Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1323 kutatásfejlesztési stratégia megalkotásával, a megalkotásban részt vevők személyével, valamint a stratégia módosításával kapcsolatosan. A kutatásfejlesztési és innovációs célokra fordított támogatási források elosztásával szemben megfogalmazott igény, miszerint azok átláthatóan, kiszámíthatóan és a lehető legszélesebb érdeklődői kör számára elérhetően kerüljenek odaítélésre, méltányolható. A javaslat azonban nem veszi figyelembe kellőképpen ezt az elvárást. A támogatásokról meghozott döntés előkészítésére ugyan meghatároz valamiféle szakmai testületet, azonban a döntés meghozatalát az elnök hatáskörébe utalja anélkül, hogy a döntéshozatalt összekapcsolná a döntéselőkészítéssel. Előállhat tehát az a helyzet, hogy az elnök a szakmai testülettől eltérő álláspontra helyezkedik egy vagy több projekt támogatásával kapcsolatosan és saját belátásának megfelelően a javaslattól eltérő döntést hoz. Korábban sajnos túlságosan is sokszor olvashattunk olyan sajtóhíreket, m iszerint a támogatási döntéshozó a döntéselőkészítők által felállított szakmai sorrendet megváltoztatta, vagy az elutasító javaslat ellenére mégis támogató döntést hozott, vagy fordítva. Ezen esetekre nézve a korábbi szabályozás a döntéshozó részletes, tét eles, írásbeli indoklási kötelezettségét írta elő, amit az érintettek megismerhettek. Jelen javaslat ezt a minimális indoklási kötelezettséget sem tartalmazza, nyoma sincs annak a törekvésnek, hogy a döntéshozatal során a szubjektív benyomások és személyes érdekeltségek háttérbe szorításra kerüljenek. Ha valóban a korábbi rossz gyakorlatok felszámolása a cél, akkor feltétlenül magában a törvényben szükséges meghatározni azon alapvető követelményeket, amelyeknek a jövőben a megalkotásra kerülő alacsonyabb re ndű szabályozók meg kell hogy feleljenek. Ilyen alapvetések például a döntési folyamat tartalmi és időbeli korlátainak meghatározása, a döntéshozó és a döntéselőkészítő viszonyrendszerének leírása és rögzítése, valamint az érintett pályázó jogorvoslati, il letve panasztételi jogának garantálása a vele szemben elkövetett jogsértések esetére. Erre a részre is nyújtottunk be módosító javaslatokat. Ezt is ajánlom az államtitkár úr figyelmébe. Méghozzá úgy, hogy a támogatási döntést az NKFI Hivatal elnöke hozza m eg azzal, hogy a döntéshozatalra legkésőbb a pályázat benyújtását követő 60 napon belül sor kerül. A nyertes pályázóval az NKFI Hivatal köt támogatási szerződést vagy ad ki támogató okiratot, a pályázati döntéssel szemben a nem nyertes pályázó a döntés meg hozatalától számított 15 napon belül bírósághoz fordulhat. A bírósági eljárásra a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 20. fejezetét kell megfelelően alkalmazni. Úgy érzem, hogy a pályázati szabályozás pongyola és kidolgozatlan, számos gar anciális szabályt nélkülöz, ez a módosító javaslat ezt korrigálná. (23.50) Azonkívül szeretnénk azt is, és erre is módosító javaslatot nyújtottunk be, hogy az NKFI Hivatal elnöke döntése során eltérhet a testület javaslatától, azonban a testületi javaslatt ól eltérő döntését írásban részletesen indokolni köteles, amely indoklást az ügyfél az értékeléssel azonos feltételek mellett megismerheti. Erre is nyújtottunk be módosító javaslatot, szerintem ez is egy olyan javaslat, amely elfogadható lehet az önök szem pontjából. Kérem, hogy majd fontolják meg ezeknek a módosító javaslatoknak is a támogatását. Aggályos továbbá a forrásfelhasználásra vonatkozó azon rendelkezési javaslat, miszerint a kormány egyedi határozattal jogosult pályáztatás nélkül közfinanszírozású támogatást odaítélni, közpénzből a neki tetsző projektet finanszírozni. Ezt a lehetőséget ráadásul a javaslat 2. § (1) bekezdés b) pontja alapelvként is rögzíti. A kormány jogosultságával kapcsolatosan a javaslat mindezen felül ellentmondásosan fogalmaz, mivel a 9. § szerint a hivatal számára csak jogszabály írhat elő feladatot. A törvényjavaslat szerint a hivatal feladata többek között a KFIstratégia végrehajtása és a forrásokat biztosító alap kezelése. Azonban a kormány jogosult nem jogszabállyal, egyed i döntéssel pályáztatás nélkül az alapból projektet finanszírozni. Tehát a hivatal olyan feladatot is kénytelen lesz végrehajtani, amit a kormány számára határozatban ír majd elő, a kormányhatározat azonban nem