Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 11. szerda (9. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SIMON RÓBERT BALÁZS
415 esetenként több tízezer néző befogadására alkalmasak. Győr város képvisel őjeként örömteli számomra, hogy városunkban jelentős központi forrásból épül éppen mostanában a multifunkcionális csarnok, amely a Bajnokok Ligájagyőztes AudiETO KC otthona is lesz, ráadásul az ősz folyamán, az ősz végén világverseny is megrendezésre ker ül itt, ebben a multifunkcionális csarnokban. Azt gondolom, mindannyiunk számára kiemelten fontos, hogy ezekben az európai viszonylatban is magas színvonalú létesítményekben valóban a kulturált, családbarát szurkolási formák érvényesüljenek. Törvényjavasla tunk legfontosabb célja az emberi élet maximális védelme és természetesen emellett a vagyonvédelem. Példaként szeretném elmondani, hogy ez év májusában, éppen itt a fővárosban, a Papp László Sportarénában én magam is résztvevője voltam az AudiETO KC Podgo rica elleni női kézilabda BLdöntő mérkőzésének, ahol bizony a vendégszurkolók, hogyha a központi beavatkozás nem történik meg, komoly problémát okozhattak volna. Tehát mindenképpen fontos a beléptető rendszerek biztonságossá tétele, azok felülvizsgálata. Napjainkban, ha egy sportrendezvényen magas biztonsági szintet kíván elérni a szervező, akkor többek között a személy azonosítására alkalmas módon kell beléptetnie a szurkolókat. Ezt mondja ki a Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági szabályzata is, ebből i dézek: „A beléptetéskor a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyazonosságát a sportszervezet legalább szúrópróbaszerűen, a rendezők útján ellenőrizni köteles. A személyazonosság egybevetése érdekében a rendező bemutatásra kérheti a belépő személyazo nossága megállapításához szükséges dokumentumot. A sportrendezvényre belépők személyazonosításának az a célja, hogy az eseményre csak olyan személyek léphessenek be, akik személye nem veszélyezteti a többi belépő és a rendezvény biztonságát.” A Ferencváros egykori labdarúgóinak felhívása pedig így fogalmazott egy korábbi rendbontás után: „Egyben kérjük a klub vezetését, valamint a magyar hatóságokat, hogy nevezzék meg a felelősöket, teremtsenek olyan környezetet, amelyben ismét családi szórakozássá válhat e gyegy mérkőzés, és félelem nélkül ülhet bárki a gyermekével, barátaival és szeretteivel az Albert Stadion lelátóján.” Összefoglalva tehát: a mérkőzésekre kilátogató békés szurkolókat és családokat kell védenünk, velük és általuk növelve a nézőszámot a spo rteseményeken. (12.20) Hogy mi is a törvényjavaslat eszköze? A törvényjavaslat beemel egy újabb kezelhető adatot, az úgynevezett hashkódot. Nagyon fontos, ezért kiemelem, hogy a hashkód önmagában nem egy biometrikus adat, hanem egy biometrikus adatból ké pzett adat. A biometrikus azonosítás egy olyan technológia, amely méri és rögzíti egy adott személy fizikai ismérveit, és ezt az adatot használja a személy azonosításához. A biometrikus adat alapján egy olyan hosszú matematikai számsort generál, amely viss za nem fejthető, így önmagában a számsor nem alkalmas az azonosításra. A sportesemény szervezőinek két hashkód összevetésére van tehát lehetőségük, az egyik már ott van a rendszerben, a másik pedig a beléptetéskor generálódik. Ha azonos, akkor ugyanahhoz az emberhez tartozik, aki beléphet a rendezvényre, ha nem, akkor értelemszerűen nem léphet be a rendezvényre. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat nem ad felhatalmazást a biometrikus adatok kezelésére. Végezetül összefoglalva: az azon osítás gyorssá és eredményessé válik, értelmet nyer a kitiltás intézménye, amelynek a kijátszása szinte lehetetlenné válik. A sportklubok anyagi lehetőségeik és szurkolóik számának figyelembevételével maguk dönthetnek ezen biztonsági technológia bevezetésé ről, a technológia alkalmazása tehát nem kötelező. Példaként említem, hogy Hollandiában több sportklubnál már alkalmaznak hasonló rendszereket. A parlament nem sürgős, hanem rendes eljárásban tárgyalja a javaslatot, így az esetleges módosító javaslatok bef ogadására is lehetőség nyílik. A rendszer bevezetésével szemben az Adatvédelmi Hatóság nem fogalmazott meg aggályokat.