Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
2234 a kellő szakértelemmel rendelkező szerv közreműködését. Amennyiben mégis bekövetkezett a kár, akkor a jogszabály adta keretek között a gazdálkodó jogosult kártalanításra. A fenti jogszabályok alapján minden évben sor kerül a jogos kártalanítási igények kielégítésére. Felmerült az európai táj egyezmény kérdésköre is. Firenzében, 2000ben, október 20án kelt az európai táj egyezmény kihirdetéséről szóló törvény, törvényben hirdették ki itt, Magyarországon is. A törvény v égrehajtásához szükséges intézkedésekről a természetvédelemért felelős miniszter gondoskodik a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben és a területfejlesztésért és területrendezésért felelős miniszterrel együttműködve. Ennek érdekében jött létre az e urópai táj egyezmény nemzeti koordinációs munkacsoport is. Az egyezmény hazai végrehajtásában komoly előrelépést jelent, hogy a táji szempontok beépültek az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióba, a fejlesztéspolitikai és területfejlesztési célokat összehangoló integrált dokumentumba. Az országos területrendezési terv, valamint a Balatontörvény övezeteket jelöl ki a táj törvényi szintű védelmére, a táj védelmének szempontrendszere beépült a települési tervezésbe és egyes egyedi hatósági elj árásokba. A lakossági tájékoztatás, a téma iránti fogékonyság növelése érdekében tett intézkedések az alábbiak. A tájegyezmény végrehajtásáért felelős tárcák az Európa Tanács tájdíja adományozását megelőző évben nemzeti szintű pályázatot írnak ki az európa i szintű versenyre történő felterjesztésre. A 2012. évben a természetvédelemért felelős miniszter a nemzeti szintű pályázati rendszer kapcsán megalapította a magyar tájdíjat, amelyet először 2013ban adtak át. Kiadványokat jelentetnek meg, műhelykonferenci ákat tartanak, és a TÉKAprogramot üzemeltetik. A Kárpátokegyezményt is felhozta képviselő úr, amely a 2014. szeptemberi miniszteri konferenciáján elfogadta a Kárpátokegyezmény fenntartható turizmus stratégiát. A stratégiát összeállító munkacsoport munká jában tárcánk is részt vett. Információnk szerint a Miniszterelnökségnél folyamatban van az egyezményhez kapcsolódó, a kulturális örökség védelméről szóló jegyzőkönyv. A kárpáti védett területek hálózata munkacsoport koordinálásával a „Biorégió a Kárpátokb an” projekt keretében olyan szakmai dokumentumok készültek el a DunaIpoly Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével, melyet a hazai nemzeti parki igazgatóságok is eredményesen hasznosíthatnak majd a kezelési tevékenységük, illetve a kezelési tervek készít ése alapján. A munkacsoport tevékenységében természetesen a tárcánk is részt vett. Súlyos gondként merült fel a kisméretű szálló pornak a kérdése, melynek csökkentése ágazatközi intézkedési programjáról szóló kormányhatározat öt beavatkozási területen mint egy 23 fő intézkedést tartalmaz a levegő PM10szennyezettségének csökkentésén, a PM10kibocsátás minél hatékonyabb mérséklésén keresztül. A programban szereplő intézkedések végrehajtására 2013. év végéig megközelítőleg 100 milliárd forintnyi, többnyire pál yázati forrás került felhasználásra, elsősorban a közlekedési szektorban. (17.40) A Földművelésügyi Minisztérium 2014. évre meghatározott 54 millió forintos, valamint a 2015. évre tervezett szintén 54 millió forintos fejezeti kezelésű előirányzatának kirag adása a teljes ráfordítási összegből ezért meglehetősen torz képet fest a tényleges helyzetről. A Földművelésügyi Minisztérium első helyi felelősségi körébe sorolt feladatok ugyanis nagyságrendileg kisebb ráfordítást igényelnek, mint a programban kiemelt s zerepet kapott, közlekedési szektorban meghatározott intézkedések végrehajtása. Mindemellett a tárca kerete közvetlenül az FM hatáskörébe tartozó intézkedések megalapozását szolgáló tanulmányok, vizsgálatok, jogszabálytervezetek, adatszolgáltatások elkészí tését célozza, és nem tartalmazza azokat az egyéb, kormányzati és európai uniós forrásokat, amelyek közvetlenül vagy közvetetten járulnak hozzá a közlekedési és azon kívüli szektorokban előírt feladatok megvalósításához.