Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről és azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
493 Én sokkal inkább azt gondolom, hogy abba a folyamatba kell ezt a javaslatot beilleszteni, amiről részben már több képviselőtársam beszélt. A folyamat pedig vázlatosan nagyjából úgy néz ki, hogy van egy komoly nézettségű televízióad ó, ami még nem tartozik önökhöz, az önök érdekkörébe, ami még nem az önök szócsöve. Erre a reakció az önök részéről nem az, ott még nem tartunk, hogy betiltják ezt a televízióadót, hanem még csak ott tartunk - és a „csak”ot most én mondom idézőjelbe téve , hogy olyan gazdasági tárgyú törvényeket kívánnak elfogadni, ami ennek a televízióadónak ha a létét még nem is kérdőjelezi meg, de jelentősen nehezebb helyzetbe hozza. Azt gondolom, hogy a televízió most végre úgy kezdett működni, és ez az önök számára ú jdonság, ahogy egyébként eddig kellett volna működnie. (Zaj, közbeszólások és derültség a kormánypártok soraiban. - L. Simon László: Na!) Úgy kezdett működni, hogy a híradók végre nem bűnügyi tudósítások vagy végre nem az ellenzék viselt dolgairól szólnak, hanem, csodák csodája, a kormányt kritizálják, a kormánypártokat kritizálják, a kormánypártokhoz tartozó üzleti érdekköröket kritizálják. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Na, hát ez szokott lenni egy demokráciában! (Zaj, közbeszólások a ko rmánypártok soraiból. - L. Simon László: Mi is ezt mondjuk.) Na, hát, tisztelt képviselőtársaim, ez önöknek most szokatlan, ez a helyzet! Látom, hogy nagyon fölajzza önöket, amit most mondok (Derültség a kormánypárti padsorokban.) , mert meglehetősen hangos an kiabálnak be a parlamenti patkóban, illetve az ülésteremben. Ahogy az elnök úr mondta az előbb, nyilván önöknek is megvan a lehetősége arra, sajnos lényegesen több mint nekünk, hogy kifejtsék az álláspontjukat ebben a vitában. Szóval, tisztelt képviselő társaim, az önök számára szokatlan az, hogy létezik még Magyarországon olyan televízióadó, amelyik nem az önök szócsöve, nem az ellenzékkel foglalkozik, hanem bizony az önök viselt dolgaival, a kormányzat kritikájával és a kormányzathoz közel álló üzleti k örök kritikájával. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) És akkor mindehhez képest önmagáért beszél az a reakció, amit önök csináltak. A kormánypárti képviselők látványosan, napirend előtti felszólalásban a frakcióvezetőjük útján fölkérik a korm ányt, nem másra, mint hogy küldje rá az adóhatóságot erre a televízióra. És ami még ennél is meglepőbb, és itt már persze távolodni kezdünk a demokratikus értékrendektől, a kormány képviselője ennek még eleget is tesz. Mert hogy önök, tisztelt képviselőtár saim, felelőtlen képviselőként így viselkednek, ahogy, az egy dolog, de hogy a kormány egyik tagja, a gazdaságért felelős miniszter, visszaélve hatalmával az adóhatóságot gyakorlatilag eszközként, pörölyként használja arra, hogy megregulázzon egy olyan pia ci szereplőt, akinek a viselkedése önöknek nem tetszik, azt gondolom, hogy ez már több a soknál, ahogy szokták mondani. Aztán ennek utána benyújtanak egy módosító javaslatot, amelyik még inkább az RTL Klubra szabja ennek a törvénynek a rendelkezéseit. Nos, tisztelt képviselőtársam, a folyamat végén valóban már csak egy kérdés marad, hogy milyen világot élünk most. Milyen világot élünk, amikor a kormány a hatóságai révén és a hatóságait felhasználva, visszaélve hatalmával és jogköreivel, reguláz meg piaci sz ereplőket, akik úgy viselkednek, ahogy önöknek az egyébként nem tetszik? Nyílt háborút folytat, még egyszer mondom: nyílt háborút folytat a hatóságai közreműködésével. És azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azt sem kell kiemelni, hiszen önök pont osan tudják, hogy mely korszakokban volt szokás akár a politikai ellenfelekre, akár azokra a piaci szereplőkre, akik a kormánynak és a hatalomnak nem megfelelőképpen viselkednek, nem lojálisan viselkednek, ráküldeni a hatóságokat. Szeretném kérdezni: ilyen kort élünk? (12.40) És egy mondat még végül az államtitkár úrra reagálva, nem tartalmilag, csak formai szempontból. Tudja, államtitkár úr, ha önök ezeket a vitákat nem szorítanák időkeretbe, akkor sokkal több mindenre tudnánk mi is reagálni. Az a helyzet, hogy például a KDNP megint nem használt föl a harminc percből egyetlen másodpercet sem ebben a vitában, az ellenzéknek meg - nemcsak a miénknek, de más ellenzéki pártoknak is - lassan elfogy az időkerete. Úgyhogy ha akarnak vitatkozni, akkor tisztelettel javaslom, ha a KDNPnek nem fontos ez a téma, akkor adja át az