Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 28. kedd (22. szám) - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1037 embereket érinthet. Tehát mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy ezek az alapvető jogok, amelyek egyébként sz erencsés esetben a magyar alkotmányosságnak is a pilléreit jelentik, csorbítatlanok maradjanak. A strasbourgi bíróság három fő érvet hozott fel. Az egyik, hogy a tényleges életfogytiglan alkalmazásával kizárt a reszocializációs követelmények érvényesülése, az elítélt pusztán a végrehajtás tárgya; lemond a kontinentális bv. rendszerek alapvetéséről, hogy az ember jobbítható, megjavítható. A szabadságvesztésnek általában rendkívül káros hatása van a személyiség fejlődésére, különösen igaz ez a hosszú tartamú vagy végleges szabadságvesztésre. Kettő: a feltételes szabadságra bocsátás elítéléskori kizárása esetén a fogvatartottnak csupán egyéni kegyelem adása révén van lehetősége a büntetésből való szabadulásra. Ez nem jelent konkrét és realizálható reményt a sza badulásra, sérti az emberi méltósághoz való jogot, alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza. Végezetül a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés Európában különösen súlyos büntetésnek számít, csupán néhány ország alkalmazza, Magyarországon kívül Ang liában és Walesben képzelhető el a feltételes szabadságra bocsátás elítéléskori kizárása. Hollandiában is létezik hasonló jogintézmény, azonban itt a kegyelem adására, legalábbis eleddig, más szabályok vonatkoznak, mint Magyarországon. Tisztelt Országgyűlé s! Szeretném azt is elmondani, hogy miközben a törvényjavaslat irányait üdvözlendőnek tartjuk, ennek kapcsán vissza kell térni arra, ami alapvető kritikánk az Orbánkormány büntetőpolitikájával kapcsolatban. Érdemes azt észrevenni, hogy hiába van néhány pr ogresszív elem a büntetésvégrehajtásban, ha a közrend és közbiztonság erősítését célzó kormányprogram eredményeként a büntetőpolitikában bekövetkezett hangsúlyeltolódás hatására a fogvatartotti létszám feltartóztathatatlanul növekszik és tarthatatlan álla potokat okoz. Elmondtuk az új büntető törvénykönyv vitájában, illetve a bv. törvény vitájában is, hogy egy alapvető büntetőpolitikai fordulatra lenne szükség, ahol bizonyos bűncselekmények esetében eleve nem a szabadságvesztés az elsődleges büntetési nem. Másrészt pedig már 2010 májusában is jeleztük többen ellenzéki oldalról, hogy az előzetes fogva tartás intézményét ma Magyarországon megelőlegezett büntetésként használják hosszúhosszú évek óta, ez a helyzet egész egyszerűen nem tartható, és nem csak erő szakos bűncselekmények esetében - ez egész egyszerűen elfogadhatatlan. Ezt láttuk egyébként 2006 őszén is, de láttuk az elmúlt években is, hogy az előzetes fogva tartás gyakorlatilag az ügyészségek esetében egy automatizmus, mintegy megelőlegezése a később i büntetésnek. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság tele van magyar börtönügyekkel, egész egyszerűen azért, mert a magyar börtönökben a túlzsúfoltság, a megalázó, embertelen bánásmód a jellemző, és a helyzet tarthatatlan. Nemcsak a strasbourgi elmarasztalások tól kell tartani, hanem attól is, hogy ez a büntetésvégrehajtási rendszer egész egyszerűen nem fogja tudni betölteni a funkcióját. Ehhez megfelelő források kellenek, például a jövő évi költségvetésben is, hogy Magyarország a nemzetközi előírásoknak is meg tudjon felelni, illetve a modern büntetésvégrehajtással szemben támasztott igényeknek, mert egyébként a reszocializációs célját a büntetésvégrehajtás nem tudja betölteni. Végezetül pedig szeretnék szólni arról, hogy az általános büntetésvégrehajtási, b üntetőpolitikai kritikánk mellett természetesen üdvözlendőnek tartjuk a javaslatnak az áldozatsegítő elemeit, így például azt, hogy az élet, testi épség és egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények s értettjei a jövőben kérhetik, hogy az elítéltek szabadulásáról tájékoztatást kaphassanak. Csatlakozva ahhoz, amit az imént Staudt képviselőtársam elmondott, ezt automatikus intézménnyé szeretnénk tenni, tehát ne az áldozatok egészen különböző élet- és info rmációs helyzetétől függően, hanem kötelezően minden esetben az áldozatok kapjanak tájékoztatást arról, hogyha ezeknél az erőszakos bűncselekményeknél az elítéltek szabadulása várható. De arról is szólnunk kell, hogy az áldozatvédelmi politika pontosan ann yit ér, amennyiben ez a költségvetési törvényben visszatükröződik. Az elmúlt években minden egyes költségvetési