Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - Egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1553 tetszik, felügyeleti jogkört fognak adni, ezeket látni kellene. Ha komolyan vennék a kormányzati és a parlamenti munkát, akkor ez része lenne ennek az előterjesztésnek. S ha már az Országgyűlés szerepéről van szó, én tényleg őszintén mondtam a Házbizottságban, itt is nagyon őszintén mondom: nem lehet ilyen törvényeket egy nap alatt elfogadni. És ezt önök érzik a bőrükön most már legjobban… - mármint ha nem szavazógépeknek teki ntik saját magukat is. Nézzék meg, ezzel az internetadóval is mi történt! Egy hét alatt a Magyar Országgyűlésben az önök miniszterelnöke egyébként és pártelnöke visszavonulót fújt, és önök itt egy másik gombot nyomtak meg ma, mint egy héttel ezelőtt, amit mondtak önöknek. Szerintem kellene a Fideszfrakcióban meg a KDNPfrakcióban is lenni annyi önérzetnek és önbecsületnek, főleg hogy egyéni képviselő az önök között ülők döntő többsége, hogy magukkal annyira igényesek, hogy maguk nem engedik azt, hogy egy n ap alatt a torkukon lenyomjanak egy törvényt. Mert az elmúlt időszakban számtalan törvény - a netadó csak az egyik - bebizonyította, hogy amit a kormány önök elé tesz, vagy ide, a parlament elé hoz ilyen puccsszerűen, annak a döntő többsége egyébként vagy technikai, vagy érdemi szempontból sem állja meg a helyét. És a végén önök fognak kimenni az utcára és elmagyarázni a saját választópolgáraiknak, hogy egyébként ez vagy az miért úgy történt. Ezért azt javaslom magunknak - és itt nem a kormányhoz beszélek, az ő dolga az, hogy előkészítse a törvényjavaslatokat így vagy úgy, én kifejezetten a kormánypárti képviselőtársaimnak szeretném mondani , hogy nem éri meg ez a kapkodás, nem éri meg az ilyen puccsszerű törvényelfogadás. A napokban fogunk ismét tárgyalni és szavazni a büntetésvégrehajtási kódexről, amit a hatálybalépés előtt ismét százvalahány oldalban fogunk módosítani, mert akkor is nagyon gyorsan el kellett fogadni, és közben kiderült, hogy a fele úgy, ahogy van, rossz. Ez a törvényjavaslat egyébként v alóban egy salátatörvény. Itt a szögtől a repülőig van minden. Van itt választásitörvénymódosítás, még ezen kívül bíróságok elnevezéséről szóló törvény módosítása; Iklanberény és Lócs községek járásbírósági illetékességének módosítása - ahogy államtitkár ú r is felhívta rá a figyelmet , csőd- és felszámolási eljárással kapcsolatos törvény módosítása. Összegezve: ez egy kapkodó, koncepció nélküli ötletelés, a végrehajtói terület puccsszerű átalakítása, ami ebben a formában biztosan nem garantálja azt, amire az emberek egyébként vágynak. Egy átlátható, tisztességes végrehajtást, a visszaélések és a bűncselekmények kitakarítását erről a területről, ezt várják a végrehajtást kérők, ezt várják egyébként azok is és főleg a soksok tíz- és százezer szerencsétlen, k iszolgáltatott ember, akik akár a devizahitelezés, akár más ügyek miatt a végrehajtást elszenvedő félként kénytelenek ezekben a jogügyletekben részt venni. A mi megítélésünk szerint ez a törvényjavaslat így ebben a formában erre nem lesz alkalmas. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kétperces felszólalások következnek. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport, kettőperces időkeretben. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a nagyon fontos és kiemelt tárgykörben egészen elképesztőnek tartom, hogy a vezérszónoki körben sem a KDNP, sem az LMP nem kívánja fontos gondolatait megosztani a közvéleménnyel. Ez a parlament arculcsapása. Nemcsak azért, mert ilyen rövid idő alatt próbálják átszuszakolni ezt az előterjesztést, ezt a salátát, hanem azért is, mert egész frakciók veszik maguknak a bátorságot, h ogy a legkisebb mértékben se szóljanak hozzá és ne osszák meg véleményüket a közvéleménnyel. Nagyon fontos az, nagyonnagyon fontos kitétel, hogy szóba került a devizahitelezéssel kapcsolatban kialakult válság, és az, hogy számos magyar ember bizony nem fe ltétlen és nemcsak