Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 10. kedd (8. szám) - Dr. Szűcs Lajos (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Májusban a költségvetés jelentős többletet mutat. Hogyan vált kiegyensúlyozottá a magyar költségvetés az elmúlt években?” címmel - DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz): - ELNÖK: - VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter:
321 költségvetés az elmúlt években?” címmel. Szűcs Lajos képviselő urat, jegyző ura t illeti a szó, parancsoljon! DR. SZŰCS LAJOS ( Fidesz ): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A magyar emberek és a kormány áldozatos munkájának köszönhetően az elmúlt évek erőfeszítései meghozták az eredményüket. Amíg 2010ben Magyarország még a görögökhöz képest is nehéz helyzetben volt (Józsa István: Ez nem igaz!) , magas államadóssággal, alacsony foglalkoztatási és rossz versenyképességi mutatókkal, addig ma egy sor fontos területen jobban teljesítünk, mint a korábbi, szociali sta kormányok alatt. 2010 óta csökkent az államadósságunk, 3 százalék alá sikerült csökkentenünk az államháztartási hiányt, ráadásul a 2010es kormányváltás óta közel 370 ezerrel több embernek van munkája. A szocialista kormányok egyszer sem tudták 3 száza lék alá csökkenteni a költségvetés hiányát, sőt felelőtlen politikájukkal 2002 és 2010 között négy alkalommal is 7 százalék fölötti hiányt sikerült produkálniuk. Ráadásul a szocialista kormányok nyolc éve alatt Magyarország háromszor is a legmagasabb GDPa rányos államháztartási hiánnyal rendelkezett az Európai Unióban. Így szinte nem is meglepő, hogy az államadósság a szocialista kormányok nyolc éve alatt közel 13 ezer milliárd forinttal, több mint duplájára emelkedett. Tisztelt Miniszter Úr! A kormány munk ájának és a sikeres költségvetési politikának köszönhetően Magyarország kikerült a 2004 óta fennálló túlzottdeficiteljárásból. A kormány erőfeszítéseit ráadásul most már az Európai Bizottság és a nemzetközi szervezetek is elismerik. Ugyanis 2014re és 201 5re vonatkozóan is egyöntetűen 3 százalék alatti költségvetési hiányt prognosztizálnak. Magyarországnak jó esélye van arra, hogy a következő években európai sikertörténetté válhassunk. A jelenlegi folyamatok alapján a következő években is képesek lehetünk arra, hogy 3 százalék alatt tartsuk a költségvetés hiányát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A fentiekre tekintettel kérdezem a miniszter urat: hogyan vált kiegyensúlyozottá a magyar költségvetés az elmúlt években? (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Józsa István: Csodával határos módon.) (16.20) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Varga Mihály miniszter úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszter úr! VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter : Köszönöm, elnök ú r. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm kérdését, mert megadja a lehetőséget arra vonatkozóan, hogy valóban én is közöljem azt a hírt, hogy májusban 269 milliárd forintos többlete volt az államháztartásnak. Tehát április végén, amikor mindenfél e ellenzéki felvetések születtek, hogy vajon mi fog itt történni, akkor elmondtuk, hogy nyugalom, a magyar költségvetésnek egy fejnehéz állapota van, az év első hónapjaiban a nagyobb hiányt gyűjti össze, és az év második felében szokott általában a bevétel jobban teljesülni. Ugyanez történik ebben az évben, tehát ebből a szempontból ebben az évben is 3 százalék alatt lesz, marad az államháztartás hiánya. Hogy mi volt ennek a hiánycsökkentésnek, hiánycsökkenésnek az oka, elsősorban azok az elmúlt években meg tett kormányzati lépések, amelyek egy része a terhek megosztását tette meg - erről napirend előtt már beszéltem önöknek , az adórendszeren keresztül a terheket egyenletesebben tudtuk megosztani, a bankszektor, energiaszektor, telekommunikációs szektor is kiveszi most már ebből a részét. Az exportteljesítmény végig jó maradt, a magyar kormány beszállítói programokkal ösztönözte, hogy ebbe minél többen tudjanak bekapcsolódni, és lehetőség szerint ez is ösztönözze a