Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1309 innovációs rendszer eredményességét, az nem minden területen vezethető így be. Nyilvánvalóan lehet tudni azt, hogy a reáliákban milyen eredmény esség kapcsolódhat hozzá, bár azt gondolom, hogy ezeknél a tudományoknál is vannak olyan, leginkább elméleti kutatások, amelyeknek hatása nem közvetlenül, azonnal, hanem csak hosszú évek múltán keletkezik. Azonban számos tudományterületen egész egyszerűen nincs értelme ezt így megfogni. Egész egyszerűen nincs értelme arról beszélni, hogy az eredményesség konkrétan így jelenjen meg, ahogy önök ezt a kérdést materiálisan kezelik. Nem gondolom azt egyébként, hogy nem kell valamiféle eredményességhez kötni a ku tatást, nem mondom azt, hogy l’art pour l’art kell az államnak pénzt költenie. Azt azonban gondolom, hogy egy ilyenfajta direkt szempontrendszer elég nehezen érvényesíthető mindenütt. Talán azt kell mondjam, hogy az álláspontunk és az önök álláspontja közö tti különbséget, amire az Állami Számvevőszék elnöke azt mondja, hogy a rend az alapja mindennek, és az a legfontosabb egy területen, egy József Attilaidézettel kell hogy megvilágítsam, hogy ezzel szemben mit gondolunk. Ismertek József Attila sorai, hogy „Jöjj el szabadság, / te szülj nekem rendet… (L. Simon László: Na?) , jó szóval oktasd, /játszani is engedd”. Na most, ebben az esetben, ugye az, hogy az idézet második részét is megnézzük, hogy játszani is engedd, azért jól mutatja azt, hogy a magyar tudom ánynak és általában a tudománynak, a tudomány kreativitásának ez fontos, hogy ne egy rendorientált világot építsünk, hanem egy kreativitásorientált világot. Végül, nem akarom igénybe venni az idejüket ezen a késői órán, de engedjenek meg még két megközelít ést. A mai napon sem először mondom ezt el, mondjuk, remélhetőleg utoljára. Azért önök nyilvánvalóan nem véletlenül alkották meg a törvényalkotásról szóló törvényt. Ennek biztos, hogy volt célja. Ha más nem, akkor az volt a célja, hogy arról rendelkezzen, hogy hogyan kell jogszabályt alkotni. Az, hogy társadalmi egyeztetésre bocsássanak egy törvényt, az, hogy előzetes hatásvizsgálatot végezzenek egy törvényjavaslatról, azt gondolom, a minimuma és nemcsak a jogszabályi minimuma annak, hogy hogyan kell törvén yt alkotni, hanem a valódi, reális minimuma is. Azt gondolom, hogy ez az ország megérdemelné azt, hogy önök úgy alkossanak jogszabályt, hogy az megfeleljen az önök által megszavazott jogalkotásról szóló törvénynek. Ezt azért ez az ország megérdemelné. Van értelme ennek a dolognak, mert például lehetne azzal szembesülni, hogy pontosan mit is várnak el ettől a jogszabálytól, pontosan milyen hatásvizsgálatokat is végeztek, és általában az ellenzék is láthatná, hogy milyen számítások alapozták meg, milyen eredm ényességi várakozások alapozzák meg azt, amiről önök beszélnek. Higgyék el, hogy ez nagyon fontos dolog, talán ez az oka annak, hogy önök is betették a jogalkotásról szóló törvénybe ezt a kritériumot. A mai napig nem tudom, nem válaszoltak erre a kérdésre, hogy önök a jogalkotás kapcsán miért nem tartják be a saját törvényeiket, miért nem tartják be ezt a törvényt. (22.40) Végül azt gondolom, hogy a központosítás a kutatásfejlesztés kapcsán azt a fajta, eddig a felsőoktatási intézmények némelyikét, nagy ré szét jellemző kreativitást, ha tetszik, akkor kezdeményező szellemet is gyengítheti, amely arról szólt, hogy az intézmények maguk is érdekeltek voltak olyan támogatások felkutatásában, amelyek segítették a kutatásaikat. Eddig ezek az intézmények, a felsőok tatási intézmények is érdekeltek voltak abban, hogy saját maguk is elébe menjenek a piaci viszonyoknak, és megpróbáljanak olyan kutatásokat végezni, amelyeket bizony egy részében finanszírozni is tudnak más cégekkel, illetve amelyek reagálnak az alapvetően jelentkező modern piaci igényekre. Láthatjuk, hogy a közoktatásban, amikor elvették a közoktatási intézményektől ezt a lehetőséget, hogy saját maguk gyűjtsék a szakképzési hozzájárulásokat, és egy központi kalapba helyeződött ez a pénz, ez is visszafogta az intézmények kedvét arra, hogy pénzt gyűjtsenek. Itt is azt lehet mondani: félünk attól, félhetünk joggal attól, hogy hasonló folyamatok játszódnak le.
