Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések ... - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2133 bizottsági ülésen. Tehát úgy sikerült ezt a pénzt elkölteni, hogy valódi hatását - egyébként minimum 10 százalékos csökkentésnek kellett volna látszania - nem láttuk. És Matolcsy György gazdaságpolitikája az, amit mos t a Magyar Nemzeti Bank elnökeként is büszkén mond, hogy bizony a 300 forint fölötti euróárfolyam és a svájci frank jelenlegi árfolyama jó. Neki biztos, hogy jó, merthogy 200 milliárdot alapítványokra tudott költeni. Neki biztos, hogy jó, mert az emberekrő l lehúzott pénzen luxuspalotát vásárolt MNBelnökként; neki biztos, hogy jó, mert kastélyt vásárolt MNBelnökként. Szeretném önöknek mondani világosan: ez a pénz konkrétan a devizahitelesektől családonként, emberenként lehúzott árfolyamnyereség, amit Matol csy György most elkölt különböző luxuskiadásokra. Vérlázító, amit látunk! (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Révész Máriusz: Idő!) És a lényeg az egészben - és ezt mondtuk el , hogy ha ma 2010. áprilisi árfolyam van, akkor hölgyeim és uraim, mi nem tárgyaljuk ezt a törvényt. Merthogy nincs akkor devizahitelezési probléma. Mert ha 180 forinton vagy legalábbis 200 alatt lenne a svájci frank árfolyama, akkor ma Magyarországon még mindig jóval olcsóbb termék lenne, mint akár a mostani forinthitel is. (Dr . Répássy Róbert közbeszól.) A másik, amire kitértünk - és nézek képviselőtársamra, hogy nyugodjon meg, mert még 14 perces időkeretem van, és nagyjából ki is fogom használni (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Sajnos!) , az a bankok és a kormány szer epe ebben és ennek a megoszlása. Abban valóban igazuk van kormánypárti képviselőtársaimnak, és látszik is, hogy mintegy 30 százalékot le tudnak faragni a törlesztőrészletekből, illetve akár a tőketartozásbó l is azzal, hogy a bankok tisztességtelen és megítélésünk szerint is teljesen elfogadhatatlan egyoldalú emeléseiket és költségelszámolásaikat egyébként a bankokon most leverik. Ez így van rendben. Teszem hozzá, a magyar bíróság döntése alapján tehetik meg, ebben a tekintetben a törvény rendben van, a magyar bíróság által hozott, egyébként kifejezetten dicsérendő és karakán döntést hajtják végre önök most ezzel a törvénnyel. De arról nem szólnak, hölgyeim és uraim, hogy 2010 óta egy átlag állampolgárnak, egy átlag családnak 70 százalékkal nőtt a törlesztőrészlete! Van, akinek 100 fölött, van, akinek 70 alatt; átlagban 70 százalékkal nőttek a törlesztőrészleteik és a terheik a családoknak, és igen, ezen belül az egyharmadát adja a bankok tisztességtelensége és pofátlansága, és az, hogy kihasználták a legrászorultabb helyzetben lévő emberek gyengeségét - igen, ezt ki kell mondani , de arról elfelejtenek beszélni, hogy a 70 százalék meg az önök gazdaságpolitikája és az önök árfolyampolitikája van. Még egyszer mondom: ez nem kuruzslás, egyszerű ember is megérti. Ha 180 forint körül lenne a svájci frank, ma ugyanannyi törlesztőt fizetne, mint 2010ben, illetve leszámítva a bankok pofátlanságát, de ezt a törvény most rendbe teszi. Ezért ez elfogadhatatlan, a módos ító javaslatunk ezért szól arról, hogy ami a bankok sara, azt a bankokon kell leverni, ami a kormány meg a Fidesz sara, azt meg ott kell leverni, és tessék helytállni azért, hogy 45 éven keresztül ilyen árfolyam mellett havonta fizettették az emberekkel e zeket a költségeket. Balla képviselőtársam azt mondja, hogy ezzel a megoldással a szocialisták a bankok és a bíróságok elé dobnák az embereket, mert a bíróság döntése szerint szerinte nem lehet más árfolyamon átváltani a hiteleket forintra, mint a jelenleg i árfolyamon. Ebből a szempontból két dolgot hadd mondjak! Nem tudom, ennek akkor miért mondta az ellenkezőjét maga Varga Mihály pénzügyminiszter is még pár hónappal ezelőtt, meg a Fidesz nyáron, meg az önkormányzati kampányban az önkormányzati választás e lőtt. Kettő: ami leginkább rámutat, hogy mennyire tarthatatlan és álságos ez az álláspont, az az, hogy önök néhány évvel ezelőtt a végtörlesztés törvényben garantált megoldását 180 forintos garantált árfolyamon, törvényben rögzített árfolyamon tették meg. (9.50)