Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 11 (322. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában: - ELNÖK (Kövér László): - ROGÁN ANTAL (Fidesz):
2807 szembesülünk vele, hogy ugyanebben a témában mégsem erről a törvényjavaslatról fogunk szavazni, hanem egy másikról. Nem arról a törvényjavaslatról, amiben a frakcióknak egyébként lehetőségük volt elmondani a véleményüket, lehetős égük volt módosító indítványokat előterjeszteni és annak az esélyét megadni, hogy az Országgyűlésben egy olyan törvény szülessen ebben a témakörben, amelyik kompromisszumos javaslatként minden parlamenti frakciónak a támogatását bírja, és egyúttal kezeli a zt a problémát, amiről Rogán frakcióvezető úr beszélt. Kezeli azt a problémát, hogy a napokban az ároktői banda újabb tagjának az előzetes letartóztatását ne kelljen megszüntetni és őt házi őrizetbe helyezni. Ez a javaslat annyit tett volna, már a mi módos ító javaslatunk, hogyha arról tudunk tárgyalni, arról a törvényjavaslatról, hogy öt évre emeljük négy év helyett a határt, és ez megakadályozza azt a hátrányos következményt, amiről frakcióvezető úr beszélt. Azonban én azt gondolom, hogy nem kell nagyon so kat gondolkozni azzal kapcsolatban, hogy önök ezt az esetet mire kívánják felhasználni; az, hogy ez egy újabb kommunikációs kampánynak a része, amihez eszközül most a büntető eljárásjogot használják. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Néhány kérdés azért felmerül ebben az ügyben. Miért nem tetszettek először is egy picit előre gondolkodni? Hiszen az ároktői ügy több mint négy éve, majdnem öt éve folyik, tehát lehetett volna reagálni nem ilyen sebtiben is rá. Miért adódott elő az a helyzet, hogy a rendőrség képtelen volt megakadályozni az ároktői banda két tagjának a megszökését, és miért van olyan rettenetesen rossz véleménye frakcióvezető úrnak a saját belügyminiszteréről és az általa irányított rendőrségről, hogy egy vagy két ilyen elkövetőnek nem képes megakadály ozni a házi őrizetből való megszökését? Ez például számomra egy kérdés, és ez után az eset után én azt gondolom, hogy mielőtt bármilyen jogszabálymódosításhoz fogtunk volna, legalább a belügyminiszter lemondását illett volna felajánlania a miniszterelnökn ek. Másrészt egy dologra még rámutat ez a problémakör, hogy az a bírósági rendszer, amit önök létrehoztak, az igazgatási rendszer, úgy rossz, ahogy van. Úgy tűnik, hogy az ügyforgalmi adatok, amik gyakorlatilag annyit jelentenek, és annyit tesznek, hogy ho gyan működik a bíróság, milyen ügyterheléssel, kevesebb ügy érkezik be a bíróságokhoz, aminek a logikus következménye az kéne hogy legyen, hogy több a befejezés. Ehhez képest még a befejezés is kevesebb. Ez nem az új bírósági rendszerüknek a helytállóságát bizonyítja, és valószínűleg oka ennek az esetnek és más hasonlóknak az, hogy önök a legtapasztaltabb 10 százalékát a bírói karnak egész egyszerűen kirúgták a magyar bíróságokról, másoknak kellett rászorítani önöket arra, hogy ezt az álláspontjukat revideá lják, de ez bizonyosan oka az ilyen jellegű problémáknak. Aztán az is, hogy a szakértői intézetnek nem biztosítják azt a költségvetési támogatást, amellyel elkerülhetőek lennének azok a helyzetek, ami itt az ároktői ügyben is bekövetkezett, hogy másfél éve t kell várni egy szakvéleményre. Miniszterelnök úr, ez összesen egyszeri 250 millió forintos támogatást jelentene. Arra kérem miniszterelnök urat, hogy bírálja felül a kormánynak az ez irányú álláspontját, és biztosítsa, most még nem késő, a költségvetésbe n ezt a támogatást. Tisztelt Képviselőtársaim! Az tehát, hogy most önök itt kapkodnak, nem más, mint a problémának, a saját hibájuknak az elfedése, legalábbis erre igyekeznek ezt a javaslatot felhasználni. Ennek ellenére mi partnerek voltunk és vagyunk is abban, hogy egy olyan javaslatot tudjunk elfogadni, erre még a meggyőződésem szerint egyébként lehetőség van, amelyik kezeli az ároktői bandának a problémáját, nem kell szabadlábra bocsátani ezt a bűnelkövetőt, ugyanakkor nem okoz helyrehozhatatlan károkat a magyar jogrendszerben. Tisztelt Képviselőtársaim! Én arra kérem önöket, hogy ne politikai haszonszerzés motiválja önöket ebben az ügyben, hanem a józan ész. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Kövér László) : Most Rogán Antal ké pviselő úr következik. ROGÁN ANTAL (Fidesz) :