Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 30. hétfő (12. szám) - Egyes oktatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
390 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy hallottam és úgy tapasztaltam, hogy az egész beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban lényegében a figyelem kifejezetten a felsőoktatásra irányult, és ezen belül is láthatóan a kancellári tisztségre, jóllehet azért maga ez a csomag ennél bővebb, és azért ne felejtsük el, hogy érinti a közoktatásnak számos olyan területét, ahol az érintettek számára pozitív és jó irányú, kedvező változást hoz magával. Tehát láthatóan a kritikák is a kancellária téma köré csoportosultak, úgyhogy engedtessék meg, hogy akkor ezzel kapcsolatban elmondjam az álláspontunkat. Fodor Gábor azt mondta, hogy szerinte, illetve az ellenzéki vé lemények szerint ez nem helyes, az autonómia sérül, és nem európai megoldás. Szeretném jelezni, hogy ha csak egy picit felemeljük a tekintetünket, kicsit nyugatabbra nézünk, akkor azt látjuk, hogy Németországban a kancelláriarendszer a felsőoktatás sziszté májában elfogadott, ismert, általános, az angolszász világban az elnöki rendszer ismert, elfogadott és általános. Tehát azt mondani, hogy a kancellária mint olyan, ez a fajta egyetemirányítási, egyetemmenedzselési szerkezet valami életidegen lenne, nem eur ópai és az ördög tudja micsoda, az egész egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Továbbá, ha már a kancellária szóba kerül, azt se felejtsük el, hogy az egyetemi rendszernek van egy történelmi múltja is Európában. Az egyetemek a középkorban alakultak ki, és hosszúhosszú évszázadokon keresztül az egyetemeket kancellárok irányították, úgy, hogy azt a fenntartó nevezte ki - ez hosszú időn keresztül egyébként az egyház volt, tehát értelemszerűen az illetékes érsek , és a professzorok választották a tanulmányi és tudományos területre a rektort. Ez a modell, ez a konstrukció egyébként Európa nyugatibb részein, az angolszász világban, természetesen az idők változásainak számos dolgát figyelembe véve, de alapvetően megmaradt, pontosan azáltal, hogy vagy elnöki rend szer van, vagy kancelláriarendszer van. Lényegében erről szól a mostani javaslat. Akkora volumenű egyetemeken, amelyek nem egy esetben megyei jogú városokat is meghaladó költségvetéssel, vagyonnal gazdálkodnak, azokat lényegében egy professzionális menedzs ment irányítása alá szeretnénk helyezni, ami nem érinti, és nem sérti a kutatás és az oktatás szabadságát, hiszen azt az Alaptörvény is egyértelműen rendezi és garantálja. (19.50) Ugyanakkor jó, ha emlékezünk arra, hogy mindazok a szlogenek, amelyek az egy etemi, felsőoktatási autonómiáról szóltak, egyáltalán nem jelentettek biztos garanciát arra nézve, hogy mondjuk, ezen óriási vagyon vagy éppen pénz valóban hatékonyan és jól hasznosult volna minden esetben. Nem akarok konkrét intézményeket megnevezni, de a sajtóból értesülhettünk az elmúlt években arról, hogy hol milyen természetű nyomozásokról vagy éppen visszaélésgyanús ügyekről volt szó. Felsőoktatást érintő ügyekről van szó természetesen. Tehát egyáltalán nem gondolom azt, hogy fenékig tejföl volt az ed digi élet és minden kifogástalanul működött. Ugyanakkor bármelyik egyetemet, felsőoktatási intézményt megnézzük, azok a rektorok, akiket erre a posztra méltónak talált az egyetemi, felsőoktatási közösség, nyilvánvalóan egyébként kiváló tudósok voltak, hisz en a felsőoktatási törvény minden alkalommal, akárhány módosítás is volt, a rektor személyére vonatkozóan alapvetően tudományos kritériumrendszereket írt elő. Lehet valaki kiváló fizikus, biológus, irodalmár, néprajzkutató és lehetne hosszasan sorolni mifé le akadémiai területek vannak, az egyáltalán nem garancia arra nézve, hogy első számú legfőbb vezetőként egy ekkora rendszer minden ágátbogát, zegétzugát a legnagyobb felelősséggel képes átlátni és igazgatni, még akkor sem, ha volt egy szakapparátusnak m ondott rendszer mellette, mert a szakapparátusi rendszer mondta meg lényegében, hogy mi történjen, és a rektor a legtöbb esetben rábólintott. Lehet ezen persze ingatni a fejünket, hogy hát azért nem így volt, most némi leegyszerűsítéssel a hétköznapi világ gyakorlata nagyon sok esetben így működött. Ezek a rektorok kiváló tudósok voltak, akiknek az a dilemma állandóan a szemük előtt lebegett, hogy iksz év nagy egyetemi menedzsmentvezetés, egyetemirendszerirányítás egyet jelent azzal, hogy négy évre, nyolc évre - ki meddig volt rektor - kiesik egyébként a tudományos tevékenységéből. Ez különböző tudományterületeknél eltérő terhet jelent, de nem könnyű a
