Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (MSZP):
572 Kiderült az is, hogy az elmúlt években több külföldi produkció is milliárdos közvetett állami támogatásban részesült. Olyan hollywoodi szuperprodukciók kaptak több milliárd forintot, mint a Hercules vagy az Andrew Vajna korábbi érdekeltségébe tartozó Intercom által forgalmazott Die Hard 5 című produkció. Más külföldi filmek vagy sorozatok is több száz millió forintot kaptak. De megértee Magyarországnak ez a többmilliárdos állami támo gatás? A részben Magyarországon forgatott produkciók vajon mekkora adóbevételt generáltak a költségvetésnek, ki járt jól valójában a filmes dotációk rendszerével? Kinek az érdekei érvényesülnek ebben a támogatási struktúrában? A magyar filmkészítés vagy az amerikai filmes érdekek kiszolgálása történik valójában? Az mindenesetre eléggé árulkodó, hogy előbbi piaci részesedése ma szinte láthatatlan, míg utóbbié dinamikusan emelkedik. Miért nem azon fáradozik a kormánybiztos, hogy minél több magyar film készülj ön, és azok minél szélesebb közönséghez juthassanak el? Az LMP szerint ugyanis leginkább erre lenne szükség. Összefoglalva: néhány valódi sikert leszámítva katasztrofális állapotban van a magyar film, a hazai mozgóképes kultúra leépül. A filmgyártás körülm ényei és a finanszírozása átláthatatlanok, a hazai statisztikákat pedig eltitkolják. 2011 óta ugyanis alapvető információkat sem közölnek a filmek terjesztéséről, nézőszámáról, jegybevételeiről, a korábbi gyakorlattól eltérően. A Lehet Más a Politika tiszt ázni szeretné a dolgokat. Éppen ezért nyújtottunk be a mai napon számos fontos írásbeli kérdést a kormánynak, hogy kiderüljön többek között: mit mutatnak a statisztikák az elmúlt évek filmgyártásáról és terjesztéséről? Honnan és hová vándorolnak a filmgyár tás milliárdjai? Megérie nekünk a külföldi szuperprodukciók hazai elkészítése, ha milliárdos támogatásban részesülnek? Mit tesz a kormány azért, hogy a magyar filmek minél szélesebb hazai közönséghez jussanak el? Szeretnénk végére járni az igazságnak, ami hez az is hozzátartozik, hogy a kormánybiztos tevékenységét is tisztázni kell. Már csak azért is, hiszen 2014. július 1jétől ismét őt nevezte ki Orbán Viktor a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Demeter Márta képviselő asszony, az MSZP képviselőcsoportja részéről: „Kitűn ően működnek a szlovákmagyar kapcsolatok” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. DEMETER MÁRTA ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Navracsics Tibor miniszter úr miniszterjelölti meghallgatásán a Nemzeti összetartozás bizottsá ga előtt így fogalmazott: „A külpolitika elsődleges célkitűzéseinek a nemzeti érdekképviseletet és Magyarország, a magyar nemzet nemzeti érdekeinek népszerűségét tűzöm ki célul.” Továbbá azt mondta: „Úgy gondolom, a magyar külpolitika számára a jövőben is lesznek olyan kérdések, amikor nem takaríthatunk meg konfliktust, mert védeni kell az érdekeinket, és mert mások is védik az érdekeiket, és szükségszerűen áll elő az, hogy időről időre konfliktusba kerülünk más országokkal, adott esetben még a barátainkkal is.” Kevesebb mint egy hónap múlva, június 30án Navracsics Tibor immár a magyar diplomácia vezetőjeként Pozsonyban találkozott a szlovák államfővel, a kormányfővel és a külügyminiszterrel. Az ezt követő közös sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a „mindenn api szlovákmagyar kapcsolatok kitűnően működnek”. Úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak egy hónap se kellett ahhoz, hogy a magyar nemzeti érdekeket védő, azokért konfliktusokat is vállaló álláspontját feledve, a tárgyalásokon mélyen hallgasson a magyarszlo vák kétoldalú kapcsolatokat súlyosan terhelő kérdésekről. Nevezett bizottsági ülésen a miniszterjelölt még arról is beszélt, hogy „Szlovákia az egyetlen olyan szomszédos ország, sőt azt is mondhatjuk, a Föld bolygón az egyetlen olyan ország,