Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - ELNÖK: - APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
1473 feltételekkel szándékoztáke végigvinni a politikai pályafutásukat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszön öm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Apáti István képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó. APÁTI ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínűleg már nem húz zuk sokáig az idejét, nyugodtan elmehet aludni, látom, egyébként nagyon unja a vitát, borzasztó unalmas az ön számára az, ami nekünk meg egy gyötrelem, hogy ilyen javaslatokkal kell foglalkozni. Egyébként szeretném tájékoztatni tisztelt ellenzéki képviselő társaimat, hogy valószínűleg azért húzódhatott el a törvényjavaslat benyújtása, mert az OrbánTarlóspaktum megkötését követően még az egész Fideszfrakció várt Vas Imre bólintására, arra várhattak, hogy Vas Imre vajon mit fog mondani ezzel a javaslattal k apcsolatban. (Derültség a Jobbik soraiban.) Egyébként az ő személye megint gyanússá tette az egész ügyet, ugyanis amit Vas Imre aláír, azzal kapcsolatban nagyon komoly problémák merülnek fel. Vas Imre egy jelzőfény, egy festék a parlamenti ügymenetben, ugy anis ő mindent be tud vállalni, tehát neki korlátlan extrái vannak, ő mindenre képes, és mindent nagyon pontosan, néha akadozva ugyan, de fel tud olvasni. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Először is kezdjük az adókedvezményadómentesség javaslat r észével. Az (1) bekezdés még talán támogatható is lenne, bár a 2,5 millió forintos adóalapmértéket alacsonynak tartjuk. Ha igazán a kis- és középvállalkozásokon akarnak segíteni, akkor azt talán ildomos lenne majd - legalább ezt - a zárószavazásnál egy eme ltebb összeggel elfogadni annak érdekében, hogy minél több vállalkozó számára tudjanak mentességi vagy kedvezményi szabályokat megalkotni az önkormányzatok. A (3) bekezdés pedig már messziről bűzlik, ez a kutatásfejlesztés támogatása. Persze, nagyon jól e ladható, hiszen egy elég népszerű téma, támogatni kell ezeket a cégeket. De valóban eszünkbe juthat a Teva, de eszünkbe juthatnak akár más, nagyobb városokban, megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken lévő olyan nagyobb, kutatásfejlesztést végző cégek, a melyek egyébként gond nélkül ki tudják fizetni a helyiadóterheket. Nem biztos, sőt biztos, hogy nem nekik kellene leginkább mentességeket adni. Ezeket a forrásokat sokkal inkább újfent akár újabb szabályok, akár tevékenységi körök, foglalkozások megjelölé sével a magyar vállalkozók megsegítésére, a magyar vállalkozók helyzetének könnyítésére lehetne felhasználni. Miért nem támogatják például a helyben működő építési vállalkozókat, kisebb építőipari cégeket? Hiszen akár a családi házas építkezés, akár a nagy beruházásokat leszámítva az egész építőipar a statisztikai kozmetikázástól függetlenül a maga tényleges valóságában óriási bajban van. Miért nem támogatnak, mondjuk, élelmiszertermeléssel foglalkozó vállalkozásokat? Sokkal okosabb vagy sokkal hasznosabb c élokat is meg lehetne jelölni. Tény, hogy a kutatásfejlesztés nagyon fontos, ezt a Jobbikfrakció sem vitatja, de biztos, hogy nem ezek a cégek a legrászorultabbak az effajta kedvezményekre és mentességekre. Nem óhajtom megismételni a Hegedűsné képviselőt ársam, illetve a Staudt és Szilágyi képviselőtársaim által elmondottakat, hiszen azokkal teljes mértékben egyetértek. Gyakorlatilag önök a Fidesz és Orbán Viktor torz képére formálják a rendszert, és most már olyan pánikszerű kapkodásba kezdtek - pedig a p arlamenti ciklusból alig telt el szűk fél esztendő vagy bő fél esztendő , hogy szinte most már hónapról hónapra vagy lassan ott tartunk, hogy hétről hétre fognak bejönni ezek a javaslatok. A főpolgármester vétójoga legalábbis több mint veszélyes és antide mokratikus. A négyötödös szabály meglehetősen érdekes, ugyanis elevenen él az emlékezetemben, hogy 2013ban benyújtottam egy javaslatot, amely a magyar közművagyon esetleges újabb privatizációval szembeni, négyötödös parlamenti védelméről szól. Ennek a jav aslatnak az a lényege, hogy ha a most jelentősen túlárazott mértékben vagy összegben visszavásárolt magyar közművagyont egy bármilyen