Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 9 (299. szám) - Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása című törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Jakab István):
86 körüli viták időszaka lezárult. Ennek megfelelően indokolt, hogy az alkotmányos viták nemzetközi színtéren is nyugvópontra jussan ak. A kormány ezért annak érdekében, hogy az egyes alkotmányos kérdések a továbbiakban ne szolgálhassanak ürügyként a Magyarország elleni további támadásokhoz, az alkotmányozó eredeti akarata szerint, attól nem eltérve, a vallási közösségek helyzetének meg nyugtató rendezésére, a politikai hirdetések szélesebb körű közzétételének biztosítására, a bíróságok igazgatásával összefüggő alaptörvényi garanciák növelésére tett javaslatot, valamint indítványozta, hogy az eljáró bíróság kijelölésének jogintézménye hel yett más módon legyen biztosítható a bíróságok egyenletes ügyterhelése. A T/12015. számú törvényjavaslatot az alkotmányügyi bizottság 2013. szeptember 9ei ülésén megvitatta, majd 17 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak nyilvánította. Kérem, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. A bizottság kisebbségi véleményét két felszólaló ismerteti, mindösszesen ötp erces időkeretben. Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak. Öné a szó. DR. BÁRÁNDY GERGELY , az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Figyeltem V ejkey képviselőtársam felszólalását, aki nagyjából ugyanazt a papírt olvasta fel talán szó szerint, mint államtitkár úr, vagy legalábbis egy része megegyezett. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Azért furcsa ez, vagy azért érdekes ez, mert ha ez a v ezérszónoki felszólalásban van, azzal nincs különösebb probléma, de mégiscsak a bizottságban elhangzottakat lett volna érdemes inkább szabatosabban ismertetni. Engedjék meg, hogy egész röviden a kisebbségi véleményről beszéljek, és azért mondom, hogy egész röviden, és csak felvetés szintjén, hogy mely témákat érintettük, mert a vezérszónoki felszólalásomban szeretnék majd kitérni ezeknek a jogintézményeknek a részletesebb ismertetésére. Először is felmerült az a bizottsági vitában, hogy ez az ötödik módosít ása az alaptörvénynek valójában már többedik, hiszen volt egy átmeneti rendelkezések, amelyek elfogadásra kerültek, és ez is most már a második verzióban került benyújtásra, lényegesen bővítve a tartalmat az elsőhöz képest. Másrészt a rendelkezések közül a lapvetően három vonatkozásában bontakozott ki vita. Az egyik a hozzájárulás a lakosság részéről a költségekhez, illetve a bírságösszeghez, abban az esetben, ha nemzetközi fórum elmarasztalja Magyarországot a kormány hibájából. Itt megemlítésre került az, h ogy ez csak látszólagos és az emberek átverése, hiszen más törvényben ez ugyanezzel a szöveggel megjelenítésre kerül majd. Szó volt a választási szabályok átalakításáról, a kereskedelmi médiáról, ahol szintén aggályokat fogalmaztunk meg, illetve szó volt a Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásáról. Itt egy kérdést tettem fel helyettes államtitkár úrnak, de végül is választ itt az elnöki, illetve alelnöki pozíciókkal kapcsolatban - ezt is ki fogom fejteni a vezérszónoki felszólalásomban - sajnos nem kaptam; rem élem, hogy ebben a vitában fogok kapni. Államtitkár úr nyilvánvalóan tudja, hogy miről beszélek. Szó került arról is, hogy a frakciók vélhetően nem fogják támogatni ezt a javaslatot, az abban szereplő rendelkezések miatt. Ennél bővebben, még egyszer mondom , a vezérszónoki felszólalásban, hiszen megosztottuk az időkeretet, és a másik felét Staudt képviselőtársam mondja el. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport.