Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Az Európai Műholdas Távközlési Szervezet Módosított Egyezményének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1487 arról, hogy az űrtávközlési feladatok nemzetközi koordinációjára meg alakítják az úgynevezett Európai Műholdas Távközlési Szervezetet, az Eutelsatot. A szervezet saját műholdjai segítségével biztosítja az összes tagállam műholdas lefedettségét és szolgálja ki egyúttal a tagállamok műholdas szolgáltatásokhoz kapcsolódó igény eit, az egyenlő elbánás elve szerint mind a szolgáltatás, mind annak díjazása tekintetében. A közép- és keleteurópai országok a kilencvenes években csatlakoztak a szervezethez, így emlékeztetőül mondom, hogy Magyarország 1993ban vált taggá. 1999ben a tá vközlési szervezet tevékenységét kereskedelmi alapokra helyezték, a módosított egyezmény Magyarország vonatkozásában is 2002. november 28án lépett véglegesen hatályba. E módosítással összefüggésben később számos új jogi szabályozást fogadott el a szerveze t. Ezek a zömében technikai jellegű módosítások ugyan azonnal kötelezték a tagországokat, ezek kihirdetéséről azonban utólag gondoskodni kell. Jelen előterjesztés célja ezért ezen technikai adminisztratív követelményeknek való megfelelés érdekében a módosí tott Eutelsategyezmény kihirdetése. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvény elfogadásával, azon túl tehát, hogy nemzetközi kötelezettségeinknek is eleget teszünk, elősegítjük azt is, hogy a kis- és középvállalkozások is hatékonyabban h asználhassák ki a rendelkezésre álló kapacitásaikat és lehetőségeiket. A XXI. századi technológiai lehetőségeket kihasználva pedig a magyar lakosság és a határon túli magyarság számára biztosított lesz, biztosított legyen a magyar nyelvű közszolgálati csat ornák és műsorok jó minőségű elérése, ez volt korábban a cél. Nyilván ezt is tudjuk a mostani döntésünkkel megerősíteni, hozzájárulva ezzel a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás, a magyarságtudat, a magyar nyelv megerősítéséhez, illetve a nemzet i kulturális értékek közvetítéséhez. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amelyet T/1856. számon nyújtottunk be, fogadjuk el itt az Országgyűlésben. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Tap s a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsop ortja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az Európai Műholdas Távközlési Szerv ezet módosított egyezményének kihirdetéséről szól. Nyilvánvalóan egy olyan európai uniós jogszabály magyar jogszabályba történő átvezetése, amely mint európai uniós tagország, így Magyarország számára is egy kötelező feladat. Engedjék meg, hogy mint korább i európai parlamenti képviselő is, néhány szót szóljak ennek az egyezménynek a fontosságáról. Ahogy államtitkár úr is mondta, az Európai Műholdas Távközlési Szervezet, tehát az Eutelsat 17 európai tagállam révén 1977ben került megalapításra, mégpedig azér t, hogy a műholdas távközlés területén szakmai kapcsolatok elmélyítését szolgálja, ezáltal a tagországok közötti gazdasági együttműködést tudja ezen a téren erősíteni. A szervezetnek jelenleg 49 tagja van, köztük Magyarország is tagja, amely 1993ben csatl akozott ehhez az együttműködési programhoz. Az egyezményt aláíró európai államok elkötelezettek abban, hogy a műholdas távközlés területén szorosabbra fűzzék az együttműködést, amivel jelentősen hozzájárulnak a gazdasági kapcsolatok elmélyítéséhez. A határ okon átnyúló audiovizuális szolgáltatások javítása az összeurópai információs társadalom javát szolgálja. A műholdas rendszer által biztosított kontinentális lefedettség növeli a tagállami távközlési szolgáltatások hatékonyságát, ezáltal az európai uniós p olgárok számára hatékonyabb és eredményesebb szolgáltatást jelent. Az egyezmény alapján a felhasználóknak a szolgáltatásokat méltányossági alapon, a kereskedelmi