Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az össze... - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA (MSZP):
1690 Azt pedig kifejezetten kérem szintén a jelen lévő, az Igazságügyi Minisztériumot képviselő államtitkár úrtól, hogy legyenek sz ívesek akkor benyújtani törvényjavaslatokat, amikor megfelelőképpen tudták azt előkészíteni. Az Országgyűlésnek ugyanis nem az a feladata, hogy kodifikációs, technikai hibákat javítgasson, méghozzá tucatjával, hanem az, hogy az esetlegesen itt felmerült po litikai kérdéseket átvezesse a törvénybe. A törvényhozónak nem az a feladata, hogy a kodifikáció technikai feladatát elvégezze, hanem az, hogy a benyújtott törvényjavaslatok kapcsán politikai véleményt alakítson ki, és ha ez eltérő a benyújtott normaszöveg től, akkor ezt természetesen átvezesse. És az is természetesen feladata, hogy ha a kodifikáció során még néhány kisebb hibát észrevesz, akkor ezt korrigálja. De, tisztelt államtitkár úr, az nem megy, hogy a kormány az Országgyűlést tekinti kodifikációs hát térapparátusának! Mert ez így néz ki a mostani menetben, így néz ki ennél a törvényjavaslatnál. Amikor ötödik körben kell jogalkotási pontatlanságokat korrigálnia az Országgyűlésnek, akkor én azt gondolom, hogy önök félreértelmezik a saját szerepüket, félr eértelmezik a saját apparátusuk feladatát, és félreértelmezik az Országgyűlés feladatkörét. Sem a plenáris ülésnek, sem a Törvényalkotási bizottságnak nem az a feladata, hogy az önök elrontott, slendrián munkáját kijavítsák. Én ezt a szemléletváltást meleg en ajánlom az Igazságügyi Minisztériumnak. Most egy olyan miniszter van annak az élén, akit én egy komoly jogásznak tartok, talán lesz némi ráhatása, hogy másképp menjenek a jövőben a dolgok. Elnök úr, nagyon szépen köszönöm a szót. (Szórványos taps az MSZ P soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíváne most szólni. (Jelzésre:) Nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, a kijelölt Igazságügyi bizottság kíváne előadót állítani. (Nincs jelentkező.) Ilyet nem látok. E bben az esetben most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretekben. Tájékoztatom önöket, hogy a vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Az időkereteket pedig majd a kijelzőkön láthatják - immáron láthatják is. Előszö r az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Harangozó Tamás képviselő urat illeti, MSZP. Parancsoljon! DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez a törvényjavaslat valóban nem újdonság a Ház elő tt, hiszen a tavalyi évben ennek a vitája során már ugyanígy elmondtuk, előre felhívtuk a figyelmet, hogy ilyen terjedelmű javaslatot nem lehet lóhalálában a parlamentben elfogadni, és idő és türelem kéne ahhoz, hogy egy ekkora kódexet alaposan átgondolva és szakmailag előkészítve tudjunk elfogadni. Ekkor egyetlenegy módosító javaslatot nyújtottunk be a törvényhez, amelyet magam a vezérszónoklatban is tartalmi szempontból előremutatónak neveztem, és valóban egy olyan törvényerejű rendeletet vált fel ez a kó dex, ami Magyarországon az utóbbi években vagy évtizedekben példaértékű. A törvényjavaslat előkészítetlensége okán, és ami talán még fontosabb - ez most fog csak kiderülni majd, a hatálybalépése után , a hatálybalépéséhez szükséges anyagi és egyéb más es zközrendszer nem látható, nincs ilyen szempontból sem a törvény előkészítve, ezért azt kértük, hogy halasszák el ennek a törvénynek a hatálybalépését. Természetesen a kormány és a kormánypárti többség legyintett ránk, nem egészen egy év telt el, és láss cs odát, itt tartunk, hogy ezt a törvényt a hatálybalépés előtt újra tárgyalja az Országgyűlés. Sőt, nemcsak hogy újra tárgyalja, de a paragrafusszámokban és egyébként a módosítás terjedelme tekintetében a javaslat majd’ kétharmadához hozzá kell nyúlni még a hatálybalépése előtt. Az