Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1949 milliárd forint áll rendelkezésre az általános iskola 16. osztályos tanulóinak egészséges termékekkel történő ellátásához. Míg a 20092010es évben 1608 iskola 278 ezer 14. osztályos tanulójának ellátására került sor, addig jelenleg az iskolagyümölcsprogramban 2124 iskola, és 552 ezer 16. osztályos gyermek, azaz a célcsoport körülbelül 95 s zázaléka vesz részt és kap 29 héten át átlagosan három adag gyümölcsöt, zöldséget, illetve gyümölcslevet hetente. 2015ben tovább folytatódik a szintén közkedvelt „Igyál tejet!” program támogatása is, amelynek keretösszege 1,7 milliárd forintról 2,3 milliá rd forintra emelkedik. Az elmúlt években hozott intézkedéseknek köszönhetően ugrásszerűen emelkedett a programban részesülők köre, míg 2009ben 150180 ezer gyermek ellátására került sor, addig 2014ben már 420 ezernél is több gyerek kap napi rendszeresség gel tejterméket, és ez a szám 2015ben várhatóan tovább emelkedik. Az egyes speciális szövetkezetek jogcímen a zöldséggyümölcs ágazatban működő termelői csoportokat és termelői szövetkezeteket 2015ben 2,9 milliárd forinttal támogatja a tárca, ami az ágaz ati együttműködés és integráció megvalósításának talán legfontosabb pénzügyi eszköze. Ebből az összegből, amely mintegy 300 millió forinttal több, mint az idei évben, a termelői csoportok működési költségeit és beruházásait támogatjuk. Jelenleg 29 zöldséggyümölcs termelői csoport működik. A zöldséggyümölcs termelő szervezetek támogatására - jelenleg 51 tész - a működési alapjukat kiegészítő nemzeti támogatás formájában kerülhet sor. Amint az önök előtt is ismert, a vidékfejlesztési támogatások a kormányza ti szerkezetváltást követően a Miniszterelnökség feladatkörébe kerültek, de a kifutó, régi és az új vidékfejlesztési program intézkedései további 302,4 milliárd forinttal, hazai és uniós társfinanszírozás mellett támogatják a hazai agráriumot. Ez az összeg 50,4 milliárd forinttal haladja meg a 2014ben rendelkezésre álló összeget. Ezen jogcímek szolgálják többek között az ágazat strukturális fejlesztését, beleértve az élelmiszerfeldolgozás beruházásait is, a fiatal gazdák pályakezdését vagy a vidéki térség eink társadalmi és gazdasági felzárkóztatását is. Az EU által közvetlenül érintett támogatások esetében, amelyek a tárca költségvetésében nem szerepelnek, a területalapú és egyéb közvetlen támogatásokra 2015. évben összesen 389,6 milliárd forint kifizetése várható, amelyből 25,3 milliárd forint a piaci támogatás, míg a területalapú támogatás összege 364,3 milliárd forint. A 2015. évi költségvetésben az FM fejezet számára rendelkezésre álló teljes összeg 423,7 milliárd forintról 212,3 milliárd forintra csökk enésének hátterében a már említett kormányzati szerkezetátalakítás áll. A vidékfejlesztési program pénzügyi finanszírozása és az intézkedések végrehajtásával kapcsolatos infrastruktúra finanszírozásához szükséges költségvetési források 2015ben már a Minis zterelnökség fejezetében kerültek betervezésre, így a két fejezet együtt az ágazat számára jelentős forrásbővítést eredményez. Meggyőződésem, hogy az FM és a Miniszterelnökség beterjesztett költségvetése, kiegészülve az Európai Unióból érkező forrásokkal, az agráriumot pénzügyi szempontból a 2015. évben abszolút nyertessé teszi. Nagyon remélem, kedves képviselőtársam, hogy mindazon programok, amelyeket ismertettem, meggyőzik önt arról, hogy Magyarország kormánya számára a vidék kiemelten fontos, a vidéken é lő emberek megmaradása, egészséges életmódja és munkához jutása pedig abszolút prioritás. Nagyon remélem, hogy felszólalásommal megnyugvást tudtam az ön kérdéseire adni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár ú r. Sallai R. Benedek képviselő úr, a hátralévő időkeretig. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ):