Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
4308 Amit viszont én bíráltam benne mindig is, annak egy része, hála istennek, már az igazságügyi reform bukásával összefü ggő törvénymódosító javaslatok kapcsán kikerült ebből a törvényből. Másrészt én pontosan annak a híve vagyok, és ezt államtitkár úr is pontosan tudja, ismeri, hogy valamelyik irányba teremtsünk tiszta helyzetet. Az igazgatás vagy tartozzon a bírói önigazga tás körébe, vagy pedig tartozzon az igazságügyminiszter hatáskörébe. Annak, amit most önök fölállítottak, jelen formájában, most már azt mondom, hogy jelen viszonylag letisztult formájában egyetlen nagy hibája van, hogy nem az igazságügyminiszter felügye lete alá tartozik. Ha önök ezt a modellt, ezt a megoldást javasolnák, bár látom, államtitkár úr nevet ezen, de ha emlékszik rá, államtitkár úr, kettő évvel ezelőtt ugyanezt mondtam el az általános vitában akkor, amikor még egyébként önöknek nem volt pontos tervezetük és tervük arra, hogy hova rendeljék az igazságszolgáltatást, és ugyanezt mondtam el az alkotmányelőkészítő eseti bizottságban is, hogy két jó modell létezik, vagy a bírói önigazgatási modell, vagy a státusdöntésekben a bírói tanácsokhoz telepí tett döntési monopólium, és ezzel párhuzamosan a kormányhoz az igazságügyminiszteren keresztül telepített igazgatási modell, amely legalább a költségvetési felelősségét meg tudná teremteni a bíróságok működtetésével kapcsolatban. Nagyon szépen köszönöm. ( Dr. Józsa István: Így van! - Dr. Józsa István és Tóbiás József tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt E lnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Jobbik véleményét tolmácsoljam ezzel a fontos javaslattal kapcsolatosan. Részben meg kell majd ismételnem Bárándy képviselőtársamat, részben kiegészíteném új elemekkel. Természetesen, még mielőtt ránk sütnék, hog y itt valamiféle ellenzéki összeállásról van szó, mert ezt gyakran szeretik a kormánypárti államtitkárok elsütni, attól függetlenül még, hogy szakmailag ugyanarra az érvrendszerre jutunk, arra a végkövetkeztetésre jutunk, az nem azt jelenti, hogy ez együtt működést jelentene. Lehetnek olyan érvek, amelyek objektíve alkalmatlanná teszik azt a jogalkotást meg az ebből folyó jogalkalmazást is. Úgy tűnik, hogy ezeket meg kellene szívlelni. Bár ki fogok térni a bíróságok rendszerére és az Országos Bírósági Hivata lra, de én mégsem ezzel kezdeném, hanem egy olyan témával, hiszen a törvényjavaslatban is ez előrébb szerepel, amivel kapcsolatban itt az Országgyűlés előtt már felmerült néhány agóniánk. Ez nem más, mint a Független Rendészeti Panasztestület és az oda val ó delegálhatósága az országgyűlési képviselőknek, illetve annak a szabálynak az eltörlése a rendőrségről szóló törvényből, ami két év kivárási időt határozott meg az országgyűlési képviselők vonatkozásában is. Polgármesterekre is ez vonatkozott vagy egyéb állami vezetőkre, de országgyűlési képviselők esetében is logikusan és jogosan két évet kellett várni, amíg valaki egy független szerv, a Független Rendészeti Panasztestület tagja lehetett. Most önök ezt törlik. Ezt módosító javaslattal próbáljuk korrigáln i természetesen. Úgy tűnik, hogy országgyűlési képviselők esetében, amikor valaki már nem tölti be ezt a tisztséget, akkor megválasztható lesz. Ezt nem tartjuk jónak, és úgy gondoljuk, hogy ez másra nem jó, mint a régi vagy a parlamentből kieső kádereik el helyezésére. Ebben a formában ezt természetesen nem tudjuk támogatni. A másik visszatérő eleme a javaslatnak, bár államtitkár úr talán erre nem tért ki, illetve részben kitért itt az átutalások költségei, közszféra, honvédség témakörében, az még támogathat ó, hogy valakinek azért, hogy megkapja a fizetését, tehát hogy a számlára utalják a fizetését, ne kelljen külön díjat fizetnie, ez egy támogatható dolog. De ha jól vettem ki a szabályozásból, akkor valamiféle támogatást nyújtanak, támogatást lehet nyújtani egy bizonyos összegig arra, hogy aki mondjuk, a közszférában megkapta a fizetését, az fel tudja venni akár készpénzben is.