Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1582 Tehát miután teljesen eltérő a természeti környezetünk, és mások a természeti erőforrásaink, ezért a z ilyen jellegű hasonlatok sajnos nem alkalmazhatóak jól magyarországi viszonyokra, mert más, eltérő természeti erőforrási háttérrel más lehetőségeink vannak. És külön köszönöm Riz Gábor úrnak, hogy nem a DKs képviselőkhöz hasonlított, ezt megtiszteltetés nek veszem, mert azt hiszem, hogy azt jobban zokon vettem volna. (15.10) Szakács László képviselő úr EUs kérdéseket feszegetett. Ez ügyben két dolgot hadd említsek már meg. Az egyik, amit el szerettem volna mondani korábbi beszédemben is, egyértelműen az, hogy néhány napja írásbeli kérdést tettem fel Fazekas Sándor földművelésügyi és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter urakhoz, hogy megfelele Magyarország az Európai Bizottság ajánlásának a palagázt érintő szabályozásban. Ugyanis az Európai Bizott ság 2014. január 22én közzétett egy általános ajánlást 2014/70/EU számon, a szénhidrogének, például a palagáz masszív hidraulikus rétegrepesztéssel való feltárására és kitermelésére vonatkozó minimumelveiről. Eszerint azoknak a tagállamoknak, amelyek mass zív hidraulikus rétegrepesztéssel kívánnak szénhidrogénfeltárást vagy kitermelést végezni, 2014. július 28ig végre kellett volna hajtaniuk vagy végre kellett hajtaniuk az ajánlásban foglalt minimumelveket. Miután ezekről nem tudunk, ez volt az írásbeli kérdésem, hogy ez hogy is áll, és egy kicsit releváns ez a kérdés ide, mert legelőször 2014 decemberéig kell majd évente tájékoztatást adnunk a Bizottságnak az általuk ezen ajánlásra válaszul bevezetett intézkedéseinkről. Az én véleményem szerint ez a most ani szabályozás, azáltal, hogy a bányahatóságoknak tágabb lehetőséget teremt ennek az engedélyezésére, ez ellentétes ezzel az ajánlással. Tehát nagyon kíváncsian várom azt, hogy miről is fog beszámolni a magyar kormány december 31ig. A másik nemzetközi ké rdés, amit szerettem volna elmondani: az ENSZ kutatási anyagairól van szó, frissen fordított anyagok, tehát 2014. augusztusi állásfoglalások. Az ENSZ környezetvédelmi programja szerint a rétegrepesztéseknek elkerülhetetlen negatív környezeti hatásai lehetn ek akkor is, ha megfelelő technológiával végzik. Az alábbiakban a két fő hatásterületre, a kibocsátásokra és a vízkérdésre fókuszálnak, és a vízkérdés tekintetében el kell hogy mondjuk, hogy minden egyes rétegrepesztési művelet körülbelül 15 millió liter r epesztő folyadékot igényel, amelyek vízből, támasztóanyagból és 0,51,5 százalék közötti vegyi anyagból állnak. Az utóbbiak között az egészségre káros, rákkeltő anyagok is szerepelnek. Erről már beszéltem. Tehát ezen nemzetközi tapasztalatok felhasználása miatt vélem én azt, hogy némileg aggályos az a szemlélet, ami a bányahatóságok irányába mozdul el. TuriKovács Béla képviselő úrral nagyonnagyon sok dologban értek rendszeresen egyet, és mindig élvezem a párbeszédet vele, és teljes mértékben megértem, sőt osztom azt a miniszterelnöki törekvést, amely Magyarország jövője irányába munkaalapú társadalmat szeretne építeni. Én nem hiszek, tehát ökopártként nyilvánvalóan nem hiszünk a szolgáltatói társadalomban önmagában, nem hiszünk a kereskedői társadalomban, nem hiszünk abban, hogy az jelentené Magyarország gazdasági jövőjét, hogy majd Kínából olcsón veszünk valamit, és drágábban eladjuk. Nyilvánvalóan olyan munkaalapú, termelői társadalomra van szükség, amely értékteremtéssel, hozzáadott értékkel lehetőséget teremt Magyarországnak, hogy e tekintetben külső gazdasági tényezőktől függetlenné váljon. Ugyanakkor a miniszterelnök úrnak az a véleménye, ami a széndioxidkibocsátást és a munkahelyteremtést párhuzamba vonja, ez egy jó 20 évvel ezelőtti szemlélet. 20 é vvel ezelőtt volt az igaz, hogy úgy fejlődött a gazdaság, ahogy növekedett a széndioxidkibocsátás. De ez ma már nem így van. Ez a szemlélet ma már elavult, és ma már számos példa van arra, hogy széndioxidcsökkentés mellett is van gazdaságnövekedés, és ebből adódóan ezeket a folyamatokat nehéz nem figyelembe venni, mert ha az alapcéllal, amit a miniszterelnök úr képvisel a munkaalapú társadalom tekintetében, egyet is értünk, annak a módszerére, hogy milyen eszközökkel valósítsa ezt meg, szerintem engedte ssék meg a vita. Ugyanis teljes mértékben egyetértek megint képviselő úrral