Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 30 (306. szám) - A Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényjavaslat záróvitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik):
993 törvényszövegből inkább az olvasható ki, hogy nem rendbe tenni akarják, hanem befektetési célponttá akarják varázsolni. Külön érdekes az, hogy önök azzal érvelnek, hogy oda kell adni a helyieknek, tehát a XII. kerületi önkormányzatnak ezt a területe t, miközben a hatása és vonzáskörzete jócskán túlmutat a kerület határain. Emlékezzünk arra, hogy nem olyan rég itt volt egy törvény, a Margitszigetet érintő törvény, ahol ugyancsak önök, ugyancsak hasonló érdekekre hivatkozva azt mondták, hogy a Margitszi getet ki kell venni a XIII. kerületi önkormányzat fennhatósága alól. Na most hogy van? Hogyha közérdekből egy terület miatt törvényt kell hozni, közérdekből beruházást kívánnak eszközölni egy természeti értéken, akkor ezt a területet ott hagyják a XII. ker ületi önkormányzat kezelésében, míg egy másik értékes területet, ami szintén közérdeket szolgál, kivesznek a XIII. kerület kezeléséből? Egyetlen racionális magyarázatot látok csak: a XII. kerületnek fideszes önkormányzata van, fideszes polgármestere van, a XIII. kerületnek pedig szocialista. Így működnek önök. Egyáltalán nem érdeklik önöket azok az eljárási szabályok sem, amiket önök megalkottak, és nem érdekli önöket az (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy egyébként mil yen természeti értékeket sodornak veszélybe. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Hegedűs Lorántnének, a Jobbik képviselőjének. HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ti sztelt Államtitkár Úr! Illetve tisztelt Polgármester Úr! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogat minden olyan valós kezdeményezést, ami a kulturális környezet kiépítését szolgálja, a sportolás lehetőségének megterem tését biztosítja. Csakhogy ez a törvényjavaslat nem erről szól. Ez a törvényjavaslat egy jogi nonszensz értelmezésünk szerint. Amit tartalmaz, az egy helyi önkormányzati rendeletbe való, egy helyi építési szabályzatba, illetve szabályozási tervbe, illetve mint önkormányzati rendelet, meg kell felelnie számtalan egyéb törvénynek, többek között olyan törvénynek, amit maga a Fidesz hozott, módosított és így tovább: például az építési törvénynek, például az OTÉKnak, például a 314/2012es kormányrendeletnek, am it szintén a Fidesz alkotott meg. De mindezen előírásoknak majd nem kell megfelelnie ezek után, hiszen önök saját törvényeik alól is adnak felmentést. Amikor ezeket a problémáimat elmondtam, önök azt mondták, hogy igazam van. Való ban, ez egy kivételes eljárást tesz lehetővé. Miért? Azért, mert a XII. kerületnek nincs arra ideje, hogy megvárja a törvényes utat. (18.30) Ez kérem, egész egyszerűen elfogadhatatlan, nonszensz. Azért vannak törvények Magyarországon, hogy mindenki számára pontosan egyformán kötelezőek legyenek. Nincs olyan, hogy egyenlőbb meg egyenlőbb; a XII. kerületi önkormányzat, illetve egy alföldi kistelepülés, ahol aztán mindent be kell tartani, akármit akarnak módosítani, és minden hibát a kormányhivatal lever rajtu k. A második problémánk a vagyoni értékű jog kérdése volt. Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy az, aki itt beruházni fog ezen a területen, azzal, hogy önök most meg fogják nyomni a gombot, és igennel fognak szavazni, abban a pillanatban több milliárd forintos vagyoni értékű joggal lesz gazdagabb. Amikor rákérdeztem a polgármester úrnál, hogy ugye, az önkormányzat majd be fog vonni ide beruházót ezen építkezések megvalósításába, azt mondta, hogy igazam van, azt mondta, hogy azok a kételyek, amelyeket megfogalmaz tunk, megalapozottak, hiszen az elmúlt két évtized rászolgált arra, hogy alappal legyenek itt nekünk ilyen feltételezéseink, tehát nyilvánvalóan igazat adott nekem.