Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2206 A családi adókedvezményt több más adónemre is ki kell terjeszteni. Azt is régóta követeljük, hogy ezt az alacsonyabb keresetű dolgozók is igénybe tudják venni. Az idén volt ezzel kapcsolatban előrelépés, a járulékokkal kapcsolatban, de több más adónemben is gondolkozhatunk. Ha a gazdagok kormánya egy kis empátiával belegondol azok helyzetébe is, akik nem keresnek több százezer forintot, akkor rájön, hogy más adónemekre is ki kell terjeszteni ahhoz, hogy igénybe tudják venni ezt a sokat hangoztatott mérték ű, mondjuk, a három gyerek után járó 99 ezer forintnyi adókedvezményt. És a negyedik gyermek esetén is emelni kell a családi adókedvezmény gyermekenkénti összegét, akár csak szimbolikus mértékben is. A négygyermekes családmodell megbecsülése, népszerűsítés e indokolt volna. Nem valamiféle plafonként kellene kezelni a három- és többgyermekeseket, mint ha a három gyermek fölött már semmilyen új vállalásról nem beszélhetnénk. Sőt, a második gyermektől járó kedvezményt számos olyan területen is be kellene vezetn i - például tömegközlekedés, táboroztatás, közétkeztetés , ahol ma még kizárólag a nagycsaládosoknak jár kedvezmény. S bizony el kellene törölni az önök által bevezetett bölcsődei gondozási díjat, és növelni kellene az intézmények és férőhelyeik számát az óvodák esetében is. Egyébként Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatóhelyettese is az egyik legutóbbi előadásában rávilágított arra, hogy ellentmondást figyelhetünk meg a kormányzati politikában. Látszólag persze próbálnak dem ográfiai fordulatot célozni, mégis, miközben a házasságkötéseket szorgalmazzák, a Ptk.ba beemelték az élettársi viszonyt. (15.30) Vagy kiemelte azt, hogy persze, három évig igénybe vehetően bevezették a gyest, felemelték, de ezt egy 6 órás munkavállalási korlátozással egészítették ki. Növelik a bölcsődei férőhelyek számát, de fizetőssé teszik. És még sorolhatjuk azokat az ellentmondásokat a kormányzati intézkedésekben, amelyek azt mutatják, hogy nincs egy jól átgondolt stratégia, vagy nem gondolják kellően komolyan, nem vallják azt, hogy a magyarság legnagyobb problémája a népességfogyás, amellyel kapcsolatban nagyon sok javaslatunk van; például az úgynevezett lombikbébiprogram, amelyről majd Szilágyi György képviselőtársam is talán személyes vallomást is t esz, és az ezzel kapcsolatos módosító javaslatunk mellett majd még ő fog hosszabban érvelni. Ha már így, ilyen időkeretek közé szorították ezt a költségvetési vitát, szemben minden más olyan általános napirendi ponttal, amikor elvileg időkorlátozás nélkül szólhatunk hozzá... (Dr. Rétvári Bence: Három napja erről vitatkozunk.) Nagyon sajnálom, hogy az év legfontosabb törvénye esetén az általános házszabályi rendelkezésekkel szemben időkeretbe szorították a vitát, és még a felvetéseinket is. Köszönöm figyelmü ket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Képviselő úr, a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kért szót. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Ház! Csak kétszer két mondatban reagálnék még Varga képviselő úr felszólalására és aztán Novák képviselő úr felszólalására. Varga képviselő úrnak volt egy általános blokkja és egy spec iális miskolci blokkja. Engedje meg, hogy csak az általánosra válaszoljak itt és most. Az első gondolata az volt, hogy a munkanélküliség csökkenése Magyarországon minimális. Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy minimális, de ennél az Európai Unióban az elmúlt egy évben csak kisebbek voltak. Mert annál nagyobb mértékben, mint Magyarországon, nem növekedett a foglalkoztatás, és főként nem nagyon csökkent nagyobb mértékben a munkanélküliség, mint Magyarországon. Tehát ön lebecsülheti Magyarországon a munkanélküli ség csökkenését, csak akkor valószínűleg a többi európai uniós országot még ennyire sem tartja, hiszen ott még ilyen mértékű