Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 30. hétfő (12. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés volt országgyűlési képviselő haláláról (Hasznos Miklós) - Bejelentés napirenden kívüli felszólalókról - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
293 aztán másnap a szavazatával is megerősítette ezt, hiszen nem véletlen az, hogy a Ligetet körül vevő egyéni országgyűlési képviselői körzetekben mindenhol ellenzéki képviselő nyert, ahogy én Zuglóban. Néhány hete úgy gondoltam, adjuk meg az új parlamentnek azt a lehetőséget, hogy ezt a rossz döntést felülbírálja, legyen lehetőségük a képviselőknek a Liget ügyével ismét foglalkozni. Ezért egy országgyűlési határozati javaslatot nyújtottam be, azonban ezt még csak tárgysorozatba sem vették. A h atározati javaslatnak az volt a célja, hogy maradjon meg a Városliget kiemelt közparknak, mert Budapestnek inkább több zöldfelületre van szüksége, mintsem hogy még a meglévőket is tönkretegyék. Azt is szerettük volna elérni, hogy a kormány vizsgálja meg an nak lehetőségét, hogy a tervezett múzeumi negyedet mely más, használaton kívüli helyeken lehetne megvalósítani, a zöldfelület és a parkok tönkretétele nélkül. Ott van például a Rákosrendező pályaudvar vagy a Nyugati pályaudvar mögötti kihasználatlan rész, és lehetne sorolni még a fővárosban soksok olyan területet, ami erre alkalmasabb lenne. Azt is szerettük volna elérni, hogy a kormány dolgozzon ki egy olyan koncepciót az érdekeltek bevonásával, hogy hogyan lehetne még vonzóbbá, zöldebbé, tisztábbá és biz tonságosabbá tenni a Városligetet. A Fővárosi Közgyűlés a mai napon, lehet, hogy éppen ezekben a percekben dönt a Városliget sorsáról, 108 napirendi pont közé beerőltetve, néhány perc alatt számolják fel a Városligetet. Azt a Városligetet, amelyet kétszáz évvel ezelőtt közadakozásból közcélra hoztak létre elődeink. Azt a Városligetet, amelyet nekünk kötelességünk megőrizni az utókornak. Még nem késő, védjük meg, hogy utódainkat ne csak egy tábla emlékeztesse majd a Városligetre annak helyén, amelyen csak eg y latin szól lesz, az, hogy fuit, magyarul: volt. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Válaszadásra Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azzal szemben, amit ön állított itt az elmúlt öt percben, a Városliget meg fog újulni, sokkal több zöldfelület lesz rajta, az eddigi 60 százalék helyett 65 százaléknyi zöldfel ület lesz minden budapesti számára a Városligetben. És nem egy rossz állapotú, elhanyagolt közparkja lesz Budapestnek, hanem egy fejlődő városnak egy igencsak jó színvonalú, sok zöldfelülettel megáldott zöld parkja, ami mellett az épületek is megújulnak, é s olyan új funkciókat kapnak, amelyek korábban sok esetben hiányoztak Budapesten. Nem igaz tehát sem önöknek, sem másoknak az az állítása, hogy csökkenne a zöldfelületek aránya, ezt a számok, a tervekben, a jogszabályokban, a szabályozási tervben rögzített számok cáfolják, 60ról 65 százalékra fog nőni a zöldfelületek aránya itt a Városligetben is. Tehát sokkal több helyük lesz mindazoknak, akik fűbe, zöldbe, parkba szeretnének kimenni Budapesten és környékén. Ha csak azt nézzük a környezetterheléssel kapcs olatban, hogy mennyi autó megy át ma a Városligeten, ott a Kós Károly sétányon, 15 ezer autó pöfékeli végig, néha gyorsabban, néha lassabban haladva, a Városligetnek keresztbe az átlóját. Ha ez megszűnik, már önmagában érzékelhető környezetterheléscsökken tést fog jelenteni a Városliget számára. Tehát sokkal inkább természetes lesz a környezet. Amikor ezt az utat megépítették, lehet, hogy akkor kellett volna igazából tiltakozni, amikor az egész Városliget természetes egységét egy ilyen, eléggé zsúfolt úttal kettészabdalták, mind az egysége megszűnt, mind pedig a környezetterhelés megnőtt a Városligeten belül. Ezt a hibát is igyekszünk kiküszöbölni, ezzel is igyekszünk természetesebbé, egészségesebbé tenni a környezetet. Persze lehet, hogy önnek és szocialist a párttársainak más jut eszükbe a különböző fejlesztésekről, lehet, hogy inkább a Hunvald Györgyféle ingatlanpanamák azok, amelyek eszükbe jutnak akkor,