Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 30 (306. szám) - Osztolykán Ágnes (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Nyelvvel vagy nyelv nélkül?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP):
977 tevékenységi köre eléggé kiterjedt. Nem pusztán az a feladatuk, amit ön mondott, hanem akár még mediáció is a feladatuk, különböző helyreállító módszerek, konfliktuskezelő javaslatok megfogalma zása. Tehát nem csupán olyan emberekről van szó, akik adott esetben letöltötték büntetésüket vagy a bíróság büntetőügy miatt nevesítette őket. A tatabányai integrált közigazgatási központ a költséghatékony működtetés és az ügyfélbarát közigazgatás érdekébe n jött létre, benne az igazságügyi szolgálaton kívül tizenegy tatabányai székhellyel rendelkező szakigazgatási szerv került egy épületbe. Az igazságügyi szolgálat elhelyezésénél a kormányhivatal kiemelt figyelmet fordított a működtetés sajátosságaira, és a z érintettek, akár ügyfelek, akár pártfogoltak, akár közérdekű munka büntetésre ítéltek, ezek körére is. A központban a beidézett terhelteket és elítélteket minden luxust nélkülöző, egyszerű, ugyanakkor modern és a szakmai elvárásoknak maradéktalanul megfe lelő, diszkréciót biztosító tárgyalóhelyiségben tudják fogadni. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy vörös szőnyegen léphetnének be. Így az igazságügyi szolgálat munkatársai kulturált körülmények között találkozhatnak velük, szemben a korábbi elhelyezé ssel, ahol a pártfogó felügyelők saját irodájukban, kéthárom munkatárs jelenlétében hallgatták meg az ideérkezetteket. Mindez biztosítja nemcsak a hatékonyabb és gyorsabb munkavégzést, hanem hozzájárulhat a bűncselekmények megelőzéséhez és számuk csökkent éséhez is. Ezen kívül még azt tudnám elmondani, hogy az igazságügyi szolgálatok ügyfelei között nemcsak terheltek vannak, hanem jogi segítségnyújtásra szoruló állampolgárok és bűncselekmények áldozatai is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti p adsorokban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Osztolykán Ágnes (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Nyelvvel vagy nyelv nélkül?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlé s! Osztolykán Ágnes képviselő asszony, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Nyelvvel vagy nyelv nélkül?” címmel. Osztolykán Ágnes képviselő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon, képviselő asszony! OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A tudásalapú társadalom idegennyelvtudás nélkül nem létezik. A XXI. században a nyelvismeret, elsősorban az angol nyelv egyre inkább nélkülözhetetlen nemcsak a munkaerőpiacon, hanem a mindennapokban is. Klinghammer István államtitkár úr szerint a nyelveket alapvetően a közoktatás keretein belül kell megtanulnia egy diáknak, a felsőoktatás feladata a szaknyelv oktatása. Ezzel a kijelentéssel még egyet is értené nk. Csakhogy a közoktatás a fiatalok jelentős részét nem tudja felkészíteni még a középfokú nyelvvizsgára sem. Mindez a magyar közoktatás szélsőséges egyenlőtlenségeivel függ össze, de az is hozzátartozik, hogy egy 18 éves érettségiző diák egy átlag nyugat i társához képest 1520 százalékkal kevesebb nyelvórát kap. Emellett a nyelvoktatás struktúrájával, színvonalával és sajnos módszertanával is komoly kifogásaink vannak. Ezeket a hiányosságokat a tehetősebb családok különórákkal pótolják, de az a fiatal, ak inek szülei ezt anyagilag nem engedhetik meg, és nem is jár erős iskolába, sajnos lemarad. Hátrányba kerül az egyetemi felvételi során, hátrányba kerül később a munkaerőpiacon. Ráadásul 2005 óta egyre kevesebb fiatal szerez nyelvvizsgát; igen, a nyelvtudás