Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések ... - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2151 a felelősöket akkor még egy kicsit rossz irányban keresték. 2006. április 21ére kell hogy visszautaljak. Most érkezett meg a postaládámba egy órával ezelőtt annak az akkori, ha jól látom, napkeltés tévéadásnak a leirata és videója, ahol egyértelm űen kiderül, az akkori ellenzéki vezető elmondta, hogy „Eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt. Tehát ezt nem kell a kormány nyakába varrni, ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik.” Fideszes vezető mondta a más odik választási forduló előtt az akkori kormányról, tehát a GyurcsányBajnaikormányzatok jogutódjairól. Elmondható tehát, hogy nagyon rossz irányban keresték már akkor a felelősöket. Én örülök, hogy ez megváltozott, örülök, hogy végre legalább szavakban b anki elszámoltatásról beszélünk, de akkor következzen ez be a valóságban! Hiszen ha elszámoltatnák a bankokat, akkor mégis hogyan fordulhat elő az, hogy ha egy egyszerű számítást végez az ember, és mondjuk, önök 2010ben végrehajtottak volna egy forintosít ást, akkor több mint ezermilliárd forinttal beljebb lettek volna az adósok, annyival több maradhatott volna az érintett embereknél? Tehát ha önök most az úgynevezett elszámolási csomagtól egy ezermilliárdos kedvezményt várnak, ez lényegében nulla végösszeg a tekintetben, hogy 2010ben nem cselekedtek, amikor cselekedhettek volna. És ha még a forintosítással legalizálják azt, hogy az indokolatlanul elvett pénzösszegek ott maradjanak az érintett pénzintézeteknél, akkor elévülhetetlen bűnt követnek el. És azt is látni kell, hogy történt még valami 2006ban. Egész pontosan 2006. január 26án történt az, hogy a Bankszövetség kiadott egy kis 15 oldalas füzetet, amelynek lényegi mondanivalója az volt, hogy nyugodtan vegyék fel a devizahiteleket, hiszen 20 év távlat ában a forint a svájci frankhoz képest és az euróhoz képest is erősödni fog. Tehát nem osztották meg a közvéleménnyel azokat a kockázati tényezőket, amelyeket egyébként akkor már nagyon sokan tudtak, hiszen 2006ban másfajta vezetői elemzésekben már szerep elt, hogy a forint felülértékelt, erősebb, mint a piaci folyamatok indokolták; először 22 százalékos felülértékeltségről beszéltek, aztán 30ról. Tehát elmondható az, hogy szinte az egész szakma tudta, hogy a forint gyengülni fog, és a 2008as válságörvény beköszöntekor valóban megtörtént ez a kiegyenlítődés, elszabadultak az árfolyamok. Csakhogy az előtte való években a FideszKDNP részéről hiányzott jó pár dolog. Hiányoztak a harcos kiállások és demonstrációk a hitelkárosultak érdekében - mint az általam elmondott idézet megerősíti, nem is igazán érzékelték a problémát ; hiányoznak az ellenzéki, önök által beadott módosító indítványok itt a parlamentben; és hiányzik egyáltalán a probléma melegen tartása, amit a Jobbik ellenzékből több száz parlamenti fels zólalásban megtett. Én nagyon örülnék, ha önöktől csak tízet találtunk volna, de a probléma az, hogy nem találtunk. És el kell hogy mondjuk, egészen elképesztő a helyzet, 2006ra utalok harmadszor is, amikor az akkori, baloldalinak nevezett kormányzatok eg ész mással voltak elfoglalva, a szemünk kilövésével, de amikor már ők is ezt mondják ebben a vitában, hogy itt elképesztő paktumot kötött a mostani kormányzat a bankokkal; tehát ha pont azok mondják, akik ezt főállásban üzemeltették, azért az el kellene ho gy gondolkodtassa önöket. Tehát amikor már a baloldalnak is sok az a helyzet, ami előttünk fekszik, és ami kialakult, az valóban jelzésértékű. És el kell mondjuk azt is, hogy amikor az MSZP egy kormányváltáskori árfolyamon történő forintosítást követel, me ssze szakmaiatlan, hiszen gazdasági folyamatok nem támasztanak alá egy ilyen árfolyamon történő forintosítást, csak politikaiak, de még azzal se kerülnének akkora bajba és olyan nehéz helyzetbe a hitelkárosultak, mint amit önök most csinálnak velük, hogy p iaci árfolyamon forintosítanak. Egészen elképesztő és indokolhatatlan módon teszik ezt, miközben kiderült ezerszer pár alapkérdés tekintetében, hogy a bankoknak nem is lehet igazuk. Sokszor felmerült, hogy volte mögötte deviza. Ez egy visszatérő kérdés, a tüntetők, demonstrálók részéről is ez szokott először felmerülni. Bizony, a bírósági tárgyalások során nem fordult még elő nagyon olyan alkalom, hogy amikor felszólították az érintett bankot, hogy ahogy a szerződésben van, állítólag ugye bevont devizát, a zt kihelyezte az ügyfél számára, mutassa már be az erről szóló igazolást, mutassa be azt a papírost, hogy igen, én bevontam ennyi devizát, ezt