Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1686 A szigorodó, az elhatárolt veszteségek felhasználására vonatkozó szabályokat módosító indítvány a gazdaság kifehérítése jegyében pontosítja az alkalmazás időbeli hatályát. A módosító javaslat arról is gondoskodik, hogy a K+F tevékenység adóalapkedvezménye változatlan maradjon, azaz előzetes szakhatósági minősítés nélkül is igénybe lehessen venni. Továbbra is követjük azt az irányvonalat, hogy minden gazdasági szer eplőnek ki kell venni a részét a közteherviselésből. A törvényjavaslat változatlan formában és mértékkel továbbra is fenntartja a bankadót, míg a módosító indítvány bevezeti és meghatározza a forgalmazókat és a befektetési alapokat terhelő új különadó rész leteit. A helyi adókban az állami támogatásokra vonatkozó és az uniós jognak megfelelést szolgáló kisebb változtatást fogalmaz meg a Törvényalkotási bizottsághoz benyújtott indítvány. Mindemellett a helyiadóinformációkat tartalmazó központi kincstári adat bázis kiegészül a 2015től bevezethető településiadóadatokkal is, ezzel még jobban segítve az adózók tájékozódását. A törvényjavaslatban foglaltakhoz képest változik a távközlési különadó, amit nem terjesztünk ki az internetalapú telefonálásokra. A reklámadóban az adókötelezettség teljesítését megkönnyítő adózói adminisztrációt jelentősen csökkentő változtatást fogalmaz meg a Törvényalkotási bizottság indítványa. A reklámadótörvény lehetővé teszi a tisztességes reklámközzétevők számára, hogy kérjék felvételüket az állami adóhatóság által vezetett nyilvántartásba, amely a reklámadókötelezettségüket rendben teljesítők körét tartalmazza. Az a reklámadóalany, amely ebben a nyilvántartásban szerepel, nem köteles nyilatkozatot adni, illetve megrendelője sem köteles nyilatkozatot kérni, és így nem köteles 20 százalékos reklámadót sem fizetni. Az indítvány szerint, ha a reklám közzétevője nem szerepel az állami adóhatóság nyilvántartásában, és nem ad nyilatkozatot sem - pedig azt a megrendelő igazolt módon kérte , a reklám megrendelőjét nem éri hátrány, és nem kell a 20 százalékos reklámadót sem megfizetnie. A reklámadó egy másik fontos változását szintén a Törvényalkotási bizottság indítványozta. Javaslata a 20 milliárd forint feletti felső adósávban érvén yes 40 százalékos adómértéket 50 százalékra emeli. A reklámadó tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy a legfelső sávba tartozó adózók teherviselő képessége erőteljesebb a jelentős árbevétel miatt. Csak a nagy piaci szereplőket érinti az emelés, a kisebbek et nem. Mindezt az arányos közteherviselés jegyében kezdeményezte az előterjesztő. Tisztelt Ház! A kormány támogatja azt a módosító javaslatot, amely rögzíti, hogy a közúti áruforgalomellenőrző rendszerhez kapcsolódó bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt az állami adó- és vámhatóság nem alkalmazhat mulasztási bírságot a rendszer indulásától számított 15 napig, azaz 2015. január 15éig. A kormány támogatja azt a javaslatot, amely az online pénztárgépek üzemeltetőinek nyújtott szolgáltatás áránál csak a legmagasabb hatósági árat rögzíti. Ezzel lehetőség nyílik az online szolgáltatást nyújtók közötti versenyre, ami egyúttal a jelenlegi, rögzített árak csökkenését vonhatja maga után. A kormány támogatja azt a módosító javaslatot is, amely alapján az ukra jnai helyzet miatt bekövetkezett káreseményeket az adórendszeren keresztül szélesebb körben lehet kompenzálni. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel egyes biztosítói eszközalapok kezelése rokonítható a jelenlegi általánosforgalmiadómentes portfóliókezelési fo rmákkal, ezeknek a formáknak az egységes kezelése érdekében a kormány támogatta azt a javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a biztosítási eszközalapok kezelése továbbra is áfamentes legyen. Tisztelt Országgyűlés! Adórendszerünk egészét tekintve elmondhato m, hogy a törvényjavaslat elfogadásával a mellett az állandóság mellett foglalunk állást, amire az embereknek és a vállalkozásoknak is szükségük van. Alapelveinktől ezen a területen sem térünk el, mert az elmúlt