Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 23. hétfő (11. szám) - Sneider Tamás (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Visszavonulót fúj a kormányzat” címmel - ELNÖK: - SNEIDER TAMÁS (Jobbik):
215 Ha nekik nem segít az állam, ha nem az állam nyújt munkalehetőséget, akkor nekik senki nem fog Magyarországon munkalehetőséget nyújtani. Az, hogy önök nem hoztak erre a területre semmifajta újdonságot, szabályozást, pontosan azt jelenti, hogy önök elengedték ezeknek az embereknek a kezét, lemondtak róluk, őket a piac nem fogja foglalkoztatni, és a közmunkaprogramot sem indították el, hogy nekik segí tsenek. Ami a nehéz helyzetben levő embereket illeti, először is, a segélyezés rendszere, ön is tudja, hogy ha összehasonlítja a mostani önkormányzati számot a négy évvel ezelőtti önkormányzati számmal, pontosan azért lesz óriási a különbség, hiszen közben átalakítottuk az önkormányzatok és a közigazgatás rendszerét, és a járás nagyon sok feladatot átvett az önkormányzatoktól, amelyet korábban az önkormányzat látott el, most pedig az állami szervezetrendszer látja el, tehát átvette ezt a feladatot az állam. (16.00) Másrészről: önkormányzat forráshiányból nem tudja megoldani. Önök voltak azok, akik eladósították az önkormányzatokat, sokkal több feladatot raktak rájuk, mint amennyi forrásuk lett volna. Mi konszolidáltuk az önkormányzatokat, megszüntettük az ad ósságukat, hogy újra tudjanak normál mértékben költségvetést tervezni. Ami pedig a segélyek kifizetését jelenti, ha ön is megnézi a tavalyi költségvetést és zárszámadást, hozzájárulást a pénzbeni szociális ellátásokhoz, a költségvetésben 39,1 milliárd fori nt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) áll itt is rendelkezésre, és ennek nem minden része lett elköltve, tehát maradt is üres fedezet. Köszönöm szépen. Sneider Tamás (Jobbik) - az em beri erőforrások miniszteréhez - „Visszavonulót fúj a kormányzat” címmel ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Sneider Tamás képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Visszavonulót fúj a kormányzat” cí mmel. Képviselő úr, parancsoljon! SNEIDER TAMÁS ( Jobbik ): Tisztelt Államtitkár Úr! Május 24én, egy nappal az uniós választások előtt felröppent a híre egy kormányzati elképzelésnek, amely a kétgyermekes családok adókedvezményének a bővítéséről szólt. Pank ucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkárának akkori nyilatkozata szerint „már végeztek számításokat, ezek szerint a kétgyermekesek kedvezményének megduplázása évente 5560 milliárd forintot hagyna az érintetteknél”. A június 19i napirend előtti felszólalásomban felhívtam a figyelmet arra, hogy felelőtlen kísérletezgetést folytat a kormány a családtámogatások terén, valamint arra, hogy nem szabad tovább halogatni a kétgyermekes családok gyermekek után járó adókedvezményének bővítés ét. Kitértem a kormány óriási baklövésére, amit még Balog Zoltán miniszter úr is elismert a meghallgatásán, miszerint a 2012től bevezetésre kerülő adókedvezmény csak a jómódúaknak kedvezett. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a jelenlegi létminimum magasabb , mint a minimálbér összege. Kiemeltem, a kísérletezgetések eredménye az lett, hogy 2013ra ismét a 88 700as mélypontra süllyedt az élve születések száma. Rétvári Bence államtitkár úr akkor a reagálásában a szokásos kötelező paneleket mantrázta. Egyetérte tt azzal, hogy nagyon fontos, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon, felvetésemre viszont, hogy a lehető legsürgősebben intézkedni kell a kétgyermekes családok családi adókedvezményeinek bővítéséről, semmit nem reagált.