Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
551 korábbiakban is részünkről, amely érdemi javulást a magyar társadalom helyzetében sajnos ez idáig még nem hozott. Várjuk a folytatást. Reméljük, hogy e bben a ciklusban már valóban születhetnek majd olyan jellegű és olyan mélységű intézkedések, amelyek áttörést hozhatnak a magyar társadalom gazdasági helyzetében, anyagi helyzetében, bár azt gondolom, ennek az eszközeit talán a munkahelyteremtésben és egyé b gazdaságélénkítő intézkedésekben kell keresni. A másik pedig, hogy valóban fogyasztóvédelmi célú intézkedéseket tartalmaz, és ezek teljes egészében támogathatók. Talán a részleteibe belemennék, néhány dolgot kiemelnék. Ami aggályosnak tűnik részünkről, a z a közszolgáltatásoknál az elévülési idő ötéves időtartamról kétéves időtartamra való lecsökkentése. Véleményünk szerint itt ütközés van, az új polgári törvénykönyvvel kapcsolatban az ötéves elévülési időt tartalmazza. Ha megnézzük a jogszabályt tételesen , már szintén szó volt a közszolgáltató részére megállapított kötelezettség, az internetes tájékoztató tartalmú honlappal kapcsolatban. Ez természetesen mindenképpen üdvözlendő és támogatandó, hiszen sokszor pontosan az okoz nehézséget, hogy egyegy elérhe tőséget a szolgáltatóval kapcsolatban, akár egy kapcsolatfelvételi lehetőséget, akár egy szolgáltatási területet az ember megtaláljon. Természetesen ezek akkor működhetnek megfelelően, ha olyan tartalommal vannak feltöltve és folyamatosan frissítve, üzemel tetve, ami ezt lehetővé teszi. A másik fontos része ennek a törvényjavaslatcsomagnak a rezsicsökkentés számlán való feltüntetésének további fokozása. Azt gondolom, hogy erre nincs szükség. Itt korábban már olyan jogszabályok is születtek, amelyek egyenesen büntetik azt a társasházat, ahol a társasház hirdetőjén nem kerül nyilvánosságra hozatalra az, hogy a ház mennyit spórolt a rezsicsökkentési intézkedések által. Akkor is felvetettük, hogy ezek után véleményünk szerint a következő lépés már csak az lehetne , hogy a parlament elé kerül majd a büntető törvénykönyv új tényállással történő kiegészítése a rezsicsökkentés tagadása címén. Tulajdonképpen más intézkedést, amellyel még tovább lehet a rezsicsökkentés eredményeinek kicsinyítését büntetni úgymond, ahogy a társasházi hirdetőtábla esetében, már nem nagyon tudunk elképzelni. Természetesen nem elviccelni akarom a dolgot. A számlán való feltüntetésnek akkor van vagy volna létjogosultsága, ha valóban érdemi és látható megtakarítást ér el az adott fogyasztónál v agy jelentkezik az adott fogyasztónál. Ez sajnos nem mindig történik így. A következő része a jogszabálynak, amiről beszélnék, gyakorlatilag a tanúsítás, hogy két egymást követő naptári évben nem végezheti ugyanaz a szervezet a tanúsítást, ezzel hatályát v eszti ez a rendelkezés. A törvény meghatározza az elektronikus hírközléssel kapcsolatos állami feladatok ellátását megvalósító intézményrendszert. Ez hazánkban sokszereplős, kormány, miniszter, Hírközlési Hatóság, Gazdasági Versenyhivatal, Fogyasztóvédelmi Hatóság, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, hazánk Európai Unióhoz való csatlakozását követően az Európai Bizottság, valamint a tagállami nemzeti szabályozó hatóságok is, tehát ez egy sokszereplős szabályozási rendszer. A közösségi szabályozás ugyan szűkszavú an szól a nemzeti szabályozó hatóságokra vonatkozó követelményekről, csak a piaci szereplőktől való függetlenséget, a pártatlanságot és a feladatai ellátásához szükséges finanszírozási, személyi, tárgyi feltételek biztosítását követeli meg a tagállamoktól. A törvénynek az intézményi rendszerre vonatkozó szabályai, a magyar nemzeti szabályozó hatóság vonatkozásában pedig egy új szervezeti modellt hoznak létre. A törvény csak a működéséhez szükséges legkisebb mértékben rendelkezik a hatóság szervezeti struktú rájáról, az érvényesülő munkamegosztásról, ezáltal biztosítja a hatóság vezetésének nagyobb önállóságát a struktúra- és a munkamegosztási rend kialakításában, illetve a változó feladatokhoz való rugalmasabb alkalmazkodást. A távhőszolgáltatásról szóló törv énnyel kapcsolatban - mint szóba került már - 15 nap áll rendelkezésre a számla kifizetésére. Ez mindenképpen üdvözlendő kezdeményezés, hiszen valóban biztosítani kell a megfelelő időtartamot arra természetesen, hogy megint csak szóba kerül, hogy a megfele lő bevétel is, forrásoldal is rendelkezésre kell hogy álljon a számla befizetésére, mert