Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 19. csütörtök (10. szám) - Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KISS LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
99 Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Kiss László képviselő úr következik. Parancsoljon! KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót. Csak rövi den szeretnék reagálni fura módon a saját frakciótársaimra, Hiller Istvánra és Bárándy Gergőre, amikor azt kérdezték ők, hogy hogyan is működik ez a jogalkotás, amikor szembekerül egymással Lázár János, a kultúra védője és Lázár János, az ipar fejlesztője, akkor mi is fog történni. Eszembe jut az a történet, amikor az egyszeri ember saját magával sakkozik, és lép a fehérrel, majd amikor átmegy a másik térfélre, akkor immár feketeként örül, hogy hogy elnézte a fehér ezt a lépést. Azt gondolom, jól látszik, h ogy lehetetlen az, amikor egy miniszter egymással ellentétes szerepekbe kényszerül, amikor neki kell döntenie egyszerre arról, hogy egy ipari beruházás, amely környezeti terheket jelent, de például munkahelyet teremt, az miként valósuljon meg, vagy hogyan történjen meg egy iparfejlesztés akkor, amikor kulturális értékeket nem sikerült feltárni azon a területen. Nos, azt gondolom, hogy olyan ember még nem született, aki egyszerre képes úgy sakkozni saját magával, hogy mind a fehér, mind a fekete nyerni fog a végén. Azt javaslom önöknek tehát, hogy ne kényszerítsék a saját minisztereiket ilyen lehetetlen helyzetekbe, mert ez nem vezet felelős kormányzáshoz. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Rendes felszólalásra az MSZP képviselő csoportjából Teleki László képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! TELEKI LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Senkinek az idejével nem szeretnék visszaélni, viszont nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy néhány gondolatot mondjak arról, hogy miért nem tartom jónak ezt a törvényt ilyen formában. Azt gondolom, hogy ha a kormányzat felelősen gondolkodik a hazai kisebbségek ügyében, akkor súlyának megfelelően kéne kezelni ezt a dolgot. Elismerem, hogy Balog Zo ltán nagyon sok mindent tett a magyarországi romák élethelyzetének javítására, mégis azt gondolom, hogy át kell gondolni és át kéne gondolni, hogy amikor azt mondjuk nagyon sokszor parlamenten belül, parlamenten kívül, hogy össztársadalmi probléma a magyar országi romák ügye és integrációja, akkor jó helyen vane jegyezve ez a statútumban, vagy máshova kellene tenni. Mondom ezt azért, mert a koordinálást egy nagyon fontos szempontnak tartom ebben a tárgykörben, mind a 13 hazai kisebbség ügyében, még egyszer mondom, de a romatársadalom életében mindenképpen fontosnak tartom. Ahhoz, hogy a koordináció átlátható legyen, azt gondolom, mindenképpen egy központi helyen kellene jegyezni a roma integráció kérdését, a kisebbségek helyzetét, mert akkor, amikor beszélün k oktatásról - és nagyon sokszor Járóka Lívia európai parlamenti képviselő asszony mondta azt, hogy gazdasági kérdés nagyon sok esetben a romaügy , mégis azt látom, hogy nagyon sok terület megjelenik az Emberi Erőforrások Minisztériumában, viszont nem lát om azt, hogyan lesz majd összekoordinálva, mondjuk, a gazdasággal és egyéb más területtel. Tehát ezért tartanám fontosnak azt, hogy máshol jegyezzék, mert az, hogy átlátható legyen és számon kérhető legyen az, hogy mit tettek kisebbségi ügyekben, az nagyon fontos. Képviselőtársaim nagyon sokszor elmondták már a mai napi felszólalásaikban, hogy akár az oktatást, de én kiemelném a foglalkoztatást, szakképzést, azt olyan területnek tartom, ami hosszú távon rendezheti azt a roma integrációt, amit egyébként itt a parlamentben is nagyon sokszor hallhattunk, hogy mennyire fontos lenne, sok minden miatt. Például a lakhatási támogatások akkor