Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 23 (304. szám) - Lengyel Szilvia (LMP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Lesz-e végre élelmiszer ÁFA csökkentés?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - LENGYEL SZILVIA (LMP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
677 soraiból: Mi is szeretnénk me gkérni! - Lengyel Szilvia: Ezt ki kell érdemelni!) Ez nagyon fontos, a tisztesség kedvéért. Picit furcsán állok a kérdése előtt, mert itt a Házban, mióta ez a dolog nyilvánosságot kapott, kétszer is kérdezték a tárcánkat, és mind a kétszer válaszoltunk. Ez ek szerint akkor az LMP a válasznál nem volt jelen, és nem hallotta, hogy mi volt a válaszunk. A közgazdasági részét Cséfalvay államtitkár úrra bíznám, de én úgy tudom, hogy egy 3 százalékos élelmiszerinfláció van, illetőleg reálbérnövekedés. Tehát amit ön mondott, az nem igazán állja meg a helyét. De, képviselő asszony, én csak azt tudom önnek elismételni, amit korábban elmondtuk: mi árcsökkentésben, árcsökkenésben gondolkozunk, és célunk az élelmiszer árának a csökkenése, és olyan mértékben, hogy az emb erek számára érezhető legyen ez a csökkenés. Mi már többször elmondtuk itt a Házban, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium több előterjesztést készített, és ezekben az előterjesztésekben valóban azoknak az alapvető élelmiszereknek az áfája csökkentését kezd eményeztük, amiről ön beszélt ebben a körben. Legutoljára, hogy így mondjam, megerősített hír: a sertéshús és a baromfi vonatkozásában várható vagy képzelhető el árcsökkenés. Még egyszer mondom, itt nem az áfacsökkentés a lényeg, de ha az árcsökkentés az á fa csökkentésén keresztül érhető el, akkor az egy támogatandó elképzelés ebben a vonatkozásban. Szerintem képviselő asszony is nagyon jól tudja, hogy Magyarországon három adókulcs létezik, új adókulcsot Brüsszelben már nem tudunk kezdeményezni. A három adó kulcs a 27, a 18 és az 5 százalékos, én azt gondolom, nem kell komoly következtetés ahhoz, hogy ön is kitalálja, hogy mire gondoltunk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár ú r. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg a képviselő asszonyt. Öné a szó. LENGYEL SZILVIA (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt gondolom, hogy amikor az államtitkár úr kikérte magának, hogy én kit és mivel említek egy lapon, én nagyon szeretném , hogy az elmúltnyolcévezés befejeződne, és most már lassan elmúlthuszonháromévezésről lehetne beszélni. De én inkább áttérnék a szakmai oldalára. (Lukács Zoltán: Nektek befejeződik nemsokára. Valószínűleg, nem?) Tehát én azt gondolom egyébként, ha most ö nök a sertés- és a baromfihús áfájának a csökkentéséről beszélnek, akkor nagyon nagy a veszély azzal kapcsolatosan, hogy az adócsalást egyszerűen áthelyezik más, továbbra is magas kulccsal adózó alapvető élelmiszerekre. Ezért nagyon célszerű lenne, ha ez a törekvésük minél több ágazatot az alapvető élelmiszereket illetően érintene. Azt gondoljuk, hogy ennek a beígért áfacsökkentésnek valószínűleg az az oka, hogy egyre több hír szól a felszámolás alatt álló húsipari cégekről, és én nagyon szeretném, ha kímél nék önt, kedves államtitkár úr, és nem kellene önnek több ágazatot megmentenie a húsiparon kívül. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg szintén államtitkár urat. Öné a szó. DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár :