Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az össze... - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1692 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sok tanulság volt abban, amit az előttem szólók elmondtak. És bár néhány dologgal egyetértek, és ezt ki is fogom fejteni, azért felhívnám arra a figyelmet, hogy szerintem elég nagy baj, ha az MSZP megdicséri az előkészítés módját, illetve kiemeli azt, hogy még az MSZPkormány idején készült el az a tervezet, ami kijelölte az irányvonalát az új bvtörvénynek. Ez önmagában nemcsak azért baj, mert mi mumust lát nánk az MSZPben, és nem tudták a közbiztonsági problémákat megoldani, hanem hogy az az irány, amit ők jónak tartanak - és sajnálom, hogy ezt kritika nélkül a jelenlegi Fideszkormányzat is elfogadta , nem jó, és nem oldja meg a jelenlegi büntetésvégreha jtási problémáinkat. (18.30) A probléma az, hogy önök egy nyugati típusú vagy északeurópai típusú büntetésvégrehajtásban hisznek, viszont a közbiztonság Magyarországon egyre inkább keleti tendenciákat vesz, egyre rosszabb lesz, az állam képtelen - főleg bizonyos országrészekben, főleg a keleti országrészben - az állampolgárok vagyonát és személyi biztonságát garantálni. Ha a bvrendszerről beszélünk, akkor bizony a bvrendszer is meghatározó eleme annak, hogy milyen a közbiztonság, hiszen ha abból indulun k ki - és ez a fő koncepció, amivel nem értünk egyet , hogy mindenki, aki a börtönbe bekerül, meg akar javulni, meg akar változni, akkor alapvetően téves irányba indultunk el. Van egy része, igen, aki meg akar változni. Nekik minden segítséget meg kell ad ni. Hiszen azt is láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban vagy az elmúlt évtizedekben, akik valóban szerettek volna változtatni az életvitelükön, miután kijöttek a börtönből, ők nem túl sok segítséget kaptak. Ez tényleg így van, és ezen változtatni kell. De á tesni a ló túloldalára, hogy ettől kezdve úgy tekintjük, hogy mindenki, aki bekerült a börtönbe, ha kijön, akkor megváltozásra törekszik, ez egészen egyszerűen téves gondolkodás. Nagyon sokan vannak, akik igenis azzal a tudattal mennek be, hogy ha kijönnek , akkor onnan folytatják, ahol azt a letartóztatásukkor abbahagyták, és bizony nekik, az ő számukra a börtönnek elrettentőleg kell hatnia, tehát úgy gondoljuk, hogy az elrettentő erőnek is meg kell jelennie. Erről természetesen sokat vitatkoztunk a bvtörv ény beterjesztésekor, nem ismételném meg az egész vitát. Azzal viszont egyet kell értenem, ami előttem elhangzott, hogy valóban essék szó arról, hogy a fogvatartók, a börtönőrök bérezése elfogadhatatlanul alacsony, és egy életpályamodell bevezetése itt is nagyon sürgető lenne. Én nagyon sok bvintézményt meglátogattam, és beszéltem akár rabokkal is egyébként, a parancsnokokkal és az egyszerű bvőrökkel is; a vezetők elmondták, hogy nagyon nagy probléma, hogy nem lehet ott tartani az embereket úgy, hogy adot t esetben egy multinál pénztárosként többet keres valaki, és ott legalább az életét nem kell kockáztatnia, mert sok esetben akár az életét is kockáztatja az, aki börtönőrnek áll. Ebben tehát egyet tudunk érteni, és államtitkár urat is kérem, hogy sürgesse - amennyire lehet - a helyzet rendezését, úgy az életpályamodellnek, mint az ezzel kapcsolatos béremelésnek a megoldásával. De amiről nem esett szó, és nagyon fontos eleme ennek a javaslatnak, az a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Csodálkozom is, hogy az előttem szóló MSZPsek nem mondták el, hiszen tulajdonképpen ez a javaslat azt tartalmazza, hogy eltörlik a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, bár önök ezt tagadják. De minek nevezzünk egy olyan rendszert, amely esetében 40 év után kétévente az ítéletek automatikus felülbírálata történik meg; és ezzel kapcsolatosan nem elég az, hogy egy kegyelmi kérvény indul el kétévente, hanem - és itt a két éven van a hangsúlyt - olybá tűnik annak, aki olvassa ezt a javaslatot, mintha az lenne a c él, hogy előbbutóbb szabadítsuk ki a börtönből azokat az elkövetőket, akiket a legtöbb esetben - nagyon helyesen - tényleges életfogytiglani ítéletre ítéltek. Ezzel kapcsolatosan azt is el kell mondjam újra - mert az általános vitában is elhangzott , hog y valóban, a Fidesz tavasszal azzal kampányolt, hogy azért szavazzunk az európai parlamenti képviselőikre, mert a tényleges életfogytiglan intézményét meg szeretnék védeni. Hogy ez hogy jön az Európai Parlamenthez? Nem az Európai Parlament döntötte el, hog y ezt el kellene törölnünk, sokkal inkább az Európa Tanács felé kellene keresnünk a bajunk okozóját - ha szabad így