Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 16. kedd (15. szám) - ELNÖK: - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
156 Azzal is számolnunk kell, hogy Kárpátaljára KeletUkrajnából az elmúlt hónapo kban elég sok menekült érkezett, több mint 1300 menekült költözött be Kárpátaljára. Nyilvánvalóan nekünk az az érdekünk, hogy a magyar nemzetrészek ottani tagjai minél inkább tudjanak élni a saját szülőhelyükön a saját jogaikkal. Amit ön említett, képvisel ő úr, az mélységesen aggasztó. Az, hogy Porosenko ukrán elnök úr augusztus 25én aláírta a parlament feloszlatásáról szóló rendeletet, és bejelentette október 26ára az előrehozott választásokat, és mindezek után nem tartotta be a KMKSZszel kötött megálla podásokat, és hogy az ukrán központi választási bizottság nem hozott létre az ígéreteknek megfelelően magyar választókörzetet Kárpátalján, mélységesen felháborító, egyetértek önnel, képviselő úr. Úgy ítéljük meg, hogy a kárpátaljai magyar közösség jogainak durva megsértése történt, és a magyar kormány szolidáris a kárpátaljai magyarsággal. Innen is támogatjuk és erősítjük őket, és a diplomácia eszközeivel is fel fogunk lépni annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarságnak az önrendelkezési joga biztosítva legyen, és hogy egyébként Porosenko ukrán elnök az ígéretét, sőt a KMKSZszel kötött megállapodását be is tartsa. Mindezekkel együtt azt kell hogy mondjam önöknek, hogy az elmúlt négy esztendőben és az elmúlt néhány hónapban is, amióta a harmadik Orbánkor mány működésbe lépett, nagyon hatékonyan támogatjuk a kárpátaljai magyarságot. Ki kell emelnem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola helyzetét; azt is, hogy külön támogatásban részesült a munkácsi Szent István Líceum beruházása, a nagyberegi Ref ormátus Líceum kollégiumának az építkezése, ezt egyébként augusztus 23án Balog miniszter úr adta át; hogy külön kormánydöntés született a karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumnak a működési támogatásáról. 2014ben egyébként 80 millió forint, 2015ben pedig 120 millió forint támogatásban fog részesedni ez a líceum is, hogy új tornatermet és kollégiumot építsen. Kárpátalján több mint 50 magyar nyelvterületen működő oktatási és kulturális, szociális intézmény felújítása valósult meg az elmúlt röv id időszakban, és a kormány további 500 ezer dollárral támogatja a kárpátaljai közintézmények felújítását. A kapcsolattartás mind a minisztériumunk, a nemzetpolitikai államtitkárság, mind pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről folyamatos (Az e lnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és határozottan kiállunk a kárpátaljai magyarság önrendelkezése és politikai jogai mellett. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) (9.40) ELNÖK : Köszönöm szépen, államti tkár úr. Tisztelt Országgyűlés! „A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elévülése” címmel kért lehetőséget napirend előtti felszólalásra a Fideszképviselőcsoportból Selmeczi Gabriella képviselő asszony. Megadom a szót, parancsoljon, képviselő asszon y! DR. SELMECZI GABRIELLA ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! A nyáron robbant Siposügy világított rá arra, hogy lehetnek olyan gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknek az el követőit elévülés miatt nem tudjuk felelősségre vonni. Ezért múlt héten Tapolcán a FideszKDNP frakciója úgy döntött, hogy ez nem maradhat így, szigorítani kell a büntető törvénykönyvet annak érdekében, hogy ezek a bűncselekmények ne évülhessenek el, azért , hogy akik ilyen bűncselekményt elkövetnek, azokat meg tudjuk büntetni akár évek múlva is. Bárki, aki ilyesmit forgat a fejében, az élete végéig tudja azt, hogy bármikor lesújthat rá a törvény. Azok az emberek, akik ilyen bűncselekmények elkövetésére kész ülnek, akik azt forgatják a fejükben, hogy gyermekeket molesztálnak, bántalmaznak, azok tudják, hogy mostantól a büntető törvénykönyv módosításával életük végéig számolhatnak azzal, hogy meg lesznek büntetve. Ne úszhassák meg ezek az emberek, hogyha bántjá k, molesztálják a gyermekeinket.