Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ERDŐS NORBERT (Fidesz):
170 napján kivégezték a függetlenség, a nemzeti szuverenitás bajnokaként. Mondhatnék most itt - helyén volna - BajcsyZsilinszky Endréről, de mégis Vigh Károly a megszólalásom témája, az, h ogy egy történész hogy járulhat hozzá a nemzet önismeretéhez. Úgy, hogy olyan témákhoz nyúl hozzá, ami nem mindenkinek a kedvenc ügye. BajcsyZsilinszky Endréről utcát neveztünk el Budapesten és szerte az országban, és a nemzet mártírja, ugyanakkor a polit ikai gondolatai, filozófiája bizony nem annyira aktív, mint lehetne; megvan, de kevesebb, mint a potenciálja. Hasonlóképpen Vigh Károly foglalkozott egy másik ilyen - ehhez hasonlítom - magyar államférfival, Tildy Zoltánnal. Miért lehet ezt a két személyt, Vigh Károly két fő témáját együtt említeni? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azért, mert mind a ketten a magyar függetlenségért tették, amit tettek. Az 1930as években már a fejlődő, vagy nem is, inká bb azt mondom, a torzuló Magyarországot és Európát beárnyékoló hitleri tirannizmusra figyeltek mind a ketten. (Az elnök ismét csenget.) Aztán később mind a ketten, Tildy Zoltán személyesen, BajcsyZsilinszkynek a hívei a szovjet gyarmatosítás áldozatai let tek. (Az elnök ismét csenget.) Azok az intézmények, amelyeken keresztül BajcsyZsilinszky ezt a munkáját végezte, természetesen egyetemek, történelmi szervezetek és társadalmi szervezetek. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Egy perccel túlszaladtunk, és bár én nagyon szívesen hallgatnám, és gondolom, képviselőtársaim is… DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, hogy ezt mondhattam. Majd más alkalommal, másutt tovább folytatom. Köszönöm. (Taps.) (0.20) ELN ÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Engem köt a házszabály, elnézést kérek. (Dr. Horváth János: Bocsánat!) Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Erdős Norbert képviselő úr: “M44es: mikor kerülhet sor az első kapavágásra? ” címmel. Öné a szó, képviselő úr. ERDŐS NORBERT (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Legutóbb Fónagy Jánostól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárától arról kértem tájékoztatást, hogy milyen ütemben várható a 44es út f ejlesztése, mikor kezdődik, s mikor fejeződik be az építkezés. Fónagy János parlamenti államtitkár úr válaszában kifejtette, hogy az M44es autóút Kecskemét és Békéscsaba közötti, új nyomvonalon vezetett szakaszának előkészítése már megtörtént, a megvalósí táshoz szükséges műszaki és pénzügyi feltételeket megteremtették. Biztató, amit megtudtam az államtitkár úrtól, hogy a TiszakürtKondoros közötti szakaszt 2016ban forgalomba helyeznék. Átfogó és részletes környezetvédelmi vizsgálatok készültek el, és az é pítéshez szükséges engedélyek többsége is már rendelkezésre áll. A lakosság folyamatos tájékoztatása és a társadalmi szervezetekkel történt folyamatos egyeztetés mellett elkészített építési tervek, a kialakított nyomvonal és műszaki tartalom a lehető legjo bban szolgálja Békés megye és térsége fejlődését. Az M44es autóút megvalósítása három szakaszban történik, a KecskemétTiszakürt, ez egy 40 kilométeres szakasz, a TiszakürtKondoros, ez egy 62 kilométeres szakasz, és a KondorosBékéscsaba mintegy 20 kilom éteres szakaszon. A KecskemétTiszakürt, valamint a KondorosBékéscsaba közötti szakaszokról tudható, hogy a környezetvédelmi engedélyezési eljárások az előbbinél folyamatban vannak, az utóbbinál már rendelkezésre állnak. Az engedélyezési és a tendertervek készítése, valamint a területszerzés és a kivitelezés ezeken a szakaszokon egy