Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
451 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szomorú lennék, ha a magyar kormány az ön interpelláció jából hallana először erről a problémáról, és természetesen valóban komoly probléma az, amit ön a Ház elé hozott. De engedje meg, hogy néhány alapvetést elmondjak, azért, hogy tisztán lássunk a migrációval, kivándorlással kapcsolatban. Először is, senki ne m tudja megmondani azt, hogy Magyarországról az elmúlt években vagy évtizedekben hány ember migrált. (Dr. Staudt Gábor közbeszól.) Ezt azért fontos tisztázni, és mindjárt részletezem is konkrétan, hiszen a KSH az egy éven belüli mozgásokat látja. A KSH ada tai alapján valóban 2010 és 2014 között 50 ezerről 100 ezerre növekedett az egy éven belüli migránsok száma. De 2013 októbere óta ez a szám stagnál, 123 ezerrel pluszban vagy mínuszban van. Tehát magyarul, az éven belüli migrációs folyamatokat sikerült m egállítani. A másik, ami nagyon lényeges kérdés a migránsokkal kapcsolatban, hogy nem elsősorban nem a szegénység előli menekülés az alapvető probléma, hanem elsősorban az a gond, a fogadó államok munkaerőhiánnyal küzdenek (Az elnök csenget.) , és a kivándo rlást elsősorban ez generálja, ez motiválja. Hogy mit tesz, mit tehet a mindenkori kormány a migrációs folyamatokkal kapcsolatban? Ugye, említette ön az előbb a szakemberhiányt, hogy a Balatonnál nem találni embereket. Valóban, Magyarországon az a kettőssé g, hogy 400500 ezer regisztrált álláskereső van, ugyanakkor 607080 ezer üres álláshely van betöltetlenül minden egyes hónapban, ez komoly problémákra hívja föl a figyelmet. Többek között arra, hogy nincs kapcsolatban a végzettség, a megfelelő képzettség és a regisztrált álláskeresők helyzete. A döntő többségük alacsony iskolai végzettségű, gyakorlatilag 8 általánossal vagy még azzal sem rendelkeznek. Ezek nagyon lényegesen befolyásolják a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszert. Arra is szeretném azért f ölhívni a figyelmét, tisztelt képviselőtársam, hogy az elmúlt időszakban, ’92 óta először, az elmúlt fél évben 4 millió fölé ment a foglalkoztatottak száma Magyarországon, és 8 százalék alá esett a legutóbbi statisztika alapján a munkanélküliségi ráta. Úgy tűnhet, hogy ennek nem sok köze van a migrációhoz, de azt gondolom, meghatározó jelentősége van, hiszen ha Magyarországon a mindenkori kormánynak köszönhetően olyan gazdasági, foglalkoztatáspolitikai és társadalompolitikai folyamatok indulnak meg, amelyek ezt a migrációt lassítják, adott esetben visszafordítják, akkor, azt gondolom, jó úton járunk ebben a tekintetben. Tehát a súlyának megfelelően kezeljük ezt a problémát. Nyilván az, hogy a kormányzaton belül nincs egy államtitkárság, amely kifejezetten cs ak ezzel foglalkozik, nem jelenti önmagában azt, hogy ezt a problémát kiki a maga területén a megfelelő súllyal ne tudná kezelni. Itt a statisztikai adatokban ön hivatkozott a létminimumra, illetve a megélhetési küszöbre. A létminimum és a minimálbér közöt ti különbség valóban jelentős Magyarországon, és ez is nagyon fontos eleme a migrációs folyamatoknak. 2013ban egy fordulat következett be ezen a területen is, gyakorlatilag folyamatosan csökken az olló a létminimum és a minimálbér között. (Novák Előd közb eszól.) De arra szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy azt, amit elődeink csináltak, hogy úgy emeltek minimálbért, úgy emeltek béreket Magyarországon, hogy egyébként hitelt vettek fel, és nem értelmes gazdasági tevékenység volt mögötte, ezt a súlyos hibát a mostani kormány nem akarja és nem is fogja elkövetni. Tehát nekünk az a célunk, az az érdekünk, hogy a gazdaság növekedésével, a gazdaság élénkülésével a minimálbérek nőjenek. A minimálbér növekedésével az összes többi bér is növekszik, ugye, a tolóhatást ismerjük, és ennek hatására a végeredmény az, hogy Magyarországon érdemes lesz nemcsak szakmai szempontból, hanem anyagi szempontból is itt tartózkodni. Azzal pedig nincs baj, hogy azok, akik külföldön vannak átmenetileg, ideiglenesen, tapasztalatot szere znek. Azzal valóban gond van, ha valaki hosszú távon, esetleg egész életre tervezi az életét külföldön. Nekünk az a dolgunk, illetve a mindenkori magyar kormánynak az a dolga, hogy olyan társadalompolitikai és gazdaságpolitikai folyamatokat generáljon, ame lyek megállítják a migrációt, és hazahozzák azokat a fiatalokat vagy idős embereket, akik korábban a külföldet választották. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)