Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 17 (303. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - V. NÉMETH ZSOLT vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
514 Nyilvánvaló, hogy aki egyszer már részt vett hasonló szemétszedésen, utána már máshogy áll a szemeteléshez is. Ezek az önkéntesek megmutatták, hogy számukra a környezetvédelem n emcsak abban merül ki, hogy önmagukat odakötözik egy fához és lefényképeztetik magukat, hanem szabadidejüket a közösségért feláldozva kesztyűt húznak és lapátot ragadnak. Köszönet nekik ezért. Köszönet nekik azért is, mert érzik a társadalomért való felelő sségvállalás fontosságát. A magánszemélyeken túl köszönet a különféle civil szervezeteknek, köztük a polgárőröknek, a különböző felügyelőségek munkatársainak és egyesületek, alapítványok tagjainak, hogy szervezetten részt vettek az akcióban. Ugyanakkor óri ási köszönet a megálmodóknak és a szervezőknek, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársainak és vezetőinek, hogy a jó szervezettség mellett biztosították a szükséges eszközöket is, többek között 150 ezer “TeS zedd!”logóval ellátott zsákot és 200 ezer pár kesztyűt is. Tisztelt Országgyűlés! Keresztény alapon gondolkodó ember számára teljesen természetes, hogy mi, emberek felelősséggel tartozunk a teremtett világ iránt. Környezetünk megóvása, védelme ezért nem l ehet számunkra valamiféle homályos politikai ideológia kinyilvánításának terepe. Ahogyan az élet egyéb területein is, úgy a keresztény megközelítés itt is a felelősségének tudatában lévő, cselekvő és aktív magatartást helyezi előtérbe, szemben az önmagukat fákhoz láncolók feltűnősködésével és hangoskodásával. A “TeSzedd!”akció sikere kiválóan példázza a feltűnéskeltés helyett felelősségvállalás elvének széles körű támogatottságát. Tömegeket megmozgatva, jó példát mutatva, állami szervek és civilek példásan együttműködve látványos és valóban hasznos eredményt értek el. Őszinte elismerés illeti ezért a mozgalom megálmodóit, szervezőit és minden résztvevőjét. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében V. Németh Zsolt államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! V. NÉMETH ZSOLT vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Fontos, hogy beszéljünk erről a sikeres akcióról, hiszen ha megosztjuk egymással közösen szerzett élményeinket a nap során, akkor ez előrevetíti a következő évben még az ideinél is eredményesebb nap megszervezését. Valóban, harmadik alkalommal rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztér ium partnereivel a “TeSzedd!”akciót, és képviselő úr hosszasan sorolta a résztvevőket a gyerekektől az idősekig, a civil szervezetek hosszú sorában akár a polgárőröket, akár a tűzoltókat is még megemlíthetjük. Persze az akció közvetlen célja az, hogy ezen a napon minél több illegálisan lerakott szemetet összegyűjtsünk, és így egy országos akcióban megszabadítsuk az országot a szeméttől. De azért a hosszú távú cél mégiscsak az, hogy senki ne dobja el a szemetet a környezetét rongálva, elcsúfítva, és hogy kö zösen vegyük fel a harcot az illegális szemétlerakókkal szemben. A Vidékfejlesztési Minisztérium intézménye, a Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. és a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium mellett ki kell hogy emeljem a kommunikációs f ő támogatónkat, az MTVA Zrt.t, hiszen az általuk rendezett, tartott műsorokban a figyelem felkeltése helyszíni tudósítások révén, úgy vélem, megsokszorozta a napnak a forintban nem mérhető eredményeit, hasznosságát. Ha a számokról beszélü nk, akkor valóban mintegy 100 ezer önkéntes regisztrált előzetesen, 30 százalékkal többen, mint tavaly, és a gyakorlatnak megfelelően, a többéves tapasztalat szerint is többen részt vesznek az akcióban, mint ahányan regisztráltak. 1025 településen 1089 tal álkozási ponton gyülekezhettek az önkéntesek, 1800 szemétgyűjtési ponton szedték a több ezer tonna szemetet.