Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 11. szerda (9. szám) - A reklámadóról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK: - BÁNKI ERIK (Fidesz):
398 Most kétperces hozzászólásokra van lehetőség. Kétperces hozzászólásra kért szót Novák Előd képviselő úr, Jobbik. Parancsoljon! NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is örülök, hogy legalább a vezérszónoki vitakör végére megérkezett a Fidesz vezérszónoka is, és talán részt vesz a vita hátralévő, bár várhatóan kisebb részében. Azt viszont sajnálom, hogy sem az előterjesztő, sem a kormány képviselője nem kíván r eagálni legalább két percben az egyetlen ellenzéki módosító javaslatra, ami mellett én itt hosszasan érveltem. (L. Simon László: Majd a zárszóban.) Nem elegáns az, ha a zárszóban, amire mi már nem tudunk reagálni, mondanak akár olyan valótlanságokat, amike t nem tudunk pontosítani. Hadd kérjem önöket vitára! Tiszteljenek meg azzal, hogy ha egy kormánypárti és egy ellenzéki módosító javaslat került benyújtásra, és ez egyben most a részletes vita is itt tulajdonképpen, akkor folytassuk le ennek érdemi vitáját! Az egyetlen módosító javaslatunk arról szól, hogy a reklámadóból származó bevételt az alapvető szintű lakossági internetszolgáltatás ingyenessé tételére kell fordítani. Tehát szeretnénk bevezetni Magyarországon az ingyenes internetet. Erre rendkívüli szük ség van. És az iskolafejlesztésnél csepp a tengerben lenne ez a támogatás, és azt gondolom, kissé demagóg is. Ha ezt a részkérdést, ami egyébként jelentheti a távoktatást is, ha iskolafejlesztésként vizsgáljuk, akkor láthatjuk ennek indokoltságát. Valahol ott fejeztem be, hogy az információhoz való hozzáférés a XXI. század társadalmának legalább annyira alapvető fontosságú kelléke, mint a fűtés vagy a fürdővíz. Ezért a Jobbik a szélesebb körű internethozzáférést egyrészt a kiegyensúlyozott tájékoztatás meg valósulása érdekében is fontosnak tartja, hiszen sajnos ez csak egy lózung maradt a médiaalkotmányban, nem tartatja be a kiegyensúlyozott tájékoztatást a Médiatanács, másrészt az ingyenes, alanyi jogon járó internetszolgáltatástól a távmunka, a távoktatás fellendülését, de akár az elektronikus közigazgatás általánosabbá válását is várjuk. Tehát szembesülni kell azzal, hogy Magyarországon a harmadik legalacsonyabb a szélessávú mobilinternetet rendszeresen használók aránya, és a nyugati, EUtagállamok interne thasználati díjainak több mint kétszeresét teszik ki Magyarországon ezek a díjak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Bánki Erik képviselő úr, Fidesz. Parancsoljon! BÁNKI ERIK ( Fidesz ): Kösz önöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pogácsás Tibor képviselőtársam felszólalásához szeretnék csatlakozni, és az ott elhangzottakra szeretnék röviden reagálni. Képviselőtársam megemlítette azt, hogy nagy igény lenne a minőségi műsorgy ártásra és olyan műsorok megjelenítésére a televíziózásban, amelyek a gyermekek értékrendjének kialakulását vagy éppen a felnőttek értékrendjének javítását segítik elő. Illetve megemlítette képviselőtársam azt az ominózus sportközvetítést, amikor a magyar és a szlovén kézilabdaválogatott közötti világbajnoki selejtező mérkőzést hihetetlen izgalmak közepette, az utolsó percben megszakította az RTL, hivatkozva arra, hogy egy rendkívül fontos műsorszám következik utána, egy lottósorsolás, és nyilván ott reklá mokat kell majd leadni. Azt gondolom, ez elfogadhatatlan. Egy több százezer néző által követett sporteseményt, amely egyébként Magyarország legsikeresebb csapatsportágának a jövőbeni világbajnoki és olimpiai szereplését határozza meg, egy ilyen műsort megs zakítani az utolsó percében, azt gondolom, azt bizonyítja, hogy itt nagyon sok probléma van még a médiaszolgáltatás területén. És azt gondolom, ez éppen egy nagyon rossz pillanatban jött, olyan szerencsétlen megoldás, ami igazából azt erősíti tovább, hogy ezen a területen még bőven vannak elmaradások és bőven vannak teendők. Tehát azt gondolom, ez elfogadhatatlan. A magyar sportnak olyan értéke és olyan presztízse van, ráadásul a kézilabdázásnak, ha csak az idei