Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?” címmel - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP): - ELNÖK:
1632 összhangban reményeink szerint egyre nagyobb számban tudnak részt venni az állami tulajdonú védett természeti területek szakszerű kezelésében is. A zöldügyek kormán yzati súlyának csökkenésével kapcsolatos észrevételét nem tudom értelmezni, ön abból indul ki, hogy ha egy államtitkár tevékenysége több területet is felölel, akkor az nem történhet máshogy, csak egymás kárára. Az ezzel kapcsolatos félelmeit alapvetően cáf olja többek között az a tény is, hogy ettől a ciklustól kezdve a környezetügyi államtitkárság területe még bővült is, hiszen az új kormányzati struktúrában hozzánk tartozik a korábban másik államtitkárság alá tartozó génmegőrzés és biodiverzitás. Itt jegyz em meg, hogy a minisztérium nem tervezi a természetvédelmi törvény átdolgozását, más törvényekkel való összeolvasztását. Határozottan eloszlatom képviselő úrnak a természetvédelmi őrszolgálat jövőjét illetően megfogalmazott aggodalmát, a természetvédelmi ő rszolgálat változatlan jogosítványokkal és feladatkörrel végzi a feladatát. A zöldhatóságok, illetve a nemzeti parki igazgatóságok kormányhivatalba történő integrációjával kapcsolatban döntés még nem született. Annyi történt, mint arról ön is bizonyára ért esült, hogy a kormány határozott az Államreform Bizottság felállításáról, és ez a bizottság vizsgálja a kormányhivatali szervezetrendszeren kívül eső területi államigazgatási szervek integrációjának lehetőségét. Végezetül meg kívánom jegyezni, hogy a nemze ti parki igazgatóságok már régóta nem látnak el hatósági feladatokat, alaptevékenységük mellett gazdálkodnak, földműveléssel, állattenyésztéssel és turizmusszervezéssel foglalkoznak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ, egyperces időkeretben. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Elmondom, hogy miért nem tudom elfogadni. Először is az interpellációs kérdésben a t ulajdonjog gyakorlásáról szót nem ejtettem, elejétől kezdve vagyonkezelésről beszélünk, hogy mi van a nemzeti parkok vagyonkezelésében, tehát ez a része mellébeszélés. Az, hogy maguk adnak bérbe a nemzeti parkok is, és mind a két esetben, az NFA esetében é s a nemzeti park esetében preferált az állattartás, ugye, azt azért nem kell elmondanom államtitkár úrnak, hogy valószínűleg az NFAföldprogramban preferált állattartás- és sertéságazaterősítés nem annyira jó védett gyepek esetében, mint mondjuk, a juhtar tás. És nem mindegy az, hogy mire adják a pontot, tehát az, hogy összességében milyen jellegű struktúrában kapnak pontokat a pályázók, ez ugye, alapvetően fontos lehetőség. Az pedig, hogy ön úgy ítéli meg, hogy bővült a hatásköre a környezetvédelmi államti tkárságának, akkor azt kell megkérdeznem, hogy milyen hatáskörről beszélünk, mert ha összehasonlítjuk a 2010 előtti költségvetési büdzsét, amit a környezetvédelmi ágazat kapott, a mostanival, akkor azt kell látnunk, hogy feleannyi pénzből kell gazdálkodniu k a nemzeti parkoknak és az intézményrendszernek. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Elfogadja a választ? (Sallai R. Benedek: Nem, azzal kezdtem, hogy nem fogadom el.) Nem fogadja el, jó. Akkor kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 114 igen szavazattal, 35 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.