Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 28. kedd (22. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1014 munkaidejébe. Néhány percről lenne m indössze szó, és fontos következményekkel lehetnénk tisztában. Ezzel összefüggésben szeretném leszögezni, hogy Magyarországon a kormány nem várhatja el a tisztességesen adózó állampolgároktól, hogy az adót tisztességesen megfizesse, ha maga a NAV, annak el ső számú vezetője keveredik korrupciós botrányba. Ezért tehát elemi érdeke mindnyájunknak, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Különösen azért, mert botrány ide vagy oda, azt a netadót, amit önök be akarnak vezetni, semmilyen körülmények között nem lehet támoga tni. Sem gazdaságpolitikai, sem pedig, a történtek után, morális értelemben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Tállai András államtitkár úr kíván válaszo lni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Különleges módját választotta a Magyar Szocialista Párt a feltámadásn ak, hiszen több elvesztett választás után nyilván, ahogy ígérték, új politikát fognak folytatni. Az új politika lényege az, legalábbis a tegnapi és a mai tapasztalat alapján, hogy mindenféle bizonyíték nélkül, bizonyítékok nélkül állítanak a kormányról, ko rmánytisztviselőkről olyan dolgokat, amelyek hazugságok. Hazugság, hogy a korrupció elérte volna a NAVot, hazugság, hogy a korrupció állami szintre emelkedett volna Magyarországon. Az MSZP olyan módját is választotta a kormány elleni támadásnak, hogy tünt etést szervezett, persze civil szervezetek mögé bújva, ahol egészen odáig eljutottak, hogy bűncselekmények sorozatát hajtották végre a tüntetésen részt vevő emberek. Nincs bizonyíték, nincsenek személyek, de van újsághír, és van állítás. Ez az MSZP módszer e. De ha megengedi, képviselő úr, ön nyilván konkrétumok nélkül mondta el politikai vágyait, hogy mit szeretne ebben az országban, hogy a kormányról ezt mondhassa. Ön elmondhatja, de nincs hozzá semmilyen bizonyítéka. Ha megengedi, én viszont mondok néhány konkrétumot, ami az ön pártjához kapcsolódik. Az első a Zuschlagügy. Konkrétum? Konkrétum. Korrupció? Korrupció. Megkapta a büntetését Zuschlag János volt MSZPs képviselő? Megkapta. Letöltötte? Letöltötte. A második a Hunvaldügy (sic!) , ahol ismert, ho gy a BKVnál milyen pénzügyi „tranzakciók” folytak. Felkérték, hogy Hagyó Miklós és Horváth Csaba mondjanak le főpolgármesterhelyettesi tisztségükről. Az eljárás folyamatban van egy volt MSZPs politikus ellen. Vagy a moszkvai ingatlanpanama, ahol 17 mill iárdos kárt okoztak az államnak az ingatlan értékesítésével. Folytathatnánk a sort, de még kettőt szeretnék megemlíteni. A Sukoróügyben valótlan értékű csereügylet történt az állam kárára, 1,3 milliárd forint értékű kárt okoztak az államnak. És folytathat nánk még egy ismert MSZPs politikussal, Hunvald Györggyel, aki a főváros VII. kerületének szocialista polgármestere volt. Ismertek az ellene felhozott vádak és a bírósági ítéletek. (9.10) Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt ön vádaskodik nem ismert emberekkel szemben, előbb nézzen önmagába, nézzen pártja önmagába! Itt bírósági ítéletekről, konkrétumokról van szó. Az önök kormánya 8 év alatt semmit nem tett a korrupció leszorítása, megszüntetése érdekében. Ha megengedi, mondanék néhány dolgot, néhány döntést, am it ez a kormány hozott, a FideszKDNPkormány, például az áfacsalások megelőzése érdekében. Ilyen például a fordított áfa kiterjesztése, amely igen sikeres döntés volt, de sajnos az Európai Unió nem támogatja ezt a rendszert. Ilyen az online pénztárgépek bevezetése: 170 ezernél több pénztárgép működik ma már a kereskedelemben, amely egyértelműen szolgálja - az eredmények mutatják - a gazdaság fehérítését; avagy a most benyújtott adótörvénytervezetben az elektronikus közúti áruf orgalmi ellenőrző rendszer, amely követni fogja az áruk és a termékek útját, ahol a csalás gyanúja felmerül. És