Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1614 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztel t Ház! Évtizedek óta tudjuk, hogy az 1990 környékén meginduló népességfogyás végzetes lesz a magyar nemzet számára, ha a mindenkori kormány nem tesz hatásos lépéseket a tendencia tartós és határozott megváltoztatására. Szavakban sokan harcra keltek a jelen ség ellen, de gyakorlati és valós eredményt a 2010 előtt hozott döntések nem hoztak. Sőt, a szocialista kormányok családellenes intézkedései még rontottak is a helyzeten. Ezzel párhuzamosan tapasztalható volt az is, hogy a fiatalok, miközben három vagy töb b gyermekről álmodnak, többnyire nehezen vállalják a házasságban való elköteleződést, ezáltal kitolódik vagy meghiúsul náluk a gyermekvállalás megvalósítása. Ez leginkább a házasságok számának csökkenését és a válások arányának növekedését jelentette. Enne k hosszú távon az lett a következménye, hogy nőtt a csonka családok száma, illetve a házasságon kívül születő gyerekek aránya. A szülők és a gyermekek számára káros pszichés, szociális és társadalmi következmények ma még nem mérhetők fel, de bizonyára nem jelentenek előnyt sem az érintett személyek, sem a nemzet számára. Egyértelműen látható volt, hogy a megoldást a családok hosszú távú megerősítése, támogatása, a családi biztonság megteremtése fogja jelenteni. Az ez ügyben komoly és tartós javulást ígérő t örvények, rendeletek 2010 után kezdtek megszületni, amikor a kormány a családok támogatásával, a munkahelyvédelmi akcióterv kidolgozásával, a gyes és a gyed visszaállításával és továbbfejlesztésével, a családi adókedvezmény kiterjesztésével, a tankönyvtámo gatások fokozatos bővítésével, bölcsődék és óvodák építésével és a családok helyzetének stabilizálásával bizonyította, hogy komolyan gondolja a népességfogyás megállítását és hosszú távon a tendencia megfordítását. Ezt a fiatalok észrevették és értékelték. Ennek jele lehet, hogy a házasságkötések száma növekedni kezdett. A KSH legfrissebb adatai szerint a legnagyobb növekedés, ami 21 százalék volt, februárra volt tehető. A házasságkötések száma az év első nyolc hónapjában pedig 3,6 százalékkal haladta meg a 2013. év azonos időszakának adatait. Ez 964gyel több házasságot jelentett. Talán mindennek eredményeként immár egyértelműen látható, hogy 2014 első nyolc hónapjában határozottan mérséklődött a népességfogyás üteme. A KSH legutóbbi jelentése arról tanúsko dik, hogy ebben az időszakban 59 627 gyerek született, ami 2,9 százalékkal több, mint 2013 azonos időszakában. Emellett legnagyobb mértékben áprilisban nőtt a születések száma, ez 9,4 százalékos növekedést jelentett az adott időszakban. Idén januártól augu sztus végéig ezer lakosra 9,1 élve születés és 12,5 halálozás jutott, összességében tehát elmondhatjuk, hogy a természetes fogyás üteme a tavalyi 4,1 ezrelékről 3,4 ezrelékre csökkent. Ez egy újabb jó hír azok számára különösen, akik már régóta aggódtak a népességfogyás nem csökkenő üteme miatt. Számunkra, kereszténydemokraták számára pedig különösen fontos ez az eredmény, mert azon túl, hogy politikánk sikerét látjuk benne kibontakozni, eleget tudunk tenni a meggyőződésünknek, amit a második vatikáni zsina t és a pápák társadalmi tanítása többször is határozottan megfogalmazott, ez pedig az, hogy a család a társadalom alapsejtje. Tisztelt Ház! Mindez pedig most a kormány intézkedése és a fiatalok bizalma nyomán megvalósulni látszik, hogy növekedjék az adóbev étel, növekedjen az ország fejlődése az erkölcsi értékeken túl, a fogyasztás okán a gazdaság is felvirágozódjék, és a nyugdíjrendszer is stabilabbá váljon. Adja meg az Isten a folytatást és azt, hogy a folyamat kiteljesedése a magyar nemzet fennmaradása és gyarapodása legyen! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Válaszadásra a kormány nevében Veresné Novák Katalin államtitkár asszonynak adom meg a szót. Parancsoljon! VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrá sok Minisztériumának államtitkára :