Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. május 13. kedd (4. szám) - Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat sürgős eljárásban történő általános vitája - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
106 Az első, a kicsit negatívabb: elmondta, hogy a természeti és gazdasági erőforrások újrafelosztásán el kell gondolkodni. Az a gond, hogy én eli smerem a kétharmados többséget, de Magyarország lakosainak nincs a kétharmada a Fideszben, pedig úgy látszik, az erőforrások újrafelosztása idáig annak kedvezett, aki időben belépett. (Dr. Aradszki András: Még nincs.) Még nincs? Tehát sajnos a magyar vidék en élők nagy része nem lépett be a Fideszbe, így aztán a gazdasági erőforrások újrafelosztása aggályos lehet így, és ez ügyben jó lenne, ha nem lenne ez a kockázat. Amit előremutatónak láttam, az, amikor elmondta Lázár képviselő úr, hogy a Miniszterelnöksé get újra miniszter fogja vezetni. Ez azért volt megnyugtató, mert amikor legutóbb ezt tette a Fideszkormányzat, utána csúnyán elbukott a következő választásokon. Innentől kezdve tehát nekünk már csak azért kell itt dolgozni, hogy ne olyan 8 év kövesse, mi nt ami akkor következett. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Józsa István képviselő úr, aki most nem tartózkodik a teremben. (Derültség, közbeszólá sok. - Dr. Schiffer András: Vezessék elő! - Derültség.) Tehát folytatjuk az írásban előre… (Dr. Józsa István a terembe lép.) Képviselő úr, önt szólítottam. Megadom a szót. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm a lehetőséget is, ho gy az új házszabály szerint a kétperces köröket én is igénybe vehetem. Az az igazság, hogy egy jóval korábbi beszólásra szeretnék reagálni, ugyanis azt érzékeli mindenki a Házban, hogy mivel nincs kormányprogram, ezért nem lehetett vitája a kormányprogramn ak, és bizonyos mértékig ez a címfelsorolás, amit a beterjesztett törvény tartalmaz, az ehhez kapcsolódó hozzászólások mind a kormányzati oldalról - gondolok Szijjártó államtitkár úr hozzászólására , mind az ellenzéki oldalról bizonyos mértékig a hiányzó kormányprogram vitájának egyes elemeit jelenítik meg. Ilyen értelemben, azt hiszem, továbbmegy ez a vita azon, amit Latorcai alelnök úr említett, hogy melyik paragrafus éppen mit tartalmaz, mert arról van szó, amit egyik paragrafus sem tartalmaz, mert nem lett beterjesztve. Ugyanakkor az elmúlt időszak politikai tapasztalatai, az ország teljesítménye azért mutat olyan összefüggéseket, amelyekről lehet szakmai vitát folytatni, és én is erre a szakmai vitára szeretném felhívni a figyelmet. Ilyen értelemben té nyleg valamennyi hozzászólás értékes volt, kivéve talán Pócs János képviselő úr hozzászólását, amely egyértelmű hatalmi arroganciáról tanúskodott. Tehát amikor valakinek nincs szakmai érve, akkor hivatkozik a választási eredményre, és ha felidézi, hogy mil yen struktúrákban, milyen rendszerekben szokás a képviselőket börtönnel fenyegetni a parlamentben, azt egyértelműen diktatúrának hívják. (Zaj a kormánypárti padsorokban.) Úgyhogy nagyon óvnám a képviselő urat attól, hogy ezen a gondolatmeneten haladjon tov ább - maradjon meg a korábban képviselt szakmai vonulatnál! Nem hiszem, hogy ez a stílus kellene hogy a magyar parlamentben eluralkodjon. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az írásb an előre bejelentett felszólalásokat. Megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ):