Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 28. kedd (22. szám) - Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
1102 bérek terhei és a béren kívüli juttatások terhei közelítseneke egymás hoz, ezt azonban, úgy gondoljuk, hogy várjuk meg, hogyan fogják reagálni a gazdasági társaságok, a vállalkozók, a munkáltatók, hiszen úgy gondoljuk, hogy a fenntartható gazdasági növekedés teremt annyi többletet ezen cégek számára, hogy nem fogják csökkent eni a béren kívüli juttatásokat a dolgozók felé, bármennyire is kívánja vagy szeretné ezt az MSZP. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Dehogy szeretné!) Egy év múlva visszatérünk rá, és meg fogjuk látni, hogy a béren kívüli juttatások nem csökkentek a dolgozókn ak, mert ez a kritika. De ez is csak egy vágyakozás, hogy ez lenne jó az MSZPnek, hogyha csökkentenék. A Jobbik. Z. Kárpát Dániel - nem tudom, itt vane - ugyanezt mondta, hogy 812 ezer forinttal nőnek a családok terhei. Egyetlen érvet, kritikát nem mond ott, egy terméket vagy valamit, adóemelést, hogy egyébként miért. Csak jól hangzik, és így elmondta. (Hegedűs Lorántné: Azért mondta, mert tényszerű!) Egyébként pedig nem az adótörvényről beszélt Z. Kárpát Dániel, a szokásos jobbikos lózungokat mondta el, amelyek a következők: paktumot kötött a kormány a bankokkal, a multicégek Magyarországon nem adóznak, nincs a kormánynak koncepciója a gazdaságpolitikát illetően. Csak akkor nem értem, hogy a foglalkoztatás hogyan nőtt közel 4 millió 200 ezerre (Közbeszólá s az MSZP soraiból: Hát mert nem nő!) ; hogyan csökkent a munkanélküliek száma százezerrel; és hogyan teljesített Magyarország ez év első felében úgy, hogy az Európai Unió első országa lett a gazdasági növekedésben, hogyha egyébként semmiféle koncepciója ni ncsen. Jön a szokásos áthárítás, mindent áthárítanak, minden céget terhelő többletjárulékot, adót áthárítanak. Hogyha annyira nagy az áthárítás, akkor kérdezem én, Magyarországon az infláció most miért nulla százalék. (Dr. Józsa István: Nincs pénz!) Hogyha ez a nagy áthárítás, hogy itt minden drágul, mert áthárítják, akkor hogyan lehet Magyarországon nulla százalék az infláció? (Tukacs István: Mert nem annyi!) Lényegében nulla százalék. (Gúr Nándor: Nem ismered, hogy mit jelent!) Tehát azt gondolom, hogy ne m tudott megfogalmazni a Jobbik sem kritikát az adótörvénnyel kapcsolatosan. Az LMP a szokásos: internetadó, kafetéria. Zöldadót követel az LMP, de mikor mi a zöldadót kiterjesztjük valamilyen termékre, azt pedig természetesen ellenzi. Szokásos ellenzéki m agatartás. És még a népegészségügyi termékadó kiterjesztésével sem ért egyet a Jobbik (Tukacs István: Már nincs tévéadás!) , nem érti azt, hogy ezekben a termékekben nincs természetes alapanyag, és ez az egészségre gyakorolt hatása indokolja, hogy bekerüljö n ebbe az adózási termékkörbe. A társadalom kettészakadásáról beszél, amit nem igazán tudok értelmezni az adótörvény kapcsán. Végezetül még Hegedűs Lorántnéra szeretnék reagálni, hiszen ő az önkormányzati adózás kiterjesztését úgy fogalmazta meg, hogy azér t van rá szükség, mert megbukott a feladatfinanszírozási rendszer. (Hegedűs Lorántné: Megbukott, bizony ám! Sajnos.) Nem bukott meg a feladatfinanszírozási rendszer, az igenis működőképes, csak az eddigi nagy bevétellel rendelkező önkormányzatoknak egy kic sit fájdalmasabbá vált, mert oda kellett adni azoknak a támogatást, akiknek egyébként nincs adójuk. Az önkormányzati adózás kiterjesztése egy lehetőség, amivel az önkormányzat vagy él, vagy nem él. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen szívesen folytatj uk a vitát, most így a vita felénél vagy kicsit több mint felénél úgy gondoltam, hogy ezeket az érveket szeretném kormányzati szempontból elmondani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hegedűs Lorántné: És vége a tévéidőnek! - Novák Előd: Vége a tévéközvetítésn ek, lehet hazamenni!) (16.00) ELNÖK :