Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 2. hétfő (6. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
180 esetben egy szervezett viszonyulásról van szó, hiszen azt kell mondanom, hogy Oroszország az a viszonylata Magyarországnak, ahol Magyarország a legkiszolgáltatottabb helyzetben van, hiszen egyoldalú energiafüggő ségünk van. Ha egy ilyen országnak szolgáltatnak ki önök szisztematikusan és szervezett módon információkat, mint ahogy ez a vádban Kovács Béla vonatkozásában megfogalmazódik, akkor azt gondolom, hogy az egy rendkívül súlyos helyzet. Tehát azzal összegezné m, tisztelt képviselőtársaim, a mondandómat, hogy valóban a parlamenti vizsgálóbizottságnak el kell végeznie a munkát, a kormánynak szintén el kell végeznie a munkát, önöknek pedig nagyon egyértelműen és világosan tisztázniuk kell a viszonyukat a hazaárulá s kérdéséhez. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett az MSZP képviselője, Harangozó Tamás „Tiszteletet a budapestieknek” címmel. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HARANGOZÓ TAM ÁS ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Budapest közel 150 éve lett az ország egységes, fejlődésnek induló, virágzó fővárosa. A három különböző város egyesülésének jelképe a Margitszigeten álló szoborkompozíció, amelyen a három egybefo nódó nyaláb magasra törő lángoszlopot alkot. A mai napon a Fidesz által napirendre kért, Budapestet érintő törvény után ezt a szobrot is szét lehet szedni, immár nem három, hanem 23 részre. A budapesti polgárok, tisztelt képviselőtársaim, kötődnek a kerüle ti lakóközösségükhöz, de kötődnek a közös fővároshoz is. Büszkék a kerületükre, és büszkék a budapesti létükre, a budapesti lokálpatriotizmusukra is. Az eddigi önkormányzati rendszer ezt a kérdést tükrözte. Az ügyeiket helyben intézni képes kerületi önkorm ányzatokon túl volt egy olyan Fővárosi Közgyűlés, amelynek megválasztása ettől független volt, és amely garantálhatta azt, hogy bizonyos ügyeket a kerületi részérdekek nélkül is ettől függetlenül lehessen intézni. Az önök által beterjesztett törvényből ez a szempont teljesen elvész. A budapesti polgárok ugyanis az egyik kerületben laknak, egy másikban dolgoznak, egy harmadikban bevásárolnak, egy negyedikben, ötödikben akár a családtagjaikat, a barátaikat látogatják. Ha belegondolunk, nincs olyan közlekedési eszköz, amelyik egyegy kerületben jár körbekörbe, és hány olyan beruházást tudnánk mondani az elmúlt időszakból, akár a 150 évből, amelyik nem jöhetett volna létre, ha ez a város kizárólag 23 különböző kerület érdekeinek egymáshoz feszüléséről szólna cs ak. Ami borzalmas a törvényben, az többek között a választójogi rendszer átalakítása, hiszen nagyobb aránytalanságok jönnek létre ebben a törvényben, mint amilyenek eddig bármikor a magyar választójog történetében voltak - abban a tekintetben ugyanis, hogy mennyit ér egy szavazópolgár szavazata. Az Ab döntése szerint önök még ez alapján írták át a választójogi törvényt az országgyűlési választások tekintetében, és írták át a körzeteket. Érdekes módon itt nem zavarja önöket, hogy ha ez a törvény így elfogadá sra kerül, akkor egy belvárosi választópolgárnak ötször annyit ér majd a szavazata, mint mondjuk, egy angyalföldié. És a további aránytalanságokat csak feszíti, hogy míg a belvárosi polgároknak lassan csak azzal kell szembenézniük, hogy a szobrok lassan el öntik a kerületet, és Columbo után Petrocelli és Kojak is már lassan szobrot kaphat, addig azért a külvárosi kerületekben az emberek még azzal küzdenek, hogy egyáltalán vane betonút vagy csatornázás a városrészükben. Tisztelt Országgyűlés! Ezen túlmenően szemmel láthatóan a Fidesz szereti és dédelgeti a kamupártokat is. Szeretném önöknek mondani, hogy a Nemzeti Választási Bizottság itt a parlament előtt tartott beszámolójában nem arra hívta fel a figyelmüket, hogy terjesszék ki ezt a teljesen abszurd és te ljesen korrupt rendszert a budapesti választásra is, hanem nyíltan felhívta írásban is az Országgyűlést, hogy szüntesse meg a többes ajánlás rendszerét, amelyik százmilliókat juttatott