Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 28. kedd (22. szám) - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2013. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről szóló beszámoló, valamint Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2013. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről című beszám... - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
1162 M eg kell mondanom, hogy örülök, hogy megdicsérte MSZPs képviselőtársunk a korábbi számvevői munkát, ami 2010 előtt volt, de sajnos a vagyonnal kapcsolatban azért nem lennék ennyire nyugodt, hogy minden vagyoni ellenőrzés és tétel konkrét áttekintése megtör tént volna, már csak azért sem, mert komoly számvevői kapacitáshiánnyal találkoztam 2010ben, hogy mennyi ember képes vagyont ellenőrizni, vállalatot ellenőrizni a Számvevőszékben. Hiszen emlékeztetőül mondom, hogy például a teljes, több száz darabból álló önkormányzati vállalati kör, beleértve a BKVt mint legnagyobbat, és tovább sorolva, ezeknek nem volt meg a megfelelő mennyiségű gyakorlata, hiszen az új törvényi keretek ’11. január 1jétől tették lehetővé egyáltalán, hogy a Számvevőszék ilyen helyre men jen. Valószínűleg, most nem vagyok jogilag teljesen tisztában ezzel, hogy erre rögtön reagáljak, de egy egyesület vállalatának, tehát egy vállalat vállalatának az ellenőrzése ma is korlátozott. Ugyan széles jogkörű - Z. Kárpát Dániel utalt rá - az ÁSZ elle nőrzése, de például ebben nincs ilyen szélessége az ellenőrzésnek. Egyesületek, alapítványok esetében a bíróságnak, illetve az ügyészségnek is komoly jogkörei vannak, ami nyilván nem helyettesíti az ÁSZ ellenőrzését, de az elsődleges beszámolás és jogszerű ségi felülvizsgálat odakötődik. A számossága, számbavétele meg valóban be se határolható ennek az egész ellenőrzötti körnek, és nem volt meg 2010 előtt sem, azt most próbáljuk számba venni, egyáltalán darabszámra, az évente ma messze tí zezret meghaladó, közpénzfelhasználói kört, és most az adókedvezményeket igénybe vevő másik több tízezer vállalatról nem is beszélek, amiből csak egybe a szakképzés kapcsán nyúltunk bele, vizsgáltuk meg és találkoztunk nagyon komoly szabálytalanságokkal e nnek a felhasználása kapcsán. Ez egy olyan kör, amit például korábban soha nem érintett senki. De a korábbi években az ezermilliárdot elérő beruházási adókedvezmények ellenőrzésének a témaköre is olyan volt, aminek az ÁSZ először próbált utánajárni az elmú lt húsz évben. Nem mondom azt, hogy ott akkor megvoltak a kapacitások, nem is a dolgom vizsgálni, de azért látni kell, hogy széles körű olyan területek vannak, amelyek még ebben az évben is, meg a következő évben, sőt még valószínűleg az azt követő években is meg fognak jelenni. Ezért csak annyit tudok mondani, köszönöm a bejelentéseket, nyilvánvalóan érzékeljük ennek a hiányát, és megpróbálunk utánamenni, mindent a sorrendjében, és lehetőleg persze valamiféle kockázati jelzésként. Tehát az önök bejelentése it, akik név szerint megneveztek különböző ellenőrzötteket, azokat bejelentésként kezelve fogjuk kockázatelemzés alá vonni, és megvizsgáljuk, hogy mikor milyen erővel tudunk ezek ellenőrzéséhez hozzájárulni. Az MNB ellenőrzését is elmondták. Szeretném jele zni Szakács László képviselő úrnak, hogy szabályszerűségi ellenőrzés ma is folyik a Nemzeti Banknál a 2013. évre, hiszen évről évre ellenőrizzük. Ez egyébként ismerhető is, hiszen nyilvános az ellenőrzési programja a Számvevőszéknek, félévről félévre hozzu k nyilvánosságra. Ennek azért ilyen értelemben majd - és azt hiszem, ezt Józsa László, Józsa képviselő úr is említette…, Józsa István képviselő úr, bocsánat! , ennek a vizsgálódása majd még most fog megtörténni, tehát évről évre erre visszatérve fogunk je lentkezni. A jelentés szerkezetével kapcsolatban annak, hogy mindenkinek tetszik az új formátum, örülök, elég sokat kellett dolgoznunk ahhoz, hogy elolvassák. A jelenlévők láthatóan bizonyították, hogy olvasták. Meg kell mondanom, korábban pont az volt a k ifogás, még a megelőző időszakban a parlamentben, hogy túl bő a Számvevőszéknek például a zárszámadásról szóló kétszáz oldalas anyaga. Én már a múltkor is válaszoltam arra, hogy ez nem az ÁSZ összes jelentéseinek a részletes ismertetése, hiszen emögött a m últ évben - ennyiben fontos - 192 jelentésünk volt, és ez ma is nyilvános, megismerhető. Tehát nem tudjuk megismételni, nem tartottuk célszerűnek, mert akkor meg azt mondjuk, hogy ha már egyszer elküldtük, most ugyanazt még egyszer odaadjuk, azt nem biztos , hogy mindenki a megbecsülés jelének venné, hogy azt feltételezzük, hogy nem olvasták el azt, és majd ebben most pótolva, ismétlésképpen még egyszer be fogunk minden részletről számolni. Nagyobb volumenű ügyekre, nagyobb összefüggésekre törekedtünk. Ha ez t nem sikerült mindenben