Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 28. kedd (22. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1018 a miniszterelnök ezek szerint már július 18án tudta, hogy kiket fog kinevezni az egyetemek élére, de a pályázatot csak ezt követően írták ki. Tehát még csak nem is az, hogy nem zárult le a pályázat, de még ki se írták a kancellári pályázatokat, a miniszterelnök már tudta, hogy kik lesznek azok, akik ezeket a nagyon fontos pozíciókat be fogják tölteni. Az őszinte diagnózis is hiányzik ebből az inkább ötletbörzének nevezhető dokumentumból. Egyszerűen nem tudnak szembenézni azzal, hogy milyen helyzetből indul el a felsőoktatás jelenleg, és ezért azzal pláne nem néznek szembe, hogy ennek a helyzetnek a kialakításáért az Orbánkormányok is felelősek. Az, hogy nem kívánnak több állami pénzt befektetni a felsőoktatásban, annak fényében is nagyon súlyos, hogy az elmúlt ciklusban tízmilliárdokat vontak ki ebből az ágazatból, amit ez ek szerint nemhogy visszapótolni nem fognak, de konzerválják ezt az állapotot. A Jobbik programjának az volt a címe a választások előtt, hogy „Kimondjuk. Megoldjuk.”, de önök még addig sem jutnak el, hogy kimondják, hogy mik a problémák és helyes diagnózis t állítsanak fel. Sebességváltó kart tettek ide ennek a dokumentumnak a címlapjára, ám azonban amikor végigolvastam, sokkal inkább a Meseautó című slágernek az egyik versszaka jutott eszembe, és sajnos azt gondolom, hogy államtitkár úr is vagy a kormány ta gjai akár ezt dúdolhatták, miközben elfogadták ezt a stratégiát, amely így szól: „Csak álom ez talán, s a boldogság után már holnap mostohán mered rám a valóság. Nem ébredek fel még. Könyörgöm, ó, nagy ég, hadd álmodjam tovább ezt a szép nagy csodát!” Kösz önöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Palkovics László államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót, államtitkár úr. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Életem első parlamenti felszólalása, és örülök annak, hogy a címében a sebességváltó szerepel, hiszen az eddigi tevékenységem a járműiparhoz kap csolódott, de a sebességváltó nem ezért szerepel a dokumentum címlapján, hanem valóban azért, amit ebben a dokumentumban leírtunk. Nagyon fontos leszögezni azt, hogy ez a dokumentum az elmúlt néhány év útkeresésének egyfajta összefoglalója, amelyet kiegész ítettünk. A dokumentum önmagában még nem a stratégia, irányelveket tartalmaz, a stratégia majd a kerekasztallal történő egyeztetés alapján fog létrejönni. A kerekasztal tagjai megkapták ezt a dokumentumot, november 5ig fognak a kerekasztal mostani tagjai az érdekeltségi körükbe tartozó intézményekkel egyeztetni és egyeztetett véleményt megjeleníteni. Ez lesz majd az a stratégia, amely a kormány elé fog kerülni az év végén. A dokumentum nagyon sok dolgot tartalmaz, ezt nem ötletbörzének tartanám és nem is e gyfajta meseautónak vagy meseautóról való elképzelésnek, hanem mindenképpen azoknak a problémáknak a tételes és tényszerű felsorolásának, amelyekkel egyébként a magyar felsőoktatási rendszer jelen pillanatban szembesül. Én azt hiszem, hogy a dokumentum kez deti része egyértelműen tartalmazza azt a fajta helyzetelemzést, ami a magyar felsőoktatást jellemzi, és tartalmazza azt a fajta elképzelést, hogy hogy fog kinézni a magyar felsőoktatás 2030ban. Egy felsőoktatási rendszer nem egy nagy dinamikájú szervezet , hiszen ha ma beavatkozunk, öt év múlva látjuk ennek először az eredményét. Tehát ezért egy ilyen stratégiát, iránymutató irányúakat hosszabb időre kell kidolgozni. (9.30) Nagyon sok olyan elem van ebben a stratégiában, amire a képviselő asszony nem tért ki, bár néhány pozitív elemet a beszédében mindenképpen véltem felfedezni. A finanszírozással kezdte a beszédét. Azt gondolom, a finanszírozás egy nagyon fontos eleme a stratégiának, és ha végigolvassuk a dokumentumnak az erre vonatkozó részét - ez megint csak egy részletes