Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 18. kedd (27. szám) - Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer továbbfejlesztésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1798 folyik az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 85/337/EGK tanács i irányelv megfelelő átültetése miatt. A gyakorlat jól jelzi, hogy amikor tavaly kiirtották a Kossuth tér fáit, az érintett lakossági csoportok csak a fakivágási engedély jogerőre emelkedése és a fák kivágása után hetekkel kapták meg a vonatkozó közigazgat ási határozatot. Most, ha jól értettem a jogszabályt, akkor a határozatok felrakására most sincs szándék, tehát azokat a hatósági döntéseket, amelyeket a zöldhatóság rendelkezésben megfogalmaz, ezután sem fogjuk megismerni ebből. Ráadásul az utóbbi években esetek sokasága bizonyította be, a Paksi Atomerőmű tervezett bővítésétől, ahol még a parlamenti képviselők sem jutottak hozzá a kormány szerint egyébként meglévő környezeti hatásvizsgálatokhoz, a Normafára szánt sícentrumig, hogy a felelős állampolgári é s politikai döntések meghozatalához szükséges alapvető környezeti információkhoz sem lehet hozzáférni. Ahhoz, hogy ez a helyzet változzon, nem újabb milliárdos informatikai fejlesztésekre lenne szükség, hanem arra, hogy az állam és annak hatóságai, illetve intézményei ne titkolják el a náluk lévő környezeti adatokat és információkat, hanem tárolják ezeket nyilvános felületeken, akár kormányzati honlapokon, és legalább kérésre osszák meg azokkal, akikre ezen információk tartoznak, vagyis az állampolgárokkal, a civil szervezetekkel, illetve a helyi és országos politikai élet szereplőivel. Mint elmondtam bevezetőmben, a jogszabályalkotás irányaival egyetértünk, annak a megvalósításával kapcsolatban hatékonysá gi szempontjaink vannak, ugyanis az a véleményünk, hogy a jelenleg hatályban lévő jogszabályok is biztosították volna azokat a lehetőségeket, amelyekkel a magyar állampolgároknak és civil szervezeteknek lehetett volna biztosítani a környezeti információkho z való hozzáférés lehetőségét, azonban, mint tudjuk, a jogszabály halála az, hogyha nem alkalmazzák, és jelen pillanatban ezen adatnyilvánosságokról szóló szabályok nagyon sokszor szerepeltek mostohagyermekként a kormányzat asztalán. Tehát minden bizonnyal a jogszabálytervezethez módosító indítványokat fogunk benyújtani, a részletes vita során, a bizottság ülésein még remélhetőleg fogunk erről eszmét cserélni, és ezt követően fogja a frakciónk eldönteni a jogszabály támogatásáról szóló döntésben, hogy hogya n is állunk hozzá. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak, Jobbik. Parancsoljon! KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök ú r. Igyekszem rövid lenni és összefoglalni azokat a meglátásaimat, amelyek az országos környezeti információs rendszerrel, illetve ezzel a jogszabálytervezettel kapcsolatban kialakultak bennem, illetve a Jobbikfrakcióban. Alapvetően minden olyan jogszabálymódosítást, amely ezt a rendszert egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi, támogatunk és támogatni is fogunk, hiszen a cél az, hogy valóban, a környezethasználókról olyan egységes és áttekinthető információk álljanak bármely állampolgár rendelkezésére, amelyekhe z az internetről, bárhonnan hozzá tud férni, illetve le tud tölteni szükség esetén. Mielőtt országgyűlési képviselő lettem, a vállalkozói szférában környezetvédelmi megbízottként jó néhány tucat vállalkozásnak dolgoztam, és mindennapos tapasztalatom volt a különböző adatszolgáltatások kitöltésében, akár a felszín alatti vizes, hulladékos, levegős vagy bármi más rendszeres vagy eseti adatszolgáltatások tekintetében, amelyeket a környezethasználó vállalkozások a környezetvédelmi hatóság felé voltak kötelesek teljesíteni. Azt láttam, hogy egyrészt voltak próbálkozások ennek az elektronizálására vagy elektronikussá tételére, amelyek vagy jobban sikerültek, hol kevésbé jobban, és volt, ami egyébként egészen jól sikerült. De akkor még, eleinte ez csak azt jelentet te, hogy elektronikus kitöltő programot hoztak létre az adott adatszolgáltatáshoz,