Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 15. hétfő (14. szám) - Megemlékezés elhunyt, volt országgyűlési képviselőkről - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP):
17 számíthatnak, 1 milliárd forint körül van, és ahogy ez már elhangzott, több mint 1 millió 300 ezer családnak jelent segítséget. Úgy gondolom, hogy ez nem pártpolitikai kérdés, hanem minden parlamenti képviselő felelősségének és bátorságának kérdése, hogy ehhez a törvényhez csatlakozva megszavazza ezt, és a devizahitelek, forinthitelek által nehéz helyzetbe került családokon segítse n. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) (14.00) ELNÖK : Most Tóbiás József frakcióvezető úr következik, az MSZP részéről. Parancsoljon! TÓBIÁS JÓZSEF ( MSZP ): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtá rsaim! Tisztelettel hallgattam miniszterelnök úr beszámolóját, és örömmel hallottam azt, hogy a többször beígért időponthoz képest mégis benyújtásra került így az önkormányzati kampányhoz igazítva a devizacsapdában lévő családok helyzetének rendezése. Legy en világos, nem mások mondják meg, hogy mi mit gondolunk, mi magunk mondjuk és valljuk, hogy minden olyan kérdésben, amely a társadalom különböző csoportjainak segítséget nyújt, ezeket a döntéseket mi támogatni fogjuk és szívből üdvözöljük. Különösen akkor , ha végül elmondható, hogy nem lett drágább a leves, mint a hús, ha nem lesz az euró árfolyama magasabb mindannál, ami ma látszik, ami az elmúlt négy évben megmutatkozott, és ha a pénzügyi rendszer átláthatósága, prudenciája és működőképessége is biztosít va van. Szívből remélem, hogy rendkívül megfontoltan fog eljárni a kormány, és míg az egyik kezével ad, a gazdasági döntéseinek következményeként a másik kezével nem kíván elvenni, hiszen ezt élte meg az elmúlt négy évben Magyarország. Mélyen tisztelt képv iselőtársaim, ma még az itthon élő honfitársaink felének léte válságban van. A kormány mintha erről nem venne tudomást, mintha elfeledkezett volna, hogy a mai Magyarország nem a csinos térkövekkel díszített Kossuth térről, nem a gigastadionok építéséről sz ól, hanem azokról a magyarokról szól, akiknek a gyermekei nap mint nap éhesen fekszenek le, azokról, akiknek nem jut tűzifára, gyógyszerre, meleg ételre, és akiknek rövid távon semmi esélyük sincs helyzetük megváltoztatására. De nézzük a száraz tényeket! M agyarországon az Eurostat adatai alapján, szemben a visegrádi országokkal, tavaly tovább nőtt azok aránya, akik a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának vannak kitéve. 2012ben ez a szám 32,4 százalék, 2013ban ez 33,5 százalékra ugrott föl. Az OECD hasonló vizsgálatából az derül ki, hogy csak Magyarországon csökkentek a szociális kiadások, illetve ehhez kapcsolódóan a munkaképes korú lakosság szociális támogatási elemei. Idetartozik a szociális segély, a munkanélküliellátás, a minimálbé resek támogatása. Ma Magyarországon a bruttó minimálbér 101 500 forint, de ez nettóban valójában 66 483 forintot tesz, vagyis még az idei nettó minimálbér is messze alatta van a KSH által meghatározott egy főre jutó tavalyi létminimumösszegnek, ami több mi nt 87 ezer forint ma Magyarországon. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a szomorú valóság, hogy ma Magyarországon több mint 4 millióan élnek 66 ezer forintnál kevesebből. Tegyük hozzá, hazánkban az egyenlőtlenségek 2010 óta folyamatosan nőnek. Miközben a többi visegrádi ország folyamatosan csökkenést mutat ezen a területen, nálunk ellentétes irányban halad. Az alsó társadalmi rétegekbe való csúszás a hétköznapok mindennapi élménye. Gyermekeink többségének esélyét rontja, hogy a kitöréshez szükséges modern iskola i szemlélet, a XXI. századi tudás helyett a PISAvizsgálatok szerint egyre romló képességekkel rendelkező oktatási rendszer alakult ki. A központosított oktatás a pedagógusokat elhivatalnokosította, az iskolákat a helyi közösségektől elszakította, a tanany agot pedig központi ideológiával keveri és megpróbálja áterőltetni gyermekeinken. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekért a kormányt a társadalom hűtlen kezelésével vádolom. Miniszterelnök úr, ez nem jogi kategória, ez egy erkölcsi kérdés. Minden olyan falu ban, minden olyan városban, amelyről most beszélek, jelen van ez a hétköznapi élmény. Azt várják a kormánytól,