Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 14 (310. szám) - Pálffy István (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Hogyan halad a pedagógusbér-kompenzáció?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - PÁLFFY ISTVÁN (KDNP):
1411 Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit furcsállom a válaszát, államtitkár úr. A Jobbik és az SZDSZ között párhuzamot húzni bármilyen módon is, szerintem egy kicsit furcsa. Mi nem halmoztunk fel félmilliárd forint köztartozást. Nem kértük önöket, hogy esetleg bármilyen bű nünket is hozzák rendbe. Merthogy még nem is volt! Tehát ilyen alapon párhuzamot húzni, szerintem kicsit erőltetett. Egyébként nagyon jellemző a magyar parlamenti viszonyokra, hogy valaki érintettnek érzi magát még a mai napig is, bár most már kiment, tehá t ez a legnagyobb baj, látja, hogy vissza lehet jönni a közéletbe, és még ezt a visszajövést meg is lehet támogatni törvényesen 700 millió forinttal. Ez a legnagyobb baj! Fodor Gábor az egyik felelőse e félmilliárd forint felhasználásának, az alábbi bűnükb en, úgy látszik, amit elmondtam, egyetértünk, és mégis meg lehet kapni. Ez a baj, ezt kifogásolom! És ezt kérdezem, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vajon meg lehete azt oldani, hogy ha összegyűjtik a megfelelő szavaz atokat, akkor se kapja meg a pénzt. ELNÖK (Jakab István) : Képviselő úr, lejárt az időkerete! (Taps a Jobbik padsoraiból.) Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg Rétvári Bence államtitkár urat. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgat ási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Ön is nagyon jól tudja, hogy a törvény alapján mindenkinek lehetősége van arra, hogy induljon a választáson, és mindenki egyenlő feltételek mellett fogja megkapni azt a támogatást, amit m egkap, és egyenlő feltételek mellett kell elszámolnia vele, vagy visszafizetni, akár a dupláját visszafizetni, ha nem megfelelően használja fel, vagy nem ér el megfelelő eredményt. Az kétségtelen, hogy vannak olyan politikusok, akik elég sok bűnt halmoztak fel az elmúlt húsz esztendőben, sok hibát vétettek szándékosan, akarva vagy akaratlanul. Az utolsó elnöke az SZDSZnek, azért tegyük hozzá az igazság kedvéért, Retkes Attila volt, és még őt is követte egy utolsó elnök, aki az SZDSZt vezette. Tehát ilyen szempontból nem ő volt az utolsó, aki ezt a fajta 500 milliós hiányt teljes mértékben felhalmozta. De, tisztelt képviselő úr, mi demokraták vagyunk. Mi úgy gondoljuk, hogy a választókra lehet bízni ezt a döntést. (Novák Előd: Ne mentegessük a Fidesz alapít óját!) Úgy gondolom, hogy olyan politika után, amelyet az SZDSZ folytatott, nem fog kellő támogatottságot kapni ahhoz, hogy elindulhasson a választásokon egy országos listával - majd kiderül. Lehet, hogy a választók nem velem értenek egyet, és mégis adnak annyi támogatást nekik, de én törvényi erővel nem írnám felül semmiféleképpen, pláne nem előre, de semmiféleképpen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a választók akaratát és az indulási feltételeket. Neki is jogában áll, és a választók mondják ki a végső szót (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) , nem mi itt a parlamentben. Köszönöm a türelmet. Pálffy István (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Hogyan halad a pedagógusbérkom penzáció?” címmel ELNÖK (Jakab István) : Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Pálffy István, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Hogyan halad a pedagógusbérkompenzáció?” címmel . A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Pálffy István: Elfogadom a személyét.) Igen, Pálffy István képviselő urat illeti a szó. PÁLFFY ISTVÁN (KDNP) :