Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?” címmel - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1630 Kérem, hogy ezeket az eredményeket ne vegye semmibe, ne söpörje le egyetlen kézmozdulattal, hisz en ezeket jórészt közösen szavaztuk meg az Országgyűlésben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Répássy Róbert államtitkár úr. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon értékelem az államtitkár úr igyekezetét. Próbálja menteni a menthetetlent még azáltal is, hogy a kitérő válasz iskolapéldáját mutatta be. Nem akarom ezért bántani, elsősorban nem is engem kéne meggyőznie, hanem péld ául azt a Kósa Lajost, aki nagyon keményen, határozottan és általam tisztelt módon elmondta, hogy szemfényvesztés lenne, lehetetlen helyzetbe hozná a hitelkárosultakat az, ha piaci vagy piaci árfolyamhoz közeli árfolyamon forintosítanák ezeket az úgyneveze tt hiteleket. Tehát van önök között olyan, aki ezt látja, beszéljék meg egymás között, legalább egy mederbe próbálják terelni a kommunikációt! Ez nem nagyon sikerült az utóbbi hetekben, de ez nem az én problémám, hanem a mögöttünk álló több százezer károsu lté. Az önök szavazói is ott vannak közöttük. Az önök szociális érzéketlenségét bizonyítja, hogy semmilyen elképzelésük nincs azokkal kapcsolatban, akik már elvesztették az otthonukat, akiknél esetleg a gyámügy szétszakította a családot. Éppen ezért azt ke ll hogy mondjuk: az utcán fogunk találkozni, igen, és a károsultak ítéletet fognak mondani az előző kormányok fölött, akik hagyták elszaporodni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt az elképesztő hitelállományt, elburjánzani a helyzetet, és önök fölött is (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) , akik ötödik éve halogatják… ELNÖK : Köszönöm szépen. (Z. Kárpát Dániel: …az átfogó megoldást. - Taps a Jobbik padsoraiból.) Elfogadjae vagy nem? (Z. Kárpát Dániel nemet int.) Teh át nem fogadja el a képviselő úr az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 107 igen szavazattal, 39 ellenében, 2 tartóz kodással elfogadta. Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Sallai Benedek, az LMP képvise lője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez: „Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?” címmel. Sallai Benedek képviselő urat illeti a szó. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Figyelembe véve az elnöki szigorúságát, engedélyt kell kérnem, hogy összefoglaljam a kérdést, miután felolvasni hosszabb lenne, mint három perc. Kérem ez ügyben a megértését. Összességében a természetvédelmi intézményrendszer felszámolása és megsemmisítése kapcsán foglaltam össze a kérdést, hiszen három területen érintett ez a probléma. Ez a jogszabályi háttér, az intézményi háttér és a vagyonkezelésben lévő területekkel való rendelkezési jog. Kicsivel több mint egy héttel ezelőtt az államtitkár úr volt szíves a Fenntartható fejlődés bizottságának ülésén számot