Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - VELEZ ÁRPÁD (MSZP):
1493 több mint 50 százaléka - most már közelít a 60 százalékhoz - kívánja ezt az országot elhagyni, és többször elmondtam már felszólalásomban, hogy nem figyelünk arra oda, hogy a fiatalok után megindul a másodlagos migráció, ami e lindult. Most már vannak kimutatások rá, hogy a szülők után most már a nagyszülők is elhagyják az országot. Miért is alakult ez ki? Külföldön alapítanak ezek a fiatalok családot, ott fognak gyermeket szülni, nem ebben a hazában szülnek gyereket, hanem külf öldön, és innentől fogva hívják ki segítségül, segíteni a szüleiket. Nagyon veszélyes folyamat indult el Magyarországon, és beláthatatlan következményei lesznek, mert ha ezek után a fiatalok után elindulnak a szülők is, ki fog ürülni ez az ország. Erre nem kapunk választ a kormányzattól már évek óta, és nem is látjuk a jövő évi költségvetésben sem, hogy erre egyáltalán figyelmet fordítanának. A közmunkások országa leszünk. Felháborító, és azt gondolom, hogy megengedhetetlen. Minden erővel ez ellen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kell küzdenünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Velez Árpád képviselő úr, MSZP: „Lefagyott fűtéskorszerűsítés” címmel. Öné a szó. VELEZ ÁRPÁD ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fideszkormány szakmaiatlansága, hozzá nem értése, a barátok, üzlettársak elvtelen helyzetbe hozása - amely csak a pénzszi vattyúzás lehetőségét helyezi előtérbe - újabb eredménnyel járt, ami sajnos ismét a rászorultakat hozza nehéz helyzetbe. Lefagyott a fűtéskorszerűsítés, ez a napirend utáni felszólalásom címe, nem véletlenül: mással ugyanis nem magyarázható, hogy egy nagy politikai és médiafelhajtással beharangozott fűtéskorszerűsítési pályázat már induláskor, azaz nulla órakor összeomlik és lefagy. Az eset nem egyedi. Ha emlékeznek, ugyanez történt az eútdíj indulásakor is, akkor ezt túlterheléses támadással magyaráztá k, amiről egyébként azóta sem kaptunk hiteles tájékoztatást. (23.10) Most azonban még csak szó sem volt az informatikai rendszer elleni támadásról, bár gyakran előfordul, hogy a kormányzati hibákat szeretik támadásként beállítani. A rendszer lefagyásának o ka a közlemények szerint a túlterhelés. Abba most nem kívánok belemenni, hogy mennyire életszerű az, hogy éjfélkor több ezren egyidejűleg próbálják benyújtani pályázatukat, de ha így is történt, akkor egy erre felkészített rendszernek ezt a terhelést bírni a kell. Tisztelt Ház! Kérdezem, hogy miért nem az eredeti pályázati kiírásnak megfelelően a magyarorszag.hu kormányzati portál ügyfélkapus rendszerén keresztül történt a pályáztatás, amely képes lett volna az egyidejűleg jelentkező nagy tömegű ügykezelésre . Ezt csak egy dologgal lehet indokolni: túl olcsó lett volna, így kevesebb pénzt lehetett volna kivenni a rendszerből. A pályázati űrlapok befogadásának és feldolgozásának informatikai programja nem túl bonyolult feladat. Adott esetben a nehézséget egyedü l az egyidejűleg beérkező nagyszámú pályázat jelenthette. Ennek megoldása az ügyfélkapus rendszernél már rendelkezésre álló infrastruktúra bevezetésével vált volna lehetségessé, vagy a már meglévő eszközök felhasználásával. Úgy néz ki, hogy egy harmadik ut at választottak, amelyről a gyakorlatban már induláskor bebizonyosodott, hogy hibás választás volt. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ilyen hiba egy szakszerűen felállított, letesztelt, minőségbiztosított informatikai rendszer esetében nem jelentkezhetne. Ezé rt merül fel számos kérdés. Az például, hogy az éles üzembe állítás előtt vajon megtörténte a rendszer minden szakmai szempont szerinti ellenőrzése, tesztelése; vagy az, hogy a jogszabályokban előírt biztonsági feltételeknek megfelele a személyes adatoka t is tartalmazó adatok befogadását, továbbítását és