Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - DR. KOVÁCS JÓZSEF (Fidesz):
1916 A közforgalmú gyógyszertárakban egy úgynevezett patikahitelprogram van, ami megfelelő és nagyon kedvező kamattámogatást biztosít főleg és elsősorban gyógyszerészek számára, viszont van egy olyan törvényi rendelkezés , ami még ennél is fontosabb talán, és problémákat okozott az elmúlt években: amennyiben nem gyógyszerész felé történne értékesítés ebben a patikaprogramban, akkor az államnak elővásárlási joga van és lesz, ami azért fontos, hogy egy átmeneti időszakot köv etően gyógyszerész részére pályázati formában a tulajdonhányadot az állam ki tudja írni. Néhány adatot szeretnék - hogy is mondjam - részletezni inkább a többletforrások tekintetében. Van egy úgynevezett egyszeri intézményi konszolidáció végrehajtásához sz ükséges többletfinanszírozás, ez mindösszesen 60 milliárd forint. Ez tulajdonképpen a kórházi adósságkezelés kérdését foglalja magában, azonban érdemi változtatások nélkül ez az adósságállomány újratermelődhet, ezért ezt koncepcionálisan és ennél szélesebb összefüggésekben kell kezelni és vizsgálni. Praktikusan: ez a 2015. évi költségvetésben tervezett 60 milliárd forint a 2014ben keletkezett, jellemzően az államháztartáson kívüli szállítók felé történő tartozást hivatott fedezni a közeljövőben reményeink szerint. Az alapellátás fejlesztéséről nagyon sokszor esett ma már szó, azonban erről szeretnék még néhány mondatot mondani. Nevezetesen: a Semmelweisterv volt az, amikor 2010ben indultunk, amely kulcselemének tekintette már akkor is az alapellátást, azo nban az alapellátás ennél sokkal szélesebb, mint maga a háziorvosi ellátás, mert magában foglalja a védőnői hálózatot, az otthoni szakápolást, a hospice ellátást, a szociális gondozást, és mindezeknek az integrációja szükséges a lakosság jobb ellátása és k iszolgálása érdekében. Ezen túlmenően továbbra is napirenden van a megfelelő praxisközösségek kialakítása, a prevenciós szolgáltatásaik javítása, és kiemelt természetesen az alapellátáson belül a háziorvosi rendszer megerősítése, ami elég sok problémával k üzd. A rezidenstámogatási program folytatására 900 millió forint pluszfedezet áll rendelkezésre. A 2015. évi 900 millió forintos növekedés lehetővé teszi ennek keretében az új rezidensi ösztöndíjak meghirdetését, nevezetesen, az eddigi 1700 rezidens mellet t további 700 szakorvosi és szakgyógyszerészjelölt kerülhet be ebbe az ösztöndíjprogramba; jövedelem szempontjából havi nettó 100 ezer forint ösztöndíjat jelent ez a pluszforrás. Korábban, 2014ben ez az összeg 1,65 milliárd forint volt, a 2015. évben a p lusz 900 millió forinttal együtt ez 55 százalékos növekedést mutat anyagi vonatkozásban. A légi mentés finanszírozására 765 millió forint áll rendelkezésre, illetve ennyi kerül be a légi mentésbe. A 2014. évben a légi mentés összege 1,5 milliárd forintot - ha kerekítjük az összeget - jelentett. Ebből tulajdonképpen öt gép, öt mentőhelikopter bérlése realizálódott 2014ben, illetve két olyan gép volt, ami nem felelt meg a követelményeknek, és mintegy 70 millió forint erejéig két új mentőhelikopter beszerzésé re került sor az utóbbi két hónapban, amelyek már működésbe is álltak a légi mentésben. Tehát 2015ben ez az 581,1 millió forint többlet a bérleti díjakra, illetve 183,9 millió forint ennek a rendszernek a működtetésére áll rendelkezésre. Nagyon fontos a l égi mentés fejlesztése, mert ez teszi lehetővé azt az úgynevezett 15 perces megközelíthetőséget és elérhetőséget, amire szinte most már a légi mentés vonatkozásában mindenütt megvan a lehetőség. Az Országos Mentőszolgálat működési támogatása 525 millió for inttal emelkedik. A 2014. évi támogatás szintre hozására, továbbá egy úgynevezett koraszülöttmentési tevékenység biztonságos fenntartására határozták meg ezt a többletforrást, amit különösebben nem kell magyarázni, hogy miért nagyon fontos. Szintén megeml ítésre került ma már egy úgynevezett állami egészségügyi tartalék normafeltöltése, ami 300 millió forintot jelent. Ezt a keretet az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet kapja, aminek az a célja, hogy az állami egészségügyi tartalék azokat az úgynevezet t orvostechnikai feltételeket javítsa ki, amelyeket 2014ben teljességében mindenütt nem sikerült realizálni. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)