Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
540 rezsiadósságuk csökkentésére, visszafizetésére használták föl, így milliárdokkal lett kisebb a szolgáltatók kintlevősége. Az olcsóbb energia, a csökkenő rezsiköltségek történelmi mélypontra nyomták le az inflációt is. Utoljára a 60as években ford ult elő, hogy gyakorlatilag megállt a pénzromlás. Ennek következtében viszont jóval többet ér a magyarok fizetése, nyugdíja, tehát mondhatnánk azt is, hogy jelentősen nőtt ezek reálértéke. Tisztelt Képviselőtársaim! A rezsicsökkentés rendkívül kedvező hatá ssal volt a fogyasztóvédelemre is. A magyar fogyasztók látták, hogy nem babra megy a játék, nagyon komoly, számukra előnyös pénzügyi következményei vannak a rezsicsökkentésnek. Most fordult elő velük először, hogy a kormány és a parlament többségének dönté sei következtében nem emelkedtek, hanem csökkentek a megélhetési költségeik. Azt tapasztalták, hogy a Fidesz nem veri át őket a „nem lesz gázáremelés, de választás után mégis” szintű hazugsággal. Bizalmukat kifejezve így olyan, évtizedek óta megoldatlan pr oblémáikat is felszínre hozták, olyan panaszaikat, javaslataikat is eljuttatták az általam vezetett bizottsághoz, amelyek a fogyasztóvédelem területét érintik. Így került sor számos, a magyar fogyasztók érdekeit védő, a szolgáltatók erőfölényét csökkentő i ntézkedésre. Itt van például a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hatáskörének jelentős kibővítése, amelynek köszönhetően ma már a villamosenergia, a földgáz, a távhő, a víziközműszolgáltatás, a hulladékgazdálkodási és a kéményseprőipari közszolgáltatás területén tapasztalt jogszabálysértések vizsgálatára is van lehetőségük. De ilyen az új szociális közműtörvény is, amelynek köszönhetően jelentősen változott az alapvető közszolgáltatások korlátozásának lehetősége. Többek közt a lakótelepeken akár egy fogy atékkal élő fogyasztó esetén is tilos a közszolgáltatás korlátozása a közös használatú helyiségekben, itt a minimális ellátást mindig biztosítani kell. A szolgáltatókkal együttműködve, de a magyar fogyasztók érdekeit, kéréseit szem előtt tartva, megalkottu k az egységes közszolgáltatói számlaképet is, ezért az állampolgárok ma már szín szerint tudják megkülönböztetni a számlákat, de a számlák leegyszerűsítésének köszönhetően rendkívül könnyen át tudják tekinteni és értelmezni az abban foglaltakat, ráadásul a z egységesítés miatt az ország bármely területén megtehetik ezt. A gyengénlátó vagy vak fogyasztók számára pedig kérésük alapján akadálymentes számlaképet kötelesek felár nélkül biztosítani a szolgáltatók. Létrehoztuk az úgynevezett rezsipontokat is az ors zág mind a 19 megyéjében és a fővárosban is. Ezek rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek, nagyon sok panaszosnak tudtak eddig segíteni a kormányhivatalokban működő rezsipontok munkatársai. Jelentősen emeltük az NFH által a súlyos jogsértések esetén kisza bható bírsághatárt is, 100 millióról 500 millió forintra. (16.10) És ezzel együtt bevezettük a szolgáltató által a fogyasztónak fizetendő 10 ezer forintos kötbért is. Erre akkor kerül sor, ha nem hajtják végre a rezsicsökkentést, vagy nem tájé koztatják megfelelően ennek tényéről és mértékéről a fogyasztókat. Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül még néhány intézkedést felsoroljak az elmúlt időszakból: ilyen a fogyasztóvédelmi referens intézményének bevezetése vagy a mérőórák leolvasásána k gyakoribbá tétele, vagy a leolvasás időpontjának a fogyasztó általi módosítási lehetősége, és ilyen a telefonos ügyfélszolgálatokra vonatkozó úgynevezett ötperces szabály is. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/466. szám ú törvényjavaslat is ezen az úton halad tovább, célja a magyar fogyasztók érdekeinek képviselete, a fogyasztók megvédése az erőfölényben lévő szolgáltatók túlkapásaitól, nemtörődömségétől, illetve nem utolsósorban az is célja, hogy ezen a közszolgáltatási piacon is kialakulhasson, illetve megerősödhessen a tudatos fogyasztói magatartás. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ezért a jogszabályi változtatást az elmúlt másfél évben összegyűjtött tapasztalatok, a több ezer állampolgári megkeresés alapján a Nem zeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal szakmai kontrollja mellett javaslom az Országgyűlésnek. Ezúton köszönöm meg az állampolgárok és az említett szakmai szervezetek együttműködését és segítségét.